Ma egy nagyon fura nap volt. 

Ma nagyon sok, mindenféle érdekes és érdektelen telefonok jöttek. 

Ma nagyon sokat röhögtünk. 

Ma kiderült az egyik kollégám meg a főnököm számára, hogy blogot írok. Persze azóta azon megy a totó, hogy megtalálják.

Ma nagyon-nagyon régi, ezer éves (nem ezer, csak nyolc) dolgok jutottak eszembe... és mennyire fura, hogy vannak helyek, amik semmit nem változnak.

Ma megint eszembe jutott, hogy semmit nem meséltem a szülinapos hétvégéről.

Azt a csodás dolgot tudtam ma meg, hogy Chirs Botti az idén is koncertezik Lengyelországban, és Krakkóban pont egy csodás októberi pénteken és arra felismerésre jutottam, hogy mennyire csodás lenne már, ha elmennénk. Merthogy kettőezerhét óta vágyom újra a koncertjére, és ugyan volt azóta Pesten is, többször, de sosem sikerült elmenni és elvileg most is másra kell(ene) költeni a pénzt, nem koncertjegyre, de októberben úgyis névnapom van, szerintem ezt vétek lenne kihagyni.:) Mondjuk nálunk Kevin a racionális, lehet hogy másképp fogja látni a dolgokat.:(

Reggel óta tudom, hogy különösen szeretnivaló vagyok (amúgy is, de ilyenkor különösen), amikor épp egy frissen mosott farmerba próbálom magam beleugrálni egy sapkával a fejemen.:) A sapka ilyenkor azért kell, mert a hajamat néha elalszom és a sapka segít rajta a leggyorsabban.:)

Útközben munkába jövet, mikor Kevin épp a tegnapi CSI láncfűrészes feldarabolós részét mesélte, amit sikeresen elaludtam, szóval éppen akkor... megpillantottam az út szélén Henryt az exférjemet, aki mellesleg majdnem lelépett elénk az útra és bár várható volt, hogy egyszercsak úgyis látom, mert minden nap a munkahelye előtt megyünk el, mégis váratlan volt és ez a váratlan "találkozás" hirtelen felül is írta bennem ezt a múltkori bejegyzést, és egyáltalán nem érzem, hogy bármikor is szívesen futnék vele össze véletlenül a városban. Én tényleg maximálisan magam mögött hagytam már ezt a sztorit, a múltam ezen része már-már semleges, lenne... ha ilyenkor nem döbbennék rá arra, hogy valójában mennyire nem értem még mindig az akkori önmagamat, és hogy ez az egész mennyire idegen volt tőlem és tényleg, totálisan érthetetlen. Persze tudom, hogy mindez kellett, hogy az legyen, ami most van és más ember lennék, és pont azért kellett, hogy megtörténjen, hogy az az ember legyek, aki lettem és pont azért történt meg mert az az ember voltam, aki voltam. Satöbbi. Szóval persze értem én, de akkor is fura, hogy ez az egész megtörténhetett.:) Mert tudom, hogy akkor feladtam magamat... csak így történhetett meg... és nem hittem abban, amiben egyébként mindig is hittem és később is hittem és most is hiszek, hiszen most már valóság. Akkor is, amikor megjegyzi, hogy mennyire szeret, mikor egy sapkában egy farmerba próbálom beleugrálni magam.:)

Holnap viszont elutazik a hétvégére a világ végére. Nagyjából a világ végére, cégügyileg szórakozni én meg már hetek óta kiírtam magam holnapra szabira, mertháthogy ebben a korban már ünnepelje magát az ember inkább azzal, hogy nem dolgozik, de elbizonytalanodtam, hogy akarok-e egész nap otthon lenni egyedül, de mivel végülis holnap estére van programom, így azt hiszem mégis inkább otthon maradok. 

Amúgy a Black Opium biztos, hogy nem az én illatom. Ha még nem mondtam volna.

nem tudom mitől lettem ilyen egykedvű. délelőtt még semmi bajom nem volt, pár órája kezdődött, talán Putyin van rám ilyen hatással. mindenesre rosszkedvű és nyűgös lettem, amin az sem segít, hogy még ennyi idősen is vagyok olyan, hülye, hogy van akikkel csak azért ápolok barátságot ismeretséget, mert nem akarom, hogy a másik megsértődjön... wtf... miközben semmi kedvem az időt vele tölteni, így például ma sem, mikor ahelyett, hogy otthon lennék Kevinnel és közben körmöt lakkoznék vagy túrótortát sütnék vagy olvasnék vagy tanulnék vagy hajat festenék vagy tévéznék vagy csak néznék ki a fejemből és ez jó lenne... ehelyett órákig hülyeségeket meg céges dolgokat fogok hallgatni, amihez semmi kedvem. tudom, nem vagyok normális. de tényleg nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket. tényleg nem értem miért vagyok ilyen lehetetlen, miközben ennél sokkal belevalóbb voltam mindig is. 

