Néha tényleg brutálisan jó lenne, ha hagynák, hogy a magam ütemében végezzem a dolgomat.:) Így még írhattam is volna a hetykeségre buzdító profi fotósról, vagy a persona grata státuszomról... :)) ami mindenképp megnyugtató és örömteli. Jó volt beszélni.:)

A fotózás is jól esett. Tök jó napom volt.:) Ennek örömére haza megyek és sütök egy tök jó kenyeret Kevinnek.:) 

Más megoldás nem lévén..., tegnap este bevetettem a kalapkúrát és két bögre forralt bor után (megtámogatva egy szem Rhinathiol colddal és egy jó nagy alvással), ma reggel már sokkal jobb bőrben ébredtem. Nagyon ramatyul voltam (pedig csak egy szimpla megfázás), ehhez képest tényleg csodát tett.:) Még ugyan nem vagyok tök jól, de azért már alakulok. 

"Sokaknak bevált módszer, bár orvosilag nem tudták igazolni a hatásosságát: ez a kalapkúra. Lényege, hogy este, lefekvés előtt forralt bort kell inni, annyit, hogy az ember legalábbis becsiccsentsen – a kalapkúra elnevezés arra utal, hogy az ágy végében lévő kalapból kettőt kell látni, de azért ezt nagyon nem ajánljuk. A kezelés hatására erős izzadás kezdődik, jól be kell takarózni, és aludni reggelig – állítólag jobb közérzettel ébred az ember." (Mondjuk nálam csiccsentésről szó sem volt, gondolom az összes alkoholt kiforraltam a borból, vagy csak jól bírom.:)

És milyen igaz...:) 

Utoljára szerintem tavaly decemberben ittam forralt bor Kecskeméten... apropó Kecskemét... írtam egy-két hete levelet, de nem jön válasz.:( Nem kaptad meg vagy baj van vagy egyszerűen persona non grata lettem? Ez utóbbit nem érteném, hogy miért pont most, hiszen nem tettem semmit...:) régen sok minden volt a rovásomon, na de most....:)))) Amúgy meg tényleg remélem, hogy jól vagy, szóval ha minden rendben... akkor jelentkezz.:)

Hétvégén felavattam a sütőt, ami ugyan már működött, de most aztán sütöttem benne csirkét, kenyeret, sütit... végre... és persze Kevin szerint többet kenyeret boltban nem veszünk.:) Hát jó, rajtam ne múljon.:) Most már alakul a konyha, ugyan főzni még nem tudok, és még pár százezer forint, mire minden meglesz... no de hol zavar az engem a boldogságban? :) 

A jelen....szőkén, rövid hajjal... még szokni kell.:)

Vannak dolgok, amiken jelen pillanatban (még) nem tudok változtatni, így azon változtattam, amin tudok. Igen, igen... munka fronton lennének változtatni valók... de, mint ahogy már mondottam pár hónapja... félre tettem az érzésből való, irracionális döntéseket... rám nem jellemző módon... és a jövőre koncentrálva, kicsit tűrök és kivárok. Valahogy próbálom magam függetleníteni a körülvevő hangulattól (ami szar nagyon rossz), az állandó feszültségtől, meg a hülye emberektől. Nem megyek részletekbe, de sosem bírtam, ha valaki kussol, mikor beszélhetne... és persze dumál zárt ajtók mögött, csak szemtől szembe sunnyog, szokás szerint. Kivételesen nem én, hanem valaki más tette szóvá neki... és most persze ő az, aki látványosan meg van sértődve. És ez csak az egyik momentuma a fennálló helyzetnek. Nyilvánvaló tény, hogy én ettől egyszer besokallok. Már csak az a kérdés, hogy kibírom-e a magamnak felállított határig.

A jövő kérem, a jövő majd eldönti.

A múlt... apukámnak ma van a szülinapja. Ezzel csak egy baj van, isten nem éltette sokáig.

A jelen... ó kérem, karcsúsodom. És persze egyre jobban érzem magam.

A jövő... januárban megyünk Krakkóba! :)

A jelen... ó, én már most várom a Karácsonyt! :)

A múlt... és valakinek a jelen... megszületett az exférjem kisfia. Ez önmagában csak egy tény, nekem mégis egy olyan momentum, ami elrendezett magamban néhány dolgot. Vagyis csak egyet. Az elrendeződés kérdése ugyan már a nyáron elkezdődött. A barátnőm esküvője előtt (még júniusban) igencsak ideges voltam, hogy eme jeles esemény alkalmából találkoznunk kell. Feszült voltam, mert nem akartam látni, sem őt, sem az új asszonyt és úgy egyáltalán semmit sem akartam vele kapcsolatban. Fura, megmagyarázhatatlan érzés volt. Aztán mégsem jöttek el. És az jó volt. És talán egy kicsit bántam is, hogy nem látta, hogy jól vagyok, hogy boldog vagyok, hogy velem is minden rendben. De valahogy mégis, elmúlt belőlem valami rossz érzés... a düh. Vagy legalábbis kezdett elmúlni. Hogy tényleg elmúlt, azt csak akkor éreztem, mikor megtudtam, hogy megszületett a fia, és persze meg is néztem a neten, mert kíváncsi vagyok. És most már tényleg rendben van... eddig is rendben volt, de zavart a harag... tehát mégsem volt egészében rendben. Igazából mindegy is. Ahogy kell, úgy lett. Elrendeződött.:)

A jelen... hát, az új frizurám vegyes fogadtatásban részesült... na mindegy, majd megnő, és végül is bármikor újra vörös lehetek. Az embernek legyen bátorsága ilyen merészségