A világvége elmaradt.:) De Kedvesati "az én vagyok a jézuska" telefonjával borzasztó kislányos zavarba ejtett... amin aztán felnőtt nő módjára mégiscsak sikerült felül kerekednem.;) Amúgy totál dinka vagyok, egész nap dumálok és reggel óta röhögök... nagyjából mindenen... persze mindennel foglalkozom, csak a munkámmal nem... amivel pedig ma végeznem kell és minél előbb végzek, annál előbb leléphetek. Mégis totál szívás, de már a számban érzem a kecskemétibadasconyiforraltbor ízét.:)

Néha lopva rápillantok a krakkói webkamerákra.

És még persze ezer mindenről lehetne, kellene írni... csak mindig valami fontosabb.

Talán a hét közepe óta kicsit változott valami és már nem vagyok annyira kipurcanva a fáradtságtól, de azért ez még messze van a tökélytől.:) Ma például már hétre bent voltam.:) Végre kikeveredtem a megfázásból is, úgyhogy teljes erővel koncentrálhatok a Karácsonyra.:) Vasárnap tök spontán vettünk fát... megjegyzem egy csoda... mármint a fa, nem az, hogy vettünk.:) Csináltam adventi koszorút, asztaldíszt és ajtódíszt... amivel csak az az egy probléma, hogy nem tudom feltenni az ajtóra... bár valószínűleg csak arról van szó, hogy még nem találtam megfelelő mágnest.:) Hétvégén most már tényleg fotózunk.:) De tényleg. Csak amúgy mindig van valami és olyan kevés az otthon töltött idő.

Amúgy reggel fél nyolc óta írom ezt a bejegyzést... nyilván este se lesz befejezve. Munka közben kérem nem lehet blogolni. Időközben újra kiderült, hogy a látszólagos nyugalmam mily labilis, mert semmi perc alatt fel lehet cseszni... hiába, aki új és egy hete van itt az nekem ne újítgasson. Ráadásul még kissé hülyének is néz... ja persze, új söprű jól söpör. Vagy egyszerűen csak másik kakas jött a szemétdombra... amúgy nem lenne baj, csak alapból könnyebben pöccenek mostanában. Ő sem a szebbik oldalamat fogja megismerni (még jó, hogy már régebbről ismer picit)... pedig amúgy milyen egy édeskisaranyos lány vagyok.:)

És közben tényleg este lett...:) Lassan hivatalosan már éjszaka. Kevin céges karácsonyi vacsin, én meg hazarobogtam a fényes karácsonyi villamossal, töltöttem magamnak egy pohár bort, sütöttem narancsos márványkalácsot,  és szalagozom a kis karácsonyi díszeimet. Este végre találtam megfelelő csomagolópapírt... úr isten milyen problémáim vannak... amúgy én is érzem, hogy túl nagyok az elvárásaim egy csomagolópapírtól...:))

Néha rájövök, hogy rohan az idő... ezt csak olyan mellékesen jegyzem meg...

Boldog vagyok...

De az idei hagyományos bécsi kiruccanást valószínűleg lecseréljük Kecskemétre. Jövő szombaton. Csak mert a kedvenc badacsonyi borászunk ott méri a legfinomabb forralt bort.:)

Hát... zajlik az élet, annyi szent... ezer apróság is még... hogy például van hét gigányi karácsonyi muzsikám... ami azért csúcscszuper... és kaptam a jó munkám jutalmáért év végi jutalmat... és vettünk Stühmer szaloncukort, ami tuti, hogy a világon a legfinomabb... nyilván ezért mérik aranyárban... és már csak öt napot kell dolgoznom az idén... és holnap végre mézeskalácsot sütök...és végre eldöntöttem, hogy melyik akváriumot kapja Kevin karácsonyra... és tegnap volt nálunk Nemcsitri... végre... és tök jó volt... és a héten olybá tűnük, hogy ponot tettem egy tizenöt éves barátság végére, ami nyilván nem volt barátság, ha csak így vége lett... de ez már megint hosszú sztori... amúgy meg olyan veszettül Krakkóba vágyom, hogy elmondani nem lehet és az lenne a legjobb, ha az összes rokonom meg ismerősöm meg mindenki, akitől bármit kapok ajándékba... összedobhatták volna, hogy elmenjünk megint Krakkóba... de amúgy nem érdekel semmi, mert mindjárt február... és ha február, akkor el kell menni Krakkóba kicsit megfagyni... és már a gondolat is felemelő...:) És hát bár van egy csomó minden, amitől totál kocka mostanában a világ... én inkább azokra gondolok, amiktől totál gömbölyű lesz...:)

Reggelente még néha azon gondolkodom, hogy egyszer leszakad-e alattam a lift, miközben táncolok. 

Volt megint egy csodatortás feladatom, ma estére. Remélem örülni fognak neki.:)) Majd mutatom.:) Meg a díszeket is... egyszer... Lassan túl leszek a dög fáradtságon... bár idebent kicsit feszült a hangulat, de lett egy új kolléga... és ez mindenképpen jó. Lengyel karácsonyi rádiót hallgatok... csúcs...:) Tizennyolc nap van karácsonyig... de még nem nagyon láttam fenyőfa árust... Ajándékok nagyjából megvannak... csak persze plusz két szülinap és plusz két névnap addig... újabb gondolkodás.:) Lassan sütöm a mézeseket, a lakás már csillog.:) Jövő héten jön az egyik barátnőm egyik este és már nagyon várom. Egy másik barátnőm meg hazajön az ünnepekre a messzi távolból és lesz megint szuper karácsonyi vacsora nálunk... és már nagyon várom.:) Lassan megveszem Kevin ajándékát is... és remélem nagyon boldog lesz...:) Én olyan nagyon szerencsés vagyok miatta... miattunk.:) A szilvesztert is várom, buli lesz nálunk... izgalmas, kisebb csődület a garzonban ahol a szoba felét a karácsonyfa fogja elfoglalni...:) Jó lesz.:) Imádok készülődni, vendégeskedni, ezért is imádom az év végét.:) Egy apró aggályom van csak a szilveszterrel kapcsolatban, de majd lesz valahogy az is. Nem stresszelek.:) Szóval nagyjából minden jó... kicsit lappang a feszültség... bennem... de majd figyelek, hogy múljon.:) 

Kicsit sűrű lett az élet... megint... persze nem feltétlenül baj, csak kezdek fáradni.:) Csak az a kár, hogy nincs is nagyon kedvem írni. Napi tíz órácskákat dolgozom és várom a karácsonyt... nagyon! :) Aztán majd jövök egyszercsak.

Bár nem kávézom de szeretem ha reggel belépve, friss kávéillat fogad.:) Aztán megnézem valaki volt-e olyan buzgó hogy dolgozott a hétvégén és írt is levelet... de szerencsére senki... így van időm megnézni kedvenc ismeretleneim mit írtak... megnézem Krakkót is, megnézem hány fok van... csak mert az érint, kicsit álmodozom... aztán lassan dolgozni is elkezdek.:)

Miután hétfőn írtam egy levelet, hogy mikor találkozzunk a héten... és most, péntek háromnegyed kettőkor még nem kaptam rá választ... végül is egy kisebb vargabetű után azt mondhatjuk, hogy ezt a barátságot most már hivatalosan is kidobtuk a kukába. Nyilvánvaló, hogy vannak elvárások, amiknek sosem tudtam megfelelni... valószínűleg most már nem is akartam. De... már legalább nem lesz bennem hiányérzet... most már tudom, hogy már túl voltunk azon a bizonyos ponton... és ezért valószínűleg kár volt próbálkozni... mert vannak dolgok, amiket nem lehet visszahozni. De minden közös élményünk nagyon értékes marad számomra... Végszó.

Holnap irányt veszünk és elutazunk kicsit a Viharsarokba vidéki rokonokat látogatni. Végre megmutatom Kevinnek nagyszüleim régi házát, amerre muszáj mindig elmenni, hogy nehogy valaha is elfelejtsem melyik volt az a ház... amit néha megnézek a neten, hogy nem árulják-e véletlenül... amit ugyan meg nem vennénk, csak jó eljátszani a gondolattal.:)

Haladok a karácsonyi díszekkel... de borzasztó lassan és mivel még nincs kész darabom... mert olyan lassan haladok a munkafázisokkal... szóval még mindig nincs képem róluk, de azért lassan lassan majd csak lesz.:)

Amúgy jóság van... és ez jó.:)

Simán el tudnám tölteni az időt, hogy egész nap a Pinterestet böngészem munkaidőben... ebből a szempontból aggályos, hogy rendre ellátnak munkával.:)

Annak a bizonyos barátságnak a margójára...
Hogy is mondjam, hogy jól mondjam... Kicsit fura, hogy mennyire szerettem volna "rendbe hozni" és mindig azt hittem, hogy hiányzik... ő vagy talán csak annak a régi barátságnak a hangulata... és lassan rá kell jönnöm, hogy mégsem. Azt hiszem, erősebb volt bennem az akarat, mint a valódi érzés... Mégis azt érzem, hogy kellett ez... még akkor is, ha most még nem egyértelmű, csak sejtem, hogy úgy alakul, hogy nem alakul semmi... és még csak nem is gondolom, hogy baj lenne... szóval így kellett lennie. Túl sok minden megváltozott... nyilván mi is... és akkor, akkori élethelyzetünkben tényleg úgy tűnt, hogy ez a barátság tűzön-vízen át... Most meg inkább úgy érzem, inkább az ismeretlen, inkább új barátok, ha úgy hozza az élet...

