Volt olyan nap, mikor még azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán van blogom. Ebből viszont tudom, hogy már nincsenek meg a régi összefüggések...:) Az írás és más dolgok között...:)

Túl sokat dolgozom és ehhez képes megint túl nagyot rúgtak belém rúgott belém a direktor úr. Aztán kellően nagy botrány is lett belőle, mert a főnököm maximálisan kiállt mellettem. Ez tompított valamelyest a dolgokon, na de sajnos vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Viszont úgy tűnik, sokkal könnyebben megráztam már magam, mint legutóbb. Ha lehet ennek örülni.:)

Ez még két hete volt. Utána hétvégén le is vezettük kicsit a feszültséget és voltunk Fenyő Miklós koncerten. Vicces. Tomboltam egy jót, fél éjjel táncoltun, aztán másnap megint belém hasított, hogy a francba... nem vagyok már huszonnégy.:) Most épp a HÉVen ülök hazafele menet... igen, eddig dolgoztam. A rendszergazda is kihúzta a gyufát... fölényes kis bunkó, meg is mondtam a magamét.

Előkotortam reggel... újra a trampli bakancsom, mert rájöttem, az átmeneti cipőt nem március végére találták ki.:) Bazi hideg van és kezdem unni.:) Ennek örömére szombaton elutazunk KRAKKÓBA.:))) Repes a szívem.:) Csak hétfőig, de így is annyira nagyon jó! :)))) Madarat lehetne fogatni velem.:) Akartam még mesélni a kezdődő lúdtalpamról, a konyhafelújítási terveinkről, a kertrendezésről a nyaralónál, meg még néhány apróságról, de lassan leszállok.:)

Eddig jutottam este fél kilenckor. És végül mégis itt maradt piszkozatban.

Így már egyel kevesebb nap Krakkóig...:))

Lehetőség szerint jó hangosan...

Chicane feat. Bryan Adams - Don´t give up from Gerson Pinheiro on Vimeo.

Sokat dolgozom. Amivel önmagában semmi bajom. Csak ténymegállapítás.:) Sokat alszom, ami szintén nem fontos, csak tény.:) A munka és az alvás közt van jó néhány egyéb, ami fontosabb. Csupa móka és kacagás. Hivatalos ügyek, amiket utálok... de mivel tökélyre fejlesztettem a karakán énem, így a megfelelő pillanatban megvillantva óriásit lehet lendíteni a dolgok menetén. Premier is volt, meg Nemcsitri vendégségben. Meg kis kirándulás, meg egy pillanat amikor rám dőlt a szekrény az irodában, de meg tudtam tartani, így egy enyhe ijedséggel megúsztam. Szóval apróságok.
Csak az nem apróság, hogy az egyre erősödő megfelelési kényszerem miatt egy csomót rágódom azon (már hónapok óta), hogy mások mit gondolnak rólam... miközben ez korábban vajmi keveset érdekelt. Meg hogy ugye jó ember vagyok, csak azért, mert nem mindenkivel bírok kedves lenni. (A helyzet persze ennél bonyolultabb és ez az egy mondat túl árnyalt a valósághoz képest) ?! Nyilván nyugtatgatom magam, hogy igen, attól még jó vagyok... csak mégis, vannak kérdések, amik kínoznak. Vagy elmúlnak, vagy adok magamnak választ. Megfelelőt. Magamnak megfelelőt.

S ha már búcsúzni kell valakitől, akkor legyen ez a dal...
Nekem ez a tizenhat tonna valami teljesen mást jelentett, mint amiről szól... de azért nagyon fontos volt és nagyon szerettem, mikor a barátnőmmel lelkesen dobálgattuk a húszasokat a zenegépbe, hogy sokszor, többször hallgassuk meg újra és újra teljes hangerőn... valamikor kettőezernyolcban....:) még akkor is, ha az nem tizenhat tonnát, hanem 16 évet jelentett nekem, ami valójában nem is 16, hanem 17 és fél... és annyi is marad.:)

Valahogy úgy lehet, hogy a rendszergazda meg én, teljesen más bolygón élünk...
{tuti}

Jött a telefon a Közel-Keletről, hogy ne haragudjak, hogy elfelejtette, hogy megint egy évvel öregebb lettem.:) Csak három embertől esett rosszul furán, az egyik ő volt.* De cserébe lehet, hogy szeptemberben  Krakkóban találkozunk.:) Mézesmadzag... pedig Aidával Krakkóban, az legendás...:) Ezt is el kéne mesélni... :)) Na, ilyeneken szoktam nosztalgiázni.:)))

És ha már itt tartunk... tudom értékelni magamban azt a képességet, hogy pillanatok alatt képes vagyok totálisan elrugaszkodni a valóságtól... és mondjuk puszta passzióból eladó lakásokat nézegetni Krakkóban... hiszen csak néhány tíz millió kellene hozzá és amúgy is, miért ne lenne lehetséges, hogy egyszer úgy alakul, hogy...:) {Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.}

Azért mennyire szép az élet... 2010. februárjában ez volt a szülinapi kívánságom: nem lehetne, hogy valaki bepakol egy kocsiba... elvisz Krakkóba... megáll velem a Wawel falánál... energia... megitat velem egy forró csokit a Ryneken... meg pár vodkát... eszik velem káposztalevest... és sétál velem a sötét utcákon éjjel...? ... Hát ezért is imádom Kevint.:) Pedig akkor még sehol sem volt.

És egy kis hír a nagyvilágból: Hakuna Matata

*update 15¹⁷: még egy "ne haragudj, de elfelejtettem... de a nyolc napban még benne vagyok" levél jött.:) (még tegnap, csak most olvastam) Hiába, a régi barátnők, mégiscsak régi barátnők.:)
Egy főre zsugorodott a listám.:))) Tőle viszont, tényleg fura....