Reggel belevarázsoltam egy sólámpát a táskámba. Be akartam hozni, de nem volt kedvem egy külön szatyorban hurcibálni. Mire beértem már úgy éreztem, túl vagyok egy súlyzós edzésen.:) A villamoson eszembe jutott, hogy ha egy picit is fékez és meglódul a táskám, lehet hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozok valakinek. Pár perccel később már úgy éreztem, nem is olyan nagy baj, hogy nálam van... akár fegyverként is használhatom a közösségi közlekedésre képtelen utastársakkal szemben.:)

Amikor valójában nem akarsz valamit részletesen elmesélni, mert még annyi jelentősége sincs, hogy foglalja a helyet az a pár sor... akkor az általában elmeséletlenül marad.

De visszaolvasva régi dolgokat... rádöbbenek, hogy régen is rébuszokban beszéltem és némely ponton sajnálom, hogy évek távlatából már nem tudom, hogy mit, miért, miről, kiről írtam... ezért néha mégiscsak le kell írni dolgokat az elejétől a végéig.

Mondjuk egy fél mondattal sokkal nyomatékosabb lenne. Csak senki nem értené.:)

Revideáltam az álláspontom... és úgy vagyok vele, hogy nem kell mindent leírni.
Megkeresem majd inkább azt a nyomatékos fél mondatot.

Ez most a liftben táncolós aktuális kedvenc, amiért képes lennék a nyolcadikig is felmenni, hogy ne maradjon félbe a szám.:)
Ezt tessék hallgatni (jó hangosan), míg elmesélem a siralmasan kínos csütörtök estémet.:)

John Newman - Love Me Again

Kaptam egy cuki kis csomagot a NAVtól. Nem mondom, hogy váratlan, de cseppet sem örülök neki.:(
Normális ember ilyenkor megáll és mondjuk lehúz egy-két dolgot a listáról következő 2-4 hónap tervei közül... de valahogy úgy vagyok vele, hogy a NAVnak nincsen meg az a privilégiuma, hogy ilyetén formán befolyásolja az életem. A biliből meg ráérek később is kivenni a kezem. Nem? :)

Meglett a visszapattanó e-mail magyarázata...
Meglepő..., de végül is sajnos a "kerítésnek" két oldala van... az ő szava járásával élve, ha már itt tartunk. Túl szarul hangzana, ha leírnám amit leírnék.
Majd.

Még mindig tudom értékelni a reggelente ajándékba kapott magányos irodai félórákat. Azt már kevésbé, hogy a kedvenc joghurtom hiánycikk. Cserébe úgy tűnik, kicsit közléskényszeres korszak következik.:)

Azok után, hogy a nyáron BK.val gyakorlatilag szó nélkül elmentünk egymás mellett a strandon... meglepett, hogy álmodtam vele valami furát az éjjel (pedig nem is nagyon jutott eszembe mostanában) aztán reggel munkába jövet valahogy tök úgy történtek a dolgok, mint álmomban (és ez még furább volt), ezért cirka egy év után úgy döntöttem, rádobok egy mailt (na, ez egyre furább). Mert semmi hasonló késztetést nem éreztem mostanában, még csak egy "hogy vagy" kérdésig sem jutottam el magamban soha. De fura hangulata van ennek a sok furaságnak. A levél visszapattant. A telefon meg süket. Most mondjam azt, hogy fura? :)

De az is fura volt, hogy tegnap a villamoson állva, három sárga héliumos lufit láttam rákötözve a troli felsővezetékére. (Ugyanazon a villamoson, amin a múltkor a tél hangulata megcsapott) Ugyanazon a villamoson ma reggel egy régi ismerősöm jajojongva rajongott, hogy milyen szuper az új frizurám.:) 

Ennyit az én kis titkaimról...:) Ez mindenképp nagyon szórakoztató.:)))

Értekezlet közben csak arra tudtam koncentrálni, hogy az ablaküvegen fel-le mászkáló katicával vajon mi lesz. Nem lett vele semmi. Abban a cirka háromnegyed órában csak mászkált. Fel. Le.
Látszik mennyire lelkes vagyok. A munkakedvemmel egyenes arányban pedig rövidül a hajam hossza. Megjegyzem, roppantul élvezem. Mármint nem a két dolog közti összefüggést, hanem a hajam hosszát.
Ami nagyjából pontugyanilyen rövid. Hogy én ezt miért nem léptem meg évekkel ezelőtt? :) Imádom.:) Most lett pont tökéletes. Pont olyan, amilyen én vagyok.:)

Pénteken még elkezdtem írogatni olyan dolgokról, hogy "Ülésfűtéééééééééééést akarok!:)" De hogy "Ettől még persze imádom a telet..." és hogy "Már elkapott az a megfoghatatlan hangulat valamelyik este, mikor a villamoson állva az ajtó kinyílt és arcomba csapott a hideg. Valahogy ilyenkor megváltozik minden... bár az óraátállítás hiányzik még. Tudom, tudom, hogy ezt nem lehet érteni...:) De mindenképp viccesnek találom, hogy ott a villamoson pont egy 1990-es dal jutott eszembe Pap Ritától és Bodnár Attilától.:)"

Aztán a céges vacsi szele elsodort, mert közben rohanni kellett. Ez amolyan szűk körű céges vacsi volt. Csak nem volt elég szűk az a kör.:D na hagyjuk.:) Cserébe ettem bodzafagyit, aminek az íze kicsit sem hasonlított a bodzához... de gondolom ez aprócska lényegtelen iciripiciri apróság. Egy olyan helyen voltunk, ahol valamikor tízenpár éve voltam utoljára, és az egész tök véletlenül ugrott be, mert persze más volt a hely, más volt a neve, más volt minden, csak az utcáról bevillant minden.

Na de ez a múlt, a jelen meg az, hogy jövőbeni terveimhez megvásároltam a domain nevet. Wow.:) Titok, hogy miről van szó, amúgy is nem egy nagy dolog, csak valamit már kitaláltam hónapokkal ezelőtt (pontosabban Kevin drága fejéből pattant ki eme remek ötlet) és végre megtettem az első lépést.:)

Amúgy folyton kenyeret sütök.:) Bár ennek valószínűleg nincs hírértéke. Minthogy azért nem akarok pék lenni. Nem bírnám az éjszakázást.:D