Ebben a hétben sűrítve benne volt az egész élet. Temettünk és sírtunk. Kisbence született és örültünk. És sírtunk.... örömünkben.:) Ünnepeltünk.... aranylakodalmat... számomra borzasztó kedves emberek fél életét... és örültünk és kicsit sírtunk is... örömünkben. Körforgás... és nekem ez a torta volt a korona, amit ajándékba késíztettem... hihetetlen sok munkával... de óriási büszkeséggel tölt el, hogy ilyen gyönyörűre sikerült.

 

   

 

 

Azon kívül, hogy reggel óta pörgök a temetés meg a tor miatt... és ezért rohadtul fáradt vagyok, főleg idegileg... sokat nem tudok mondani. Ez egy nagyon szar nap volt. Cserébe tortát sütök.

sikeresen újra vörös hajat varázsoltam magamnak. kár, hogy természetes fényben valahogy nem sikerül látnom... de állítólag mehetek emberek közé.:) kicsit még fura, de amúgy még a lelkem mélyén is vörös vagyok, úgyhogy megtartom... és hogy a konyha passzoljon a hajamhoz, kifestettük izzó homoktövis színűre... amúgy nyilván nem azért, hogy passzoljon.:)

Hétfőn csináltunk egy kis forralt bort, meg bekapcsoltuk a tv-ben a kandallót... tényleg nekem már csak az igazi hó hiányzik. No meg, hogy Kevin munkahelyi dolgai rendeződjenek... bár erre egyre inkább csak egy lehetséges verzió marad... lépni, amíg lehet. Bármi más eszembe jutott volna, hogy mi minden probléma lehet egy munkahelyen... hát erre nem gondoltam soha... pedig igencsak durva. Na mindegy, egyelőre nem akarok ennél konkrétabb lenni... majd talán ha rendeződnek a dolgok. 

És mindeközben az olyan dolgokat el sem meséltem, hogy kaptam a névnapomra egy ilyet meg egy ilyet és még sütinyomót is. Mondanom sem kell, hogy azóta persze már többször muszáj volt kipróbálnom...:)) Vasárnap meg sütnöm kéne egy próba tortát, merthogy terveim szerint egy emeletes tortát fogok vinni a "pót"nagyszüleim 50. házassági évfordulójára jövő vasárnap.:) Ezek mennek meg a bárányfelhők. Sőt tegnap este még egy dán művészfilmet is megnéztünk Ellával... akivel próbáljuk újra felvenni a barátság fonalát... és bár semmi sem olyan, mint régen... ezért néha kicsit még fura... de valahogy úgy érzem jó lesz. Na, majd ez is kiderül.

Tavaly csak november 11-én kezdtem el a karácsonyi rádiót hallgatni. Ez most akkor fejlődés vagy hanyatlás? :) Tegnap megmutogattam idebent a díszeimet amit nagy lelkesen csinálgatok... a főnököm azt mondta, ebből üzletet kellene csinálni, mások meg azt kérdezték eladásra is készítek-e.:) Roppant büszke vagyok persze, mert szerintem is csodaszépek, bár még egy csomót kell(ene) tökéletesíteni a technikán. Még egy normális képet nem sikerült róluk csinálnom, mert persze mindig este van mire oda jutok... na de ami késik, nem múlik.:)

Az igazság az, hogy a paranoiám egyáltalán nem annyira valóságtól elrugaszkodott, mint lehetne. Szóval nem lett jobb nekem, de tájékozódtam a témában - amiről direkt nem írok konkrétan (munka témakör) - így legalább tisztábban látunk.

Ennél sokkal jobb hír, hogy ma reggel sűrűn hullott a hó.:) És igaz, hogy nem maradt meg, de ez akkor is szuperfantasztikus. Ennek örömére be is nyomtam kicsit a Christmas Radio-t.:)

Olyan hülye lelkivilágom van, hogy képes vagyok magam totál belepörgetni dolgokba és konkrét paranoiát gyártani. Kivételesen legalább nem hipochondria. Ettől függetlenül jól el vagyok már vele napok óta... Dinka csaj. Ezt még megfejelte az éjszaka azzal, hogy kettőkor az előszobában lévő bazi nagy tükör úgy döntött, hogy leveti magát a földre. Mondanom sem kell, hogy úgy ébredtünk, mintha lőnének vagy leomlott volna a ház. Iszonyú volt, Kevin hirtelen sokkot kapott a robajtól, nekem meg beugrott, hogy biztos a tükör, mert amúgy is sanszos volt már, hogy egyszer leesik. Mindenesetre szörnyű volt, ráadásul olyan erővel csapódott a földbe, hogy még a járólap is eltörött, konkrétan behorpadt. Így ma este keríteni kell valahol egy tükröt, mert a személyes babonám az az, hogy a lehető leghamarabb új tükröt kell tenni a helyére. Amúgy utáltam a régit, és így legalább ki lesz cserélve... tekintsünk el a ténytől, hogy még egy egyszerű tükör is egy vagyonba kerül. Így már nem a paranoiám vagy a babonám, hanem a pénz lesz a probléma.:)
Amúgy meg nem bírom ezeket a munkanap átpakolgatásokat... és az idén még lesz kettő.:(

Mindentől függetlenül jobban vagyok már úgy amúgy lelkileg...:)

Na... ma már azt sem tudom meg, hogy a főnököm szerint a két út közül... ami előttem áll... itt eme ragyogó "cégen" belül... melyik a második. Az elsőt tudtam. Már rég. Csak megint jött valaki, akivel fontosabb volt beszélni, mint velem.

Az egyik kolléganőm szabin... a másik hazament mert nem volt jól... a harmadik aki a másik irodában van be, sem jött... az egyik főnököm egy perce ment el valahova... a másik meg most veszi a kabátját és szintén elmegy. 

Momentán nekem ez ajándék.

Picit még árnyékosabb lett az élet... mikro szinten persze boldog, csak mégis szomorú. A tegnapi napból is leginkább csak a néma csend, a várakozás, a sírás és az óra kattogása fog megmaradni... meg hogy vártuk a halottas kocsit. Idős volt és beteg és nem is az én életem része volt... Kevin rokona volt... de ezért már nekem is szomorú a halála. Amúgy meg minden ember halálában egy kicsit apámat is siratom...

Hát így vagyunk... sok minden bele tud férni négy napba... sajnos... jó is, rossz is... Szombaton még csodáltuk a sárguló diófát a nyaraló kertjében, este még névnapot ünnepeltünk, meg várandós mindjárszülő barátnőt látogattunk, tegnap meg már... áhhh... és közben volt még sok minden... de sokszor nem jó felnőttek lenni.
Aztán tegnap délután sétáltunk egy jó nagyot a Római parton... olyan nagyon gyönyörű volt az idő. Este kipróbáltam még az új sütinyomót... és elkezdtem Jillian Michaels 30 napos edzésprogramját... amibe persze félig bele döglöttem... és megnéztünk még valami totál agyzsibbasztó amerikai vígjátékot... este tízkor már aludtam... éjjel fél kettőkor meg torokfájásra ébredtem.
Most meg egyszerűen csak egy jó forró IGAZI újházi tyúkhúslevesre vágyom...

Reggel azt hittem, talán csak álmodtam a tegnap estét... vagyis a rosszabbik részét... de persze nem. Itt bent (az irodában) most ezért kicsit fura, szorongó és szomorú a hangulat. Pár hétig így is marad biztosan, utána meg ki tudja... Én meg az érzékeny lelkemmel, amit az is megráz, ha Chilében a föld alatt rekednek a bányászok... most ezt is kissé nehezen viselem. Majd már pár nap múlva más lesz, meg én is érzem, hogy ez másnak sokkal nehezebb, csak emberből vagyok még akkor is ha nem a legkedvencebb kolléganőm... mégiscsak vele töltöm a "fél" életem. Meg aztán ilyenkor eszembe jut minden, ami apuval történt, az meg külön nem tesz jót.

Szóval nekem jó például a Karácsony várásával terelni a gondolataimat, mert biztonsággal tölt el a tudat és én olyan nagyon tudom értékelni ezt a meghittséget és biztonságot, ami körül vesz. Szóval készülnek a textilszaloncukrok. Meg rendezgetem a receptjeimet és egy kupacban már az összes karácsonyos és este biztos csinálok pogácsát, mert az jó.
És amúgy minden jó... csak icipicit árnyékos.

Azért az jó, hogy még ennyi év után is "majdnem" ugyanaz minden... és az a majden is csak valami olyan, ami az élet nélkülözhetetlen velejárója... valami változás... de valami olyan változás, ami nem rossz... hanem jó.
Úgyhogy igen... jó este volt...
és mégis sírtam haza fele a HÉV-en, mert közben a telefon csörgött és olyan rossz volt a hír, amit hallotam, hogy nem bírtam sírás nélkül... nyomorult tud lenni az élet... és ebben az életben nekem mégis jó, mert valaki olyan vár haza, aki a legtöbb az életben... és nekem ez jó, és ma más valakiért sírtam... még ha ez nem is számít... de mégis... szóval kicsit minden kusza és hirtelen minden kicsit szomorú lett... és köszönöm, annak akinek kell, hogy nekem most jó. Istennek, ha van. Másnak, ha nincsenek. De valakinek b iztosan.
Tudom, nem érhető... ez most olyan muszáj volt bejegyzés....