Tudod mi az, ami igazán szexi? A humorérzék. A kaland íze. Arcpír télen.
Csípő, amibe bele lehet markolni. Nyitottság. Magabiztosság. Alázatosság. Jó étvágy.
Valaki, aki hallgat az intuíciójára. Egy okos visszavágás. Jelenlét. Gyors észjárás.
Egy ártatlannak tűnő hölgy, aki piszkos viccet mesél. Egy nő, aki már felismerte,
hogy milyen gyönyörű.

Courtney E. Martin

Ez volt az első Cirque du Soleil élményünk, de biztos, hogy nem az utolsó.:) Élveztük. Imádtuk. Alig várjuk a következőt.:)

Iszonyú hosszúnak tűnik ez a hét. Csütörtökön reggel úgy ébredtem, hogy "de jó, szombat van és nem kell dolgozni menni". Aztán kisvártatva rádöbbentem, hogy basszus, még csak péntek van. Ez után az igazi sokk az volt, mikor rájöttem, hogy valójában csak csütörtök. De már hétfőn dög fáradt voltam, a héten a munka is nagyon-nagyon sok volt, szerdán még színházban is voltunk, így alig vártam, hogy végre tényleg péntek legyen és elkezdődjön a hétvége. 

Cirque du Soleil. Túrótorta. Mozi. És már a tavasz is kopogtat.:)

Sirályok úsznak a Dunán.

fotók...

Fejfájással feküdtem, azzal is ébredtem. Utálom. Tegnap amúgy is elég nyűgös napom volt, még szerencse, hogy már tudok néha kedvesen nyűgös is lenni, ami Kevinnek mindenképpen kezelhetőbb.:) Egyébiránt este nyolckor már elaludtam a kanapén (aztán kicsit még felkeltem később), ennek ellenére reggel nem úgy ébredtem, hogy ide nekem az egész világot. Ezek után nem tudom a mai napom milyen lesz...

Mindenképp meg kell tudnom milyen az illata, ha már az egyik kedvenc számom a zenéje, meg amúgy is tetszik a reklám.:)

Jó pár hete ez a szám megy a fejemben meg a lejátszóban is és valamiért baromi jó hangulatba kerülök tőle. Amúgy sincs rossz hangulatom, csak valahogy valahova "elvisz" de fogalmam sincs hova.:)

Mondtam már, hogy imádom Gyuri bácsi teáit?
És azt kérdeztem már, hogy egy nap hányszor lehet ledobni az ékszíjat? :D

Fura, hogy miért pont azok a dolgok, momentumok, mondatok égnek bele az ember elméjébe, amik beégnek. Hogy mitől lesz egy emlék fontosabb, mint a többi, hogy mitől marad az a valami biztos ponton, kitörölhetetlenül. Valami, ami látszólag jelentéktelen, és ezek szerint mégsem. Kiskoromból például mikor egy óriási diófa alatt ültünk a bátyámmal az udvaron és játszottunk. Nagyon kicsi voltam és borzasztó rég volt és ennélfogva elég kevés dologra emlékszem konkrétan azokból az időkből, de ezt, mintha egy filmet néznék, bármikor fel tudom idézni, a fényekkel, a hangokkal, a hangulatokkal együtt. Ez az egész egy sokkal későbbi, mondhatni újabb kori sztoriról jutott eszembe, amit tegnap meséltem a többieknek, ami annyira mélyen és valóságosan bennem él, mint mondjuk a diófa 83-ból. Aztán ahogy így eszembe jutnak ezek a mélyen bennem élő emlékek, rájövök, hogy nyilvánvalóan azért, mert érzelmileg hagytak így-vagy úgy mély nyomot. Végülis hogyan máshogy hagyhatnának. Logikus. Mert akkor mikor megtörtének, valamiért nagyon fontosak voltak, még ha látszólag jelentéktelenek is. Tényleg, némelyik banális apróság. De gondolom, ezzel mindenki így van. Azt mondjuk nagyon szeretem, hogy a rosszabb dolgokat valahogy kitakarítja a tudatalattim, és sokkal több jóra, mint rosszra emlékszem. Érdekes, az első férjemről (fura, ezt szerintem még egyszer sem írtam le) például elég kevés emléket őrzök, kevés a hangulat, a momentum ami megragadt, ami úgy igazán élesen bennem élne. Sem jó, sem rossz. Jó nyilván kevesebb volt, a rosszakat meg elintézi a tudatalattim. De érdekes nagyon, például ahányszor felszállok a hármas metróra, mindig körülnézek, nincs-e épp ott, mert tudom merre lakik és tudom, hogy főleg azzal jár. Ilyenkor azt sem tudom, hogy hogy reagálnék, ha találkoznánk (évek óta nem láttam), magabiztosabb pillanataimban néha szinte várom, mert szeretném, ha látná vagy tudná, hogy jól vagyok, néha meg tudom, hogy elbújnék, ha meglátnám. Mostanában épp az előző van, de nem találkozunk. Persze tudok így élni.:) De tegnap megint találkoztunk BK-val. A szokásos mulatkázós este, amin gondolkodtam, hogy elmenjek-e, de végülis arra jutottam, hogy nem akarok kimaradni a társaságból miatta, emiatt. Felnőtt emberek vagyunk, vagy mi, nyilván néha fura, de tudni kéne ezt kezelni. Nekem őt, neki meg engem. Gondolkodtam rajta, beszélgettem is barátnőkkel erről, és be kellett látnom és elfogadtam, hogy miért nyúl vissza a múlthoz, miért dédelget dolgokat. Értem, megértem, majd valahogy kezelem. Így menetem el tegnap és végülis nem bántam meg, minden sokkal jobb volt, eleve kevesebbet beszélgettünk, szóval nem volt semmi gond, nem volt konfliktus. Azt hiszem ő is megértett engem, hogy szeretem Kevint, hogy boldogok vagyunk, hogy jól vagyok, és hálás vagyok neki, hogy ő anno hülye volt és hagyta, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy alakultak. Nálam egy elég erős vonal van az életem között és aközött, hogy mindig egy kicsit másképp fogok rá nézni, mert ő ő és nem csak egy valaki. Lehet, hogy ez így nem normális, de az ember múltját megváltoztatni nem tudja. Viszont most már teljes nyugalommal él együtt a múltam meg a jelenem. Igen, talán néha eszembe jut, mindig is tudtam néhány dologról, már anno, mikor megtörtént, hogy nem fognak nyomtalanul elmúlni. Ez olyan, mint a Badacsony meg a Börzsöny, a cserépkályha, a butella meg az ugató kutyák.:) 