Péntek helyett ma este.

Annyi minden volt a héten, hogy valószínűleg a közléskényszeremet máshol éltem ki. Kicsit el is fáradtam, de az "otthon melege" illat a legcsodásabb mindenben.:)
Ma este kiderül, hogy eljött-e az a bizonyos pont* abban a sokat emlegetett barátságban, ami miatt néha nyávogok. Van bennem valami kicsi félsz, vagy szorongás vagy ki tudja mi... de valami olyan érzés, ami nem szokott lenni.

Egyébiránt 73 nap múlva Karácsony...:)

*melyik az a pont amin túl már nem kell próbálkozni egy barátságot rendbe hozni... és hogy ebben a bizonyos barátságban elmúlt-e már az a pont...

Egy napon belül két ismerős blogjába futottam bele teljesen véletlenül.

Most, hogy Michael Bublé-t hallagatok, rá kell jöjjek, hogy A tetovált lány óta nem olvastam el egyetlen könyvet sem. Ez lehet, hogy szörnyű... nem pallérozom eléggé az elmémet. De olyan ez, mint a színház... semmi sem olyan érdekes, hogy sokáig lekössön, még egy jó darabnál is alig várom, hogy vége legyen... pláne, ha az több mint három órás. Pedig tényleg jó volt, például pénteken is. De mégsem az igazi. Bezzeg a konyhába képes lennék beköltözné és reggeltől estig sütni-főzni.:) Már elképzeltük hozzá a tökéletes konyház, de ahhoz költözni kéne... ahhoz meg lottónyeremény kéne... ahhoz meg lottózni kéne... egyelőre túl sok a de, pláne, hogy nem lottózuk... de meglesz az, meglesz... ha más nem kiverjük a szoba falát, nem számít hogy beton.:) Szóval megint valami tök tuti sütöttem... ostoros kalácsot... na de az annyira annyira finom, hogy még este tizenegykor betömtünk egy fél kalácsot... oh istenem, de jó is az, este tizenegykor frissen sült kalácsot falatozni... közben meg nézni az új polcot, amit délután szereltünk fel és arra gondolni, hogy de milyen jól fog kinézni rajra a karácsonyi dekoráció. Mert szép lassan beszökik a tél is, és hiába volt még tavasz és napsütés és mámorító fűszerillat szombaton a Füvészkertben, reggel már akkor is éreztem a csípős hideget az arcomon, aminek azért én tudok kicsit örülni... bármennyire is nemnormális dolog, mert ilyenkor már a hóra gondolok és persze Krakkóra. Meg a krakkói hóra...:) Mert hátha, mert bármikor úgy alakulhat, hogy lesz nekünk megint Krakkó, bár nem úgy néz ki hogy mostanában, de azért ez nem szentírás...:)

Amúgy meg megint azon gondolkodom, hogy melyik az a pont amin túl már nem kell próbálkozni egy barátságot rendbe hozni... és hogy ebben a bizonyos barátságban elmúlt-e már az a pont...

Ebből az őrültek házából, ami itt van, csak ennek a kis lengyelnek az őrültsége zökkent ki néha.:) Vicces, ahogy az emberek bámulják ezeket a nagy fehér plakátokat, ahogy mosolyognak meg értetlenkednek. Érdekesek a reakciók. 

Én mondjuk megijednék... kívülállóként romantikus... de totál rémisztő lehet, annak akivel ez tényleg megesik.

Amúgy meg csak a szokásos pénteki pörgés...:) este már jobb lesz, akkor már szórakozunk.:)

Tegnap még csak annyit tudtunk, hogy egy lengyel alpinista srác mászkál a házon. Ma délután meg már fotósoktól hemzsegett a környék.:) 

Szerintem nem őrült, csak kicsit balfék... de legalább romantikus... vagy valami olyasmi. Nem kellett volna elcsesznie.:) De legalább lengyel...;)))

Bryan Adams - You've Been A Friend To Me

Olyan kíváncsi lennék sokszor a tudatalattimban zajló dolgokra... mert ha igaz, hogy az álmok a tudatalatti üzenetei... akkor valószínűleg igen sok minden zajlik ott legbelül a tudatom rejtett kis zugaiban. 

Annyi mindenre nincs válaszom, és éberen nem is nagyon értem... hogy például miért van bennem (szakmai) megfelelési kényszer a direktor úrral szemben... miközben azt gondolnám, hogy nincs... mert amúgy nem is igazán számít... de a tudatalattim szerint meg úgy tűnik mégis van. 

És miért nem léptem túl rég elmúlt barátságokon... legalábbis ezt üzengeti a tudatalattim... miközben mondjuk ébren is tudom, hogy nem léptem túl... csak azt nem értem... tök tudatosan, hogy miért nem? Ez az egész amúgy is olyan megfoghatatlan bennem... és mesélem reggel Kevinnek... és mondja, hogy pedig nem is szoktam emlegetni... nem persze, mert felesleges és én is tudom, hogy annyi az egész, hogy el kéne fogadni... ez a barátság landolt a kukában... Ó, milyen szomorú... és tényleg bennem ez valamiért most már évek óta valami apró szomorúság... nem kattogok rajta, csak így néha előjön, mikor a tudatalattimból felbukkan egy üzenet. 

Érdekes...

 Az IKEA-ban meg mindjárt itt a Karácsony...:)

A hétvége is nagyon zsibongós volt és a reggel és a délelőtt... reggeltől kevésbé kellemesen persze.:) És az éjszaka is az volt... abban az értelemben, hogy megint hülye álom zsibongott a fejemben.

jellemzően pénteken kell mindig ráhúzni...
ma csak ketten mondtak fel...
á, nem... én még nem tartok itt...:)
csak morci vagyok... semmi több...
na pá...:))

Pezsgő helyett koktéloztam... így sem volt rossz... bár az este kicsit fura volt. Sok ember, sok kis sztárocska... azért elvoltunk. Kevin letudta a kötelező köreit, ápolta kicsit a kapcsolatait, aztán éjfél körül haza mentünk. Reggel azt éreztem, kicsit "öreg" vagyok már ehhez... pedig nem is volt ez olyan nagy buli. De nem lenne már kedvem túl sokszor pörögni az éjszakában... ennek örömére jövő héten meg premierbuli... hasonlóan visszafogottan... aztán karácsonyig elég is lesz.:)

Az este nagyon viccesromanikus pillanata volt, mikor csak úgy spontán kitűztük az időpontot... két év múlvára... :) meg azt is megbeszéltük, hogy majd tizenöt év múlva Krakkóban és Toszkánában lesz egy kis otthonunk, kecskéket fogunk kergetni a kertben... nyilván ezt inkább Toszkánában... és majd élvezzük a kemény teleket... nyilván ezt inkább Krakkóban. Majd néha haza nézünk... jó lesz nekünk.:) Még csak nem is gondolom, hogy totálisan elérhetetlen álmok lennének...

De az a legszebb az egészben, hogy tudunk együtt álmodni.:) Tequila Sunrise nélkül is...:)

Ha nem vigyázok, rögtön azon kapom magam, hogy már megint krakkói szállásokat nézegetek...

De találkoztunk Barbival a héten és kaptam rénszarvassonkát és finn csokit (ez ilyen nemzetközi hónap) és tök jó volt. Rég találkoztunk ez pedig egy nagyon régi blogos ismeretség már. És milyen fura, hogy szaladgálnak a világban emberek, aki olyan sok mindent tudnak az emberről... miközben nem nagyon vagy alig vagy egyáltalán nem ismerjük egymást... vele talán 3-4 éve is van már. Rohan az idő.:) De a héten már kevésbé voltam fáradt... gondolom számít, hogy többet alszom 5-6 óránál... persze nem sokkal...:) Ennek örömére este valami puccos céges buliba megyünk csupa juppi közé... ahogy sejtem, de pezsgő biztos lesz, úgy meg könnyebb észrevétlennek maradni. Persze ennek alapfeltétele a mértékletesség... 

 ... elkezdtem folytatni, de most rohanok... Holnap... :)

Tizenöt év után is képes vagyok elkeveredni a városban...

...és a sötétben a semmibe robogó villamoson azon gondolkodni, hogy vajon van-e villamosvezető vagy ez csak valami földönkívüliek által vezérelt távirányítású sárga izé, ami most éppen elrabol.:) Persze tudtam, hogy valahol még a Megyében vagyok és hogy nyilván majd valahogy haza jutok, csak az egész olyan szürreális volt a házak és emberek nélküli sehol meg nem álló villamoson.:) 

Úgy fest, a helyek amikről nincs egy kósza emlékem sem... ott (még) nem jártam.

Az lehetséges, hogy BK nemes egyszerűséggel mondva... gyereket csinált valakinek? Mármint gondolom lehetséges. A kérdés nyilván költői.:) A választ meg nem tudhatom biztosan. És mindegy is.

Ez csak egy halk megdöbbenésből született bejegyzés.:)

nyilván hülyeség azt gondolni, hogy a szemüveg eltakarja a sötét karikákat a szemem alatt...

:) a szemüveg, ami csak azért van pár éve, mert mindig szerettem volna.

és bár ez a nap sem olyan húdecsúcsszuper... már ami a benti dolgokat illeti... 

deviszont olyan jó, hogy lehet ismerősöket látni a youtube-on.:) én meg tudok ilyeneknek örülni.

mások meg örülnek, hogy a kibújt belőlem a kiscukrász és folyton sütök... 

főleg Kevin örül a tetsztsütiknek... mert csupa új recept. persze. 

ez meg egy megint zsúfolt hét lesz. persze...

csak nem tudom, hogy miért nem értem, hogy miért nem tudom kipihenni magam egy hétvége alatt.

viszont az őszi nagytakarításnak a végére értünk...

és ma munka után bizony elmegyek vásárolni.
ja, és tegnap megint láttam véletlenül egy kicsit ebből a filmből...
ezért postoltam egy régi 2003-as bejegyzést.
ezzel a taktikával egyszer biztos az összes ide kerülne...
:)

Megmondtam előre...:)

Volt egy utolsó csepp... pedig délelőtt már felmentem a nyolcadikra dühömben... csudát láttam... a háztetők, a kis teraszok, a borús égbolt... kedvem lett volna ott maradni úgy egy-két órára, vagy egy fél napra vagy mondjuk munka végéig. Nem maradtam, s mint már tudjuk... bizonyos szempontból hiba volt. Persze ha maradtam volna, már lehet, hogy rendőrkutyákkal szagoltatták volna végig az épületet... hülyeség, mert nyilván nem... de bírtam volna a felhajtást. Amúgy jó kis hely az a nyolcadik, a madár sem jár arra (nemhogy rendőrkutyák), csak néhány lakó... úgyhogy pont alkalmas arra, hogy felszökjek, ha épp elegem van napközben. másokból.
De szökés helyett este sütök egy isteni finom pogácsát és iszunk egy pohár bort Kevinnel. Egyet-egyet. Nem összesen egyet persze.:)

Szuper lesz. Bár dög fáradt vagyok. 

Elkeserítően szar nap. Sírhatnékom van. Haza akarok menni vagy minimum a világ másik felére. És ezen még az sem segít, hogy tegnap egy lépcsőházi szóváltásból a direktor úrtól megtudtam, hogy nagyon jól végzem a munkámat... momentán szarok rá.

Álmomban Mick Jagger, Michael Douglas... és még sokan mások... lakásában jártam. Nem is lakások voltak azok... hanem házak...jó. nagy. házak.

.rímel a valóságra.

Megint mozgalmas az élet.
Borfesztivált imádtuk... és vele együtt az Angyal Borászat 2008-as késői szüretelésű furmintját is... ha mar pontos akarok lenni. Volt közben szülinapozás is (nemenyém), volt újabb családi türelemjáték... jaj, hogy a tesóm miért választott maga mellé egy ilyen nőt... sosem fogom érteni... (nemenyém probléma) volt Színikritikusok díjátadó gálája is... jó volt... és Hevér Gábornak igazán tök jó hangja van, amit eddig nem tudtam... amúgy kicsit sikertelen, de azért jó volt... mármint az este. Meglepődés is volt, hogy túl tudunk öltözni egy ilyen eseményre... ami nem azt jelenti, kisestélyi volt rajtam... (Kevinen sem... szerintem rajta sosem lesz... kisestélyi...), csak azt, hogy az emberek mennyire nem foglalkoznak ilyen dolgokkal... na mindegy... én azért élveztem, és jó tudni érezni ilyenkor, hogy milyen fess pár vagyunk. Semmi túlzás... csak összepasszolunk... :) Volt közben őszi nagytakarítás is otthon... persze nem értünk a végére... de azért alakul... ennek örömére lehet a hétvégén megint festünk egy kicsit (konyhát). Volt otthon pizzázós tévénézés is. Volt szakácskönyv rendezgetés és ennek örömére ma remélhetőleg lesz sütisütés is. Sok munka is van (vagy inkább csak a feszültség a sok... nem tudom) Van kellemes ősz, és ezt a lelkem nagyon tudja élvezni... és télvárás is van... azt még jobban tudom élvezni...:)

És van az, hogy mint tegnap (újfent) kiderült maximálisan élvezem a direktor úr bizalmát... ami objektíve jó... csak nem kérdezte senki, hogy akarom-e én élvezni ezt a fene nagy bizalmat... mindenesetre érdekes az élet... én meg úgyis mindig azt élvezem.:)

És persze folyton Krakkóba vágyom. Már megint. Vagy még mindig.:) Az érzés konstans... de szól a rádió... a lengyel.:)

Az mr2Petőfit hallgatni nekem olyan nosztalgikus és mindig egy régi szeptembert juttat eszembe...

Visszaolvastam... bírom, ahogyan régen leírtam dolgokat.:) 

És a koncert tegnap újfent szuper volt, na meg a limonádé is.:)

Ez meg a tipikus esete annak, hogy egy bejegyzésen belül szeretek olyan dolgokról zagyválni, amiknek semmi köze egymáshoz... nyilvánvalóan pusztán azért, hogy írjak valamit. Csak mert utálom, hogy pénteken négykor még mindig itt kell ülnöm, miközben keresgélhetnék új ruhát is.  Vagy valami. Vagy bármi.:)
Holnap meg Borfesztivál.:)
Tegnap viszont tök véletlenül egy vicces köszöntős levéllel (BK-nak) beleszaladtam valami nagyon rossz hírbe... ami nem nekem rossz, csak együtt érzek, mert tudom milyen csak ennek nincs jelentősége, mert végülis nem vagyunk már barátok vagy bármi... csak mégis fura és rossz érzés volt.

A tegnap este meg tényleg tök jól sikerült. Sunnyval találkoztunk, később csatlakozott a barátnője (most találkoztunk először), majd jött tesóm is. Jól esett a bor is, gyorsan telt az idő is, a kedvünkkel sem volt probléma... úgyhogy reggel el tudtam volna képzelni, hogy még egy kicsit aludjak. De egy algofelx meg a friss levegő mindent megoldott.:) 

Ennek örömére ma este megint koncertre megyünk, de azt hiszem a fogyasztásomat kizárólag limonádéra fogom korlátozni.:) Ó, fiatalság bolondság... miközben már nem is annyira, épp nosztalgiáztunk Sunnyval, hogy már harmincnégy éve... apáink jó barátok voltak még az egyetemről, aztán a barátság megmaradt, a két család meg össze járt. Sokat voltunk együtt, és például a Pesthez való kötődésem mindenképp akkor alakult ki, a belvárosi polgári hangulat, a gangra nyitott konyhaablakon kiáradó illatok, az Andrássy út fényei, a Zeneakadémiáról kiszűrődő zsibongás emlékei és egy ember, aki olyan, mintha a testvérem lenne. Ritkán találkozunk, bár mostanában talán sűrűbben, de mindig az a klasszikus érzés, mintha nem is telet volna el az a néhány hónap. És ez jó. És mert Kevinnel is jól kijönnek, Sunny barátnője is aranyos és jó fej, remélem majd sűrűbben lesznek ilyen esték.

Átmenetileg zároltak, mert azt hiszik, hogy robot vagyok. Végülis jobb, mintha másnak gondolnának.:)

Szuper este, rövid éjszaka, kora reggel... Vol, van, lesz....

Ha az ember nem írja le hamar az élményeket... később már furán lényegtelennek tűnik minden...

Én is az az ember vagyok, akinek mindent le kell fényképeznie... így külön öröm az új telefon.:)
Izgalmatos tele szórni mindennel a blogot... nekem legalábbis jó.:)

 szaké...

csoki és tea...

és a Fuji...

legyező

from Japan

aki bunkó, az is marad
no comment

Kisebb-nagyobb darabokból, rég elfeledett winchesterekről, kallódó dokumentumokból összerakosgattam az elmúlt kilenc év naplótöredékeit. Az én kis külön bejáratú Háború és békém 1200 oldalra rúg... sok..:) Megéltem, de hogy mit írtam le belőle... magam sem nagyon tudom már... és rajtam kívül talán (vagyis biztosan) egy ember van, aki nagyjából végig olvasta. Ez azért a mai napig megnyugtató érzés...

Találtam még néhány képet, egyetlen törölt és elmentett naplóbejegyzést, pár el nem küldött levelet és zenéket. Fura azért látni olvasni, hogy néha... rám egyáltalán nem jellemző módon, mennyire szembe mentem az érzéseimmel... De akkori rossz döntéseim biztosan kellettek a jelenemhez... még akkor is, ha nem nagyon tudok az életemből úgy 3 és fél évvel mit kezdeni... persze már nem kell vele mit kezdeni... inkább csak jobb lett volna, ha másképp van... bár épp minap titulálta a direktor úr szexinek, hogy elváltam...:) Amúgy izgalmas és kellemes 1200 oldal... majd egyszer talán minden egy helyen lesz.:)

Úgy néz ki, sikerült vennem egy kiló ehetetlenül édes szőlőt. Ennyi erővel egy csupor mézet is magamba dönthetnék.

Utálom magam mikor elcseszek valamit. Pedig még csak le se szúrtak.