Én pont nem vagyok az a nagy kommentelő, de azért néha meglepődöm, hogy a sajátomon kívül más ip címeket is látok a statban.:)

Most már tuti, hogy Kevin elutazik februárban három napra és így pont a szülinapomon egyedül leszek.:(

Tegnap délután lazán megjegyeztem, hogy ha a jövő hétvégén is ilyen jó idő lesz (30 fok), akkor mehetnénk a Balcsira fürdeni... Egy röpke pillanatra tényleg elfelejtettem, hogy a Balatont meg ezt azt a csodás nyarat elválasztja négyezer kilométer.:) Éjjel, mikor leszálltunk repülőről, arcul csapott a valóság meg a tél.:) Ettől az aprócska csalódástól eltekintve, hogy haza kellett jönni, tényleg minden szuper volt. Nagyon jól éreztük magunkat, Dubai lenyűgöző, ámulatba ejtő, mérhetetlenül gazdag és monumentális és és és ... szóval egyszóval hihetetlen. Dzsipeztünk a sivatagban (konkrétan majd be tojtam) és láttuk a naplementét (szééép), ültünk tevén (vicces), hajókirándultunk a tengeren(szuper), ábráztunk (ez volt az egyik legjobb), voltunk az arany és textil piacon (vettünk kendőt meg ruhát), voltunk Abu Dhabiban, láttuk a Nagy mecsetet (szavakkal leírhatatlan), az Emirates Palace hotelt (ezt még most sem egészen hiszem el), vacsoráztunk a Burj Khalifa lábánál (ezt sem nagyon hiszem el), fel is mentünk a 124. emeletre (totál ámulatba estünk), láttuk a Dubai Mallt (óriási - vagy van ennél nagyobb szó?) megnéztük a szökőkutat (úr isten de gyönyörű), metróztunk (hát, nem egy bkv :), voltunk a Pálma szigeten meg az Atlantis hotelben, láttunk a Burj Al Arabot, koktéloztunk, sokat dumáltunk, tátottuk a szánkat és próbáltuk befogadni ezt a sok mindent, amihez igazából nem szokott a szemünk.:) Hihetetlenül nagy élmény, és örök emlék, és még ha sokszor próbára tette is a türelmünket a szituáció, hogy sokan vagyunk mert vendégségben és amúgy is a barátnőméknél is hirtelen változtak a dolgok és nyilván nem így volt ideális és nem így volt tervezve, de mindent egybevetve tényleg szuper volt.:) Hálás vagyok a sorsnak meg a barátnőmnek is, hogy vendégül látott, örülök, hogy repülőre szálltunk, így most már kicsit kevésbé félek, bár visszafele kicsit rázósabb volt az út és néha féltem, de nagyon nagyon jó volt.:) Majd mutatok képeket is... egyelőre meg fagyok és majd el alszom.:) De persze muszáj volt dolgozni jönni, mert nélkülözhetetlen vagyok.:D