Mostanában nem meséltem,

hogy voltunk múlt héten Sunny-ék koncertjén... és mint télen(?), tök szuper volt és persze táncolunk is... mert az jó nekünk.:) Jövő héten megint megyünk :)

hogy szőkül a hajam... mert az jó nekem és csak azért szólok, hogy ne lepődjön meg senki :) (aki esetleg megszokta, hogy vörös vagyok voltam)

hogy mostanában rádiót hallgatok... de nem biztos, hogy jó nekem, mert túl sokan és túl sokat beszélnek :)

hogy sütinyomót szeretnék venni... mit szeretnék, akarok... mert az jó nekünk, ha sok sütit sütök. Vagyis nekem jó, ha sütök, Kevinnek meg jó, ha eszi.:)

hogy jövő szombaton Borfesztivál lesz... és az nagyon jó nekünk meg másoknak is :)

hogy jövő vasárnap színikritikus díjátadó gálára megyünk... és csak gondolom, hogy jó lesz, de izgi :)

hogy vettem egy új táskát

és hogy a MagneB6 mégiscsak jó valamire

Olvasni kéne... leginkább Kornist, azt hiszem.
Sokszor úgy érzem, apám volt a lengéscsillapító és a kapocs anyu és köztem. Valahogy régen nem voltak ennyire élesek az ellentétek, vagy csak jobban uralkodtunk magunkon... nem tudom. Próbálkozunk, de nem az igazi. Amúgy meg a fenének sincs kedve erről mesélni... csak mert ez mindig itt van a háttérben... ezért néha muszáj kibuknia... legalább ennyire.

Hoztam egy kis Krakkót.:)

 

Még több kép:

Nehéz ügy volt ez a költözés. Nyilván velem van a baj, hogy sehol nem éreztem "otthon" magam... de hát mit csináljak, ha mindenhol volt valami apró probléma.:)

Nem vagyok eltűnve… épp csak megint úgy tűnik…:) De persze a látszat csal. És még az új helyet is szoknom kell…:)

Hétvége óta folyamatos időzavarban vagyok, és ma is azt hiszem, hogy péntek van… mint ahogy minden nap mást hittem, mint ami éppen volt. A szombat nagyon fárasztó volt és nagyon sokáig tartott… de jártam olyan helyen, ahol csak kevesen… amitől egy percig kellemetlenül, de aztán mégiscsak jól éreztem magam.:) Tíz perc volt az egész és semmi különös… mondom inkább csak fura volt.:) (címke: kulcs)
Azóta csütörtök lett, és semmi különös nem történt. Mondjuk megemlítendő, hogy idegkímélő célzattal vettem magneB6-ot, csak mert az irodában már mindenkinek véget ért a szabadsága… szóval mondom, muszáj volt.:)
Este meg kicsit talán koncertezünk… ha már így alakult, hogy még nyár van… és nem tart sokáig.:(
Apropo… találtam a facbookon egy oldalt… “Már most várom a karácsonyt”.:) Jó tudni, hogy nem csak én vagyok hibbant.:D

Mivel az estek nyolcvan százalékában elérhetetlen a freeblog, így lehet, hogy elszánom magam valami nagyon egyszerű költözésre. (ezen már túl vagyunk) Amikor lesz időm. Egyelőre olyan, mintha rohannék az idő után... és a múlt héten még nagyon jól kitartott a vidámságos lelkesedés, ennek tegnapra már semmi nyoma nem volt (mondjuk ebben közre játszik egy kicsit feszült hétvége is otthon anyunál, pedig igyekszem, hogy türelmes legyek, de úgy látszik nem igyekszem eléggé... ettől még jó volt, csak fárasztó és hosszú.:), de most sok a munka, és még más helyett is én dolgozom, és nyűgös vagyok és túl meleg is van, és még ráadásul egy egész napos szombati program is lesz, ami nekem munka, persze majd igyekszem jól felfogni... mindenesetre egy szó mint száz, vissza akarom kapni Kℛakkót.:) Ez ennyire borzasztó egyszerű.:)

Mióta megjöttünk a nyaralásból, folyton mennék valahova vagy folyton csinálnom kell valamit... fura. De leginkább, hogy menni kell, az van bennem. Pár hete még totálisan feldobott egy hétvége a nyaralóban... most meg azt érzem, hogy nem, nem, menni kell...:) Na nem mintha attól tartanék, hogy unatkozni fogunk, mert van néhány program a hétvégére, csak egyikhez sem kell túl messzire menni. Ott a hangsúly... menni.:) Olybá tűnik kicsit fel vagyok pörögve.:)

Ha fura hangok jönnek a fűtéscsőből, miért gondolom rögtön azt, hogy valaki be akar jönni? :) Kevin még nincs, gondoltam felhívom, de azt hiszem ő sem tud interurbán semmit tenni a csövön keresztül betolakodók ellen. Gondolom jobb, ha nem képzelgek.:) Ehhez képest semmi, hogy a minap azt álmodtam, hogy vezetek úgy, hogy nem a kormány mögött ülök, hanem a másik ülésen... persze a kocsi haladt, de nekem ez csak tíz perc után tűnt fel. Ehhez képest semmi, hogy ma éjjel például egy papnak a felesége voltam, aki azt mondta rólam, hogy "tiszta szívű világi nő" vagyok.:) Vicces az élet.:)

Reggelente a HÉV-en remek kis posztokat írok... gondolatban.;) Itt bent már más dolgom van, otthon meg már keveset vagyok gép előtt. Pedig szombaton remekül kifestettük a szobát, ami először lila lett, aztán meg szép.:) Ehhez persze másik festék kellett, meg plusz egy kör a barkácsáruházba. Átrendezkedtünk, függönyt mostunk, szépség van meg otthonosság.:) Bár eddig is volt, most csak változtattunk rajta kicsit. Mindezek után vasárnap irányt vettünk Veszprém felé, este meg Füreden a Borcsában vacsoráztunk. Így ünnepeltük a két éves fennállásunkat.:) Csodás volt, akárcsak az eddigi két év... A Borcsában már vacsoráztunk egyszer a múltkor, Badacsonyból hazafele jövet, és úgy tűnik kedvenc hely lesz belőle is.:) Most hogy négy napja újra dolgozom rájöttem, kár volt aggódnom, hogy nehéz lesz felvenni a munka ritmusát, mert nincs vele semmi probléma. Rengeteg a dolgom, időm sincs nosztalgiázni rajta, hogy milyen jó volt szabin lenni.:) De mert most valahogy teljesen feltöltődtem és tényleg olyan jól sikerült a nyár, most egész más dolgozni is. Kicsit olyan (volt), mint az iskolai nyári szünet... azzal a különbséggel, hogy a sulit mindig vártam, most meg nem volt kedvem dolgozni jönni, most mégis jó. Van néhány terv és megvalósítandó ötlet is... nekem inkább most van év eleje, nem januárban, ilyenkor fogalmazódnak meg a tervek és új "szabályok". Az egyik új szabály, hogy nyugodtság van, semmi stressz és vidámság... egyelőre remekül megy, de azért az elején vagyunk még.:)

Sosem értettem, hogy miért "muszáj hazajönni" valahonnan, ha az ember nem akar hazajönni. Pláne Kℛakkóból.:) Igazából le sem tudom írni, milyen fantasztikusan jól éreztük magunkat... önmagában az ottléttől, meg hogy együtt voltunk és az ég világon nem volt gondunk semmire.:) Még a nap is sütött... sőt mi több... ragyogott.:) Belé sajdult a szívem, hogy haza kellett jönni.:( Persze már rögtön azon spekuláltunk, hogy októberben talán talán (de csak nagyon talán) megint elugrunk pár napra... én meg szeretek vágyakozni, úgyhogy jó erre gondolni. Olyan más volt most minden, és én imádtam eddig is az őszi-téli, kicsit borús, kicsit szürke, kicsit hideg, nagyon hideg Kℛakkót is, de most olyan más volt minden, a fények, a nyüzsgés, a színek, a fák, a galambok (akiket nem szeretek továbbra sem), más volt ücsörögni a szabadban és koktél mellett csak úgy lenni és élvezni mindent (meg a koktéloktól becsípni, azért az is jó volt:), jó volt jó helyeken jókat vacsorázni, ahol a pincér bemutatkozik, de jó volt megint ici-picit lengyelül karattyolni, bár megint mindent elfelejtettem, mert ugye megint abba hagytam a tanulást... persze majd most újra.:), és jó volt a város szívében ébredni, jó volt minden reggel a törzshelyünkön reggelezni, jó volt toronyba mászni (bár ettől némi probléma lett a bal lábammal, de már helyrejött), jó volt fotózni... sokat, szépeket (majd talán teszek fel), jó volt nagyon megint ott lenni... csak egy nem volt jó... hazajönni.:( Közben meg nem írtam kerti partyról meg Badacsonyról meg a nyaralásról, meg Balcsi pancsolásról, meg hogy a múltkor láttam BK-t a strandon glasszálni (de szerencsére nem találkoztunk), meg valószínűleg még jó néhány dologról... pedig fejben sokkal többet blogolok. Itthon az utolsó hét szabimat töltö(tte)m, végig szurkoltam és végig izgultam az olimpiát és közben megpróbáltam nem gondolni arra, hogy hétfőn négy hét szabi után újra mennem kell dolgozni. Nem biztos, hogy ez a hosszú kihagyás jó ötlet volt, mert bár nem mondanám, hogy utálom a munkahelyem, de vannak dolgok, amik egyáltalán nem hiányoznak, ezért tartok tőle, hogy nagyon nehéz lesz visszaállni.:( Megígértem magamnak, hogy megpróbálok kicsit nyugisabb lenni, mert ez az előző év(ad) kicsit idegbetegre sikeredett, csak magam miatt, mert túl hamar felkapom a vizet. Nyilván feleslegesen, de sajnos van akit rosszul viselek napi nyolc órában és ez nem fog változni. Na mindegy, addig még két és fél nap van, ami rengeteg.:) Addig még szurkolunk itthon egy sort, addig még hirtelen ötlettől vezérelve valószínűleg kifestünk és lakást átrendezünk (egy garzonban ez sem fog olyan sokáig tartani) és addig még vasárnap ünnepelünk is egy kicsit, mert eltelt két év... együtt Kevinnel.:) És az ember rádöbben, hogy csak úgy rohannak ezek a csodálatos évek.:)

Születésnapos, 75 éves és szerintem még mindig sármos.:) Kevint meg régen Dustin-nak becézték.:)

Mexikóban voltunk, a hegyekben, és jöttek az ufók... soha ilyen durvát nem álmodtam...

Imádom a lengyel złoty illatát.:) Egyébként jóság van, meg az, hogy a Balcsiról előbb haza jöttünk... de ez hosszú.:) Holnap viszont már Kℛakkó.:))))))))))))

Most egy-két hétig jó indokkal tűnök el.:) Két állomás közt azért lehet, hogy benézek.:) Legyetek jók...:)

Néha lejátszok beszélgetéseket magamban... olyan élethűen, hogy ha pár hét vagy nap múlva eszembe jut, olyan mintha tényleg beszéltünk volna.:)

Olyan pitiáner problémái vannak, hogy bár szabadságon vagyok, mégis bentről írok... és  hidegfrontot jósolnak az időjósok szombattól... persze szombattól Balcsi... és esős időt 27-től Kℛakkóban... és persze 28-án megyünk... ez annyira... mindegy... hagyjuk. Napot én még ott nem láttam...:)

Bennem még mindig a döbbenet. Ezért nem is nagyon írok, nem tudom miről is írhatnék. Tudtam én, hogy rohadt ez a világ, csak valahogy mindig próbáltam azt hinni, hogy én egy másik világban élek. Egy kevésbé rohadt világban. Én sokszor nem féltem, sok mindentől... és szerencsére épségben mindig haza is értem. És valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy lehetne másképp is. Rám mindig vigyázott valaki. Odafentről? Fogalmam sincs... De szerencsés vagyok... én nem találkoztam rossz emberekkel. És persze tudom, hogy máskor is történt már ehhez hasonló, másokkal, akikről nem hallottam vagy nem beszéltek ennyit... most mégis valahogy nagyon felkavart és nem nagyon múlik, csak kevesebbet próbálok gondolok rá. Nagyon megfoghatatlan érzés...

Fura mikor tudod, hogy valakit sosem látsz már többé... és ezzel az egésszel el is vagy, csak mikor írsz egy névnapi sms-t és kapsz rá egy választ... az valahogy furán érint. Az üzenet vagy a válasz nem számít semmit és mindkettő pont olyan és pont annyira kedves, amennyire lennie kell... csak a válaszban érezni, hogy túl sűrű, hogy százhúsz karakterben minden benne van, és ebből tudod, hogy a világ dolgai a helyükön vannak. És Te is.

Ezért jó, hogy mindenkinek van névnapja... így eszembe jutott ő is, meg hogy de jó, hogy akkor annyira rossz volt.... hogy most ennyire jó lehessen, hogy de jó, hogy van múltam... így lett jelenem. És az is jó, hogy nem kell többé sms-t írnom névnapra (sem) és hogy megint érezhettem, hogy egy néha mástól megcsörrenő "erre jártam, eszembe jutottál" telefon mennyivel jobban tud esni. Jó rég óta tudom ezt már, csak még nem találtam a szavakat. De még néha lehet, hogy lesz kedvem róla beszélni.

Pöttyös labdával dobálóztunk a vízben és borzasztó jól éreztem magamat.:)

A Balaton maga a boldogság.:) Lehet, hogy hétvégén folytatás, vagy legkésőbb 3 hét múlva... akkor már a badacsonyi hegyoldalban ejtőzünk.:) Nekem még két hét munka, utána négy hét szabadság.:) Négy kerek hét... hát hogy is mondjam... ez azért jól hangzik.:) Közben napszemüveget vadászok, néha meg rám "vadásznak". Egy héten belül már kétszer próbáltak kedvesen, de igen egyértelműen flörtölni velem... de kiábrándítóan elutasító vagyok, úgyhogy hirtelen ki is ábrándulnak a lelkes fiatalemberek. Azért megmosolyogtató és persze mert nő vagyok, meg még valószínűleg picit hiú is... így persze magamban örülök.:) Ezzel a dolog le is tudva. De reggeli hajókázásban, ahogy a napsütésben arcomba csapott a szél, olyan volt, mintha épp nyaralnék. Ami csak azért nem volt teljesen hiteles érzés, mert Kevin nem volt ott.

nem értem, hogy lehet nem szeretni a Balatont

Egészen apró dolgoktól kapok néha ihletet az írásra... tulajdonképpen viszont csak egyetlen egytől. Erről is lehetne egy kisebb fajta regényt írni, de inkább megtartom magamnak.:)

Évad vég (van), esténként meccs és néha bodzafröccs, hétvégén Balaton (lesz), júliusban kerti parti, nyaralgatás a Badacsonyban, láblógatás Kℛakkóban, "paradicsomszüret", sok Balcsi, sok kert, sok jó minden... és momentán még a tél gondolatát is utálom... pedig én még ilyet az életben nem mondtam...:) Persze, hogy miért gondolok nyár közepén a télre, arra nem tudok értelmes magyarázatot...:)

Arra sem, hogy a múltamból miért azokba az emberekbe botlom néha akiket nem jó látni, vagy nem jó azokra a dolgokra gondolni, amik eszembe jutnak róluk... viszont, akiknek még örülni is lehetne, azokkal sosem találkozom össze, mert nem elég kicsi a világ, vagy mert egyszerűen csak másik bolygón élünk...

Igazából nem vagyok eltűnve... ez csak a látszat.:)

Sajtos-sonkás croissant és meleg. Erről minden nap eszembe jutnak azok a görög reggelek, mikor még melegen adták a péksütit a pékségben. Tengert ide nekem! :) És mehetnénk is, de akkor máshova nem mehetnénk és ha dönteni kell akkor még mindig inkább a Balcsi és Kℛakkó, mint a tenger. Legalábbis még ebben a pillanatban, de mivel még semmi sem biztos én meg olyan vagyok, mint az időjárás (ja, nem olyan forró :) ezért még bármi lehet. Kevin is kevéssé határozott, mert bárhova menne. Leginkább mindenhová.:) De már csak négy hét, aztán egy hónap szabi. Ilyenkor laza csípő mozgással körbe-körbe táncolok és énekelek.:) Hogy egy hónap szabi után hogyan fogok visszazökkenni a munkába azt még nem tudom, de nem is nagyon érdekel.:) Igazság szerint nagyonnnnn boldog vagyok, szabadjon ezt csendben megjegyeznem.:) Persze nem főként az egy hónap szabitól, hanem úgy amúgy.:) Na mondjuk ezt a meleget nagyon rosszul viselem, és Kevin 39 fokos lázzal még az ágyat nyomta hét elején (már jól van), és a bodzaszörp is fogy, nem beszélve arról, hogy semmi kedvem dolgozni... apróságok. De a paradicsom meg a borsó meg a bab érik a tanyán és mindjárt péntek és ez megint nagyon jó... és még néhány dolog eszemben van, és munkába jövet mindig elmélkedek ennél sokkal mélyebb dolgokon, de úgy tűnik mire ide érek, elszáll az ihlet.

Amúgy a bodzafagyi Zamárdiban a Hirschmannban a legfinomabb és máshol még csak most láttam egy pesti cukrászdában...  de közelében sincs annak az igazinak, bár tény hogy lehet picit elfogult vagyok.:) Amúgy bodza ízű és gyorsan olvad.:) De ez már csak képletesen értendő.:) Na jó, majd egyszer mesélek.

Nekem fájdalmas, ha felhívnak Párizsból. Sokkal jobb lenne, ha én telefonálnak Párizsból.:)

Szőnyeg széle lesz ebből. Vagy kukoricán térdeplés. Sarokban állás. Körmös. Vagy valami hasonló. Vagy mind együtt...

Gyönyörű a gyűrű.:) Az új cipőt vissza kellett cserélni. Voltam most már násznagy asszony is. A menyasszony szép volt. A vőlegény fess. Az esküvő unalmas. A kaja rossz. A hangulatunk szuper. (De ez nem az esküvőnek volt köszönhető.) Én meg nagyon szerelmes vagyok. Voltam is, de most még jobban.:) Ha lehetett még fokozni.:) Szépek voltunk. Aludtunk először a muskátlis házban (az a nyaraló).:) Túléltük a nagy vihart. Az atomvillanás villámot. Másztunk fára. Szedtünk cseresznyét. Eszem sok cseresznyét. Ettem bodzafagyit. Vettem még egy új cipőt. Tervezzük a nyarat. Sok szabadság. Lesz. Ilyesmik. Vannak.

Vagy nagyon dolgozom, vagy nem dolgozom és épp szórakozom vagy valami jó dolgom van, vagy otthon vagyok és alszom, mert nagyon fáradt vagyok.:) Egyensúly van, vagy valami olyasmi. Mennyi "vagy" egy rakáson.:)

Túl vagyok az osztálytalálkozón, a nagy céges vacsin, és az "új ruhához új cipő kell" projekten, hogy a nagy találkozásról már ne is beszéljek.:) Mindegyik érdekes volt a maga nemében. Az osztálytalálkozó csak szimplán fura, de azért jó. A fiúk megöregedtek és néhány felismeréssel is gazdagabb lettem... de ha ebbe most bele megyek, nem végzek ma a poszttal.:) A céges vacsi kellemetes meglepetés volt, kirándulás is volt és Nyakas féle fehérbor, ami finom volt, mint mindig.:) A nagy találkozás meg óriási meglepetés volt és persze majd még sokszor sokáig fogom emlegetni, mint ahogy 15 éve mesélem néha hogy egyszer találkoztam David Hasselhoffal. Viszont ezt sokkal jobb volt.:) Mennyi "volt" egy rakáson.:)

Vettem új cipőt is, meg virágot a hajamba és ami a legszebb, hogy ma már lesz gyűrűnk, úgyhogy este megint ünnepelünk kicsit.:) Közben meg betemetett a munka és már attól is elfáradok, ha leülök az asztalom mellé, de azért jó minden.:) Hétvégén ugye megint program, debütálás tanú szerepkörben, reggeltől estig pörgés, de kételyeim ellenére azért remélem a végén jó kis esküvő lesz.:)

Jól indult a hetem... karnyújtásnyira tőle.:)

Kedd este még ott tartottam (csak nem írtam meg), hogy nemhogy pöttyös, hanem semmi elfogadható ruhával nem találkoztam. A helyzet amúgy elkeserítő, feltéve, ha valaki nem akar 33 évesen úgy kinézni mint egy lotyó vagy egy aggszűz. Szóval számomra elkeserítő. Volt. Azért persze valamit muszáj volt venni valami hétköznapit, ami nem esküvős. Úgyhogy lett egy színes rózsás fekete felsőm, ami valószínűleg önmagában vállalhatatlan ízlésficamra vall.:) Cserébe egyedi, és mentségemre legyen szólva, hogy jól áll. Vagy legalábbis azt képzelem.:) Maximum nem hordom. Végül tegnap este sikerült találnom vállalható esküvős, csinos, elegáns és szép, szóval egy tökszuper decens kis ruhát. Baj csak az árával van. Ettől függetlenül valószínűleg ma megveszem. Még egy-kép apróság, aztán részemről letudva. A nagy készülődésben aztán sok mindenre rájöttem. Például, hogy a majd harminc éves barátság (na jó, mondjuk legyen húsz, mert előtte csak kispajtások voltunk) már nem igazi barátság, inkább csak egy ismeretség, ami őrzi a barátság emlékét. Eltávolodtunk, nem is tudunk igazán egymásról, nem ismerjük már egymást. Nem tudom, hogy az a lány, aki most férjhez készül menni és babát vár, valójában mit érez. Csak gondolom, hogy boldog, de tudni nem tudom, igazából érezni sem érzem, mert nincs alakalom, mikor láthatnám, hogy kicsoda ő most valójában. Tudom milyen volt még 5-10 évvel ezelőtt, amikor az egész élete más volt, és az én életem is más volt. Mikor még mások voltunk. Akkor még beszélgettünk, akkor még elmondtunk dolgokat, akkor még fontos volt, hogy időnk legyen a másikra.  Gondolom ez kettőnkön múlott, bár egy ideig még próbálkoztam. Aztán már nekem is más lett a fontos. Más dolgok, más emberek. Egy újabb változás. Ami folyton változik és még változni is fog. Csak látni ezt vagy rádöbbenni, az egy kicsit furcsa. Nem feltétlenül rossz, csak furcsa.

És hát azért a 20-30 évért, mindenképp szerencsések vagyunk.

Filozofálgatás van kérem.:) A munka megint valahogy kevésbé megy.:) Holnap este viszont újabb nosztalgiázás másik elmúlt tizenöt év felett...:) Vagyis tizenöt éve elmúlt négy év felett.:)

Szombat este egy útonálló lánybúcsúztató csapattól vettünk egy rozsdás patkót.:) Ma pedig veszek valami (pöttyös) ruhát az esküvőre. Legalábbis remélem.:) Persze majdnem az utolsó pillanatra hagytam a dolgot, mert időközben néhány apróság miatt eléggé elment a kedvem az egésztől. Így még az is megtörténhet, hogy előkotrok valami rongyot a szekrényből. Fogalmam sincs. Nincs kedvem. Jó hozzáállás.:) Egyébiránt elkészült a bodzaszörp és a hétvégén még az sem zavart, hogy nem volt olyan jó idő. Közeleg a nyár és ezzel elég sok minden jó is.:) A múlt hét még kicsit stresszes volt, de mint utóbb kiderül fölöslegesen aggódtam.:) A héten már csak zsúfoltság lesz. De szép is az élet, ha zajlik.:) A gyűrűnk meg egyszerűen csodálatosanszéplesz.:) Még kicsit több, mint egy hét.

elég volt a 23 óra is.:)
mármint, hogy elteljen.

Lehetne kivételesen úgy 24 órával később. Vagy valami olyasmi.:)

sokmunka... esélyem sincs írni. sokk. :)

Ma nem mertem felbontani egy főtt tojást, mert azt hittem kiscsirke van benne.:) Enyhe, de vicces pánikrohamot kaptam.:) Aztán azt mondták, kislány vagyok. Kislány talán már nem vagyok, de tény, hogy sok szempontból nem nőttem fel, és a napokban rájöttem, hogy nem is akarok. Nyilván pár év múlva szembesülök e mostani hibám következményeivel, ámbátor most most van, akkor meg akkor lesz és remélem maradok, aki vagyok. A hétvégén megint kertészkedés volt meg rendezkedés, bodzafröccsözés és meleg. Tűzet is őriztem és esküvői meghívót is kaptunk. Vendégeskedtünk és tervezgettünk. Legalább ötféle nyaralás ötlet felmerült és alakult, a végén mégiscsak - valószínűleg - maradunk az első terveknél. Azért élvezem, hogy Kevin annyira megszerette az én kedvencvárosom, hogy máris visszavágyik.:)

Nincs bennem túl erős lelki kényszer ma a munkára... szenvedő szerkezet.

Több, mint egy hónapja nem kapok választ a freeblogtól egy egészen egyszerű kis kérdése. A napi több levél sem hatja meg őket, más címekről meg egyszerűen csak visszapattannak a leveleim. Lehet sokat akarok. Menjek máshová?

Szeretek főzés közben pohár borral meg fakanállal a kezemben erre a számra ugrálni.:)
Bár mostanában nem volt ilyen...

Gondolatban remekül megy az írás... A hétvégén (még az előző hétvégén, csak azóta  itt fekszik félig piszkozatban) például sokszor eszembe jutott az egyik Zorán dal és biztos voltam benne, hogy majd megírom... hogy milyen utálatos tud lenni a vadszőlő. Mert mindent befut.

Kezd virágozni a bodza a kertben és fura érzés, hogy egy hét mennyire kétfelé tud szakadni... tart hétfő reggeltől péntek délutánig és péntek délutántól hétfő reggelig. A rövidebb szakaszokat jobban élvezem... mily meglepő.:) A hétköznapok is mozgalmasak, de mégis péntektől vasárnapig... akkor nem kell ide bejönni.:) Bár a nagyon rossz hangulat elült és a viharfelhők elvonultak, azért valami nem az igazi, de eszembe jutott Epiktétosz... "Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek."... és mégiscsak az én döntésem, hogy itt vagyok. Kényszerítő körülmények most nem számítanak.:) Viszont legalább a direktor úr bókol, ha tetszik neki az új frizurám (új, mert megint rövidebb :) és most úgy tűnik tetszik neki. Nem mintha szempont lenne, de azért jól esik.:) De maradjunk a bodzánál. Tavaly vettük a "házat"... idézőjelbe téve, amúgy hétvégi. Kicsi ház, nagy gaz. Mégis varázslat volt. Hát belevágtunk. A gaz makacs jószág, de a ház szépült, a fű nőtt, így már rá sem ismerni. Talán majd mutatom. Képeken.:) És már majdnem nyár van és úgy néz ki, hogy ebből megint Badacsony lesz meg Kℛakkó.:) Csak mert az jó nekünk. Három éve épp azt emlegettem, hogy kilenc évvel ezelőtt május 8-án blogolni kezdtem. Ó micsoda kilenc év.:) Regény lehetne. Ehhez képest a mostani blogolásom dög unalom lehet.:) Hiába a boldogság kevésbé inspiráló. De jó ez így, jobb nem is lehetne.:) Felkiáltójel. Csupa nagybetű.:)

De ki van Amerikában?

16.34 Sejtettem.:) Hozzál képeslapot.:)))

Azért akkor is fura érzés néha, hogy a vaj elolvad a kenyér meg megszárad. Bár ezt valószínűleg most csak én értem...
Csak úgy...:)

És még mindig megszólalok néha, amikor van véleményem... ójajjpedig, de jó lenne mindig tudni százig, ezerig számolni.:) Amúgy a múlt heti kis irodai incidens óta nyugalom van, amolyan megáll a kés a levegőben típusú nyugalom. Szóval értitek... rossz a hangulat... és akkor még finoman fogalmaztam, mert állítólag úrinő vagyok  (by direktor úr).:) Mindegy, mert akkor is úgy gondolom, hogy egy munkahely nem egy kávézó és nem pszichológiai rendelő vagy lelki-segély szolgálat és nem azért vagyok itt, hogy napi nyolc órában hallgassam valakinek a kínjait. És persze közben ne legyen véleményem, miközben ő cseszte el, mert szerintem normális ember nem vesz fel tizenötmilliót csak azért, mert lakópark kell... persze tudom panelban élni nem menő... most meg sír, mert ugye deviza éssatöbbi. De azért a tenger mellé elment nyaralni, mert az jár neki. Persze, így is lehet élni, csak nekem nem kell mesélni róla. Amúgy is unom már ezt a folyton sírást. Szerintem sem leányálom az élet, sőt szerintem eztán csak rosszabb lesz, de mellékes. És ezért miért kell folyton panaszkodni, hogy szarazélet? Persze lehet, hogy csak azért gondolom így, mert nekem nem annyira szar, és innen könnyebb dumálni.:) Na mindegy. De azért elmesélem, hogy a minap megint milyen álmom volt... Egy korábban valamilyen szociális intézményként működő, elhagyatott kastélyban épp filmforgatás volt én pedig egy félre eső, napfényes és parkra néző szobában a küszöbön üldögélve valami édes szirupba mártogatott, óriási eperszemeket eszegettem egy fehér menyasszonyi ruhában.:) Nem hiába mondom én, hogy nemszarazélet.:)

Van valami bájos abban, hogy az ember tánciskolába jár. Mert persze sosem jártam, most meg élvezem....:)  pláne mikor Kevin magyarázza, hogy "mellettem forogjál, ne magad körül". Hiába persze, na mégiscsak körülöttem forog a világ.:)

Ruhafronton semmi új. De vettem pöttyös muffinpapírt. Az is valami. Bár felvenni nem lehet.:)

Munkahelyen iszonyú rossz hangulat, elmesélni hosszú... konfliktusos és rossz bejönni. De várom a tavaszt és mennék már a nyaralóba. Földet túrni.:) Amúgy sűrű napokat élünk. Pörgés van, igazság szerint február óta... még magam sem értem. Ó, a múltkor még Sunny-ék koncertjén is voltunk. Nyomasztó színházi darabokat is láttunk, így erről inkább kezdünk leszokni. Szakmai ártalom. Nyilván. Holnap megint munka. C'est la vie. A paradicsompalánták meg lassan felnőttek. Az önálló élethez.

Egyre hülyébb álmaim vannak. Nem ilyen "Richard Gere az osztálytársam volt" típusú álmaim, hanem idegesítő "nem akarok ilyeneket álmodni" álmaim.

Szabó Lőrinc
Dzsuang-Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Valamelyik éjjel azt álmodtam, hogy Richard Gere és én osztálytársak voltunk a középsikolában. Meg szerelmesek. Szintén a középiskolában. Richard nagyon örült, hogy annyi év után újra lát (osztálytalálkozó).:) Mondjuk a köztünk lévő harminc év korkülönbséget tekintve mindenképp vicces. Sosem volt az esetem, de azért jó volt olyan boldognak látni.:)

És persze kellemesebb, mint amikor álmomban katona voltam a második világháborúban vagy kirepültem egy lifttel egy felhőkarcoló tetején. Például.

vannak folyók, amik visszatértek a maguk medrébe... és ez így jó. legalábbis nekem jól esik.

ettől még fáj a fejem. és persze az idő miatt is nyűgös vagyok. az sem tetszik, hogy a hétvégi táncolós programunkat lehet, hogy lefújják. és most jött a levél, hogy nem csak két esküvő, hanem egy osztálytalálkozó is. amit sokkal kevésbé lelkesen fogadok, mint tíz évvel ezelőtt vagy öt? vagy melyik volt, amelyikre annyira készültem (?)... ez az, amit nem én szoktam észben tartani. De csak tíz lehet vagy kilnenc... inkább kilenc, mert csak kilenc évvel ezelőtt volt piros szoknyám. jesszus, elrohantak az évek.:) A piros szoknya meg minden más stimmel, csak azt nem értem, egy hat éves osztálytalálkozó miért volt akkora nagy szám kilenc évvel ezelőtt? :)

három óra alatt sikerült megírnom tíz sort. a fejfájásom három óra alatt sem múlt el. az ötvös közben lemondta a mai napot... pontosabban meg sem volt beszélve.:) majd holnap. péntekre valami mozi Nyinával, talán. Kevin meg lenyűgözött valamelyik este, (amúgy sokszor lenyűgöz) mikor előkapta a szekrényből és felvette a titkos öltönyét. nekem meg leesett az állam... mondtam, hogy ciki lesz, ha túlöltözi a vőlegényt.:) de hát mit tehet az ember, ha ez van otthon.:)  bezzeg nekem... de hogy se fehér, se piros, se fekete nem lehet... zöld, kék, sárga nálam eleve kilőve. a barna öregít... ó majd valami pink (vicc :D) minderre van pár hetem, és akkor közben olvasom, hogy
Áprilisban akár 30 centis fű is nőhet! :) komoly...:)

Azért felvet néhány kérdést ez a tanúskodás dolog... :) (mit fogok felvenni? :) Persze tudom klasszik, unalmas női kérdés. Titkon meg roppantul büszke vagyok.:)

Az ember nem mond nemet, ha felkérik esküvői tanúnak.:)

Az ember nem mond nemet a késztetésnek, ha rövid hajra vágyik.:) Részemről ez utóbbi mindenképp fordulat.:) Az előbbi is.:)

A konyhai robotgép veszélyes fegyver és könnyen önálló életre kel. Tapasztalatom szerint.:)

Minden reggel megfogadom (sőt már általában előző este), hogy napközben tényleg, de tényleg nem húzom fel magam semmin, de tényleg semmin...
Szerintetek?
Hát persze hogy... :)
Még jó, hogy mulandó.

Cserébe tegnap sok mindent megtudtam... hogy mennyit kér az ügyvéd*,
hogy lesz-e olyan gyűrűnk**, hogy elvállal-e az angoltanár***, hogy lesz e tánc**** és hogy Lajosról nem Lajosmizsére kell asszociálni*****

*kevesebbet mint vártam... merthogy ugye pont került a dolog végére
**pont olyan nem lesz
***nem
****soká
*****pláne, hogy semmi közöm Lajosmizséhez :)

És azt is megtudtam, hogy néha tényleg kár próbálkozni... (Pancsi) "Az a barátság, aminek vége szakadhat, sohasem kezdődött el igazán."
Leaglábbis nagyon úgy néz ki. De gondolom mindennek oka van. És nyilván ez sem véletlen. De legalább megpróbáltam, mert úgy éreztem meg kell próbálnom. Nem sikerült. Bár nem értem. Talán revánsot vett...
?

Más.
Jó nekem újra itt.
Múltkor jöttem rá, mikor Nemcsitrivel beszélgettünk... hogy miért nem megy csak úgy magamnak írni. És miért sokkal jobb itt... és hogy jelentősége van annak, hogy az elmúlt éveket, azokat a nagyon sűrű és mély éveket már elfogadtam és talán meg is szerettem. Nagy szó.:)

A kölcsönös lelkesedés okán, néhány napig... sőt, több mint egy hétig... azt hittem, hogy jó irányba léptem. Még a mai napig azt hiszem, hogy jó ötlet volt, de lehet hogy ezt már csak a soha el nem múló naivitásom mondatja velem. Fene tudja. Vagy tán még a fene sem.:) Mindenesre azért jó lenne, ha mégis lehetne újra valamiféle barátság Pancsival, még akkor is, ha sosem voltunk egyszerű esetek.:) Szóval igen, még bízom.:) Még akkor is, ha vissza-vissza olvasok (jót is, rosszat is), ha már vissza tettem a székhelyem ide... valami olyasmi okból kifolyólag is, hogy a "múltam is én vagyok", és mintha a múltam a családom lenne, és ezért jó, hogy olyan sok mindennek nyoma van, mégha nem is minden tetszik... de ez igazából már részletkérdés. Sokszor hiányzott, hogy nem írtam, pedig írhattam volna... de valamiért a hely, nem volt igazi, s úgy hiszem, most itt jobb lesz.:) Talán majd átmásolok néhány bejegyzést, bár igazán mondhatni tényleg alig írtam. Ő azóta is Kevin.:) Én meg kicsit változtam, azt hiszem. Vagyis nem csak hiszem, tudom is.:) Például az ablakban paradicsom palántákat nevelgetek, apátia helyett.:) Csak hogy az éppen aktuális legfontosabbat említsem.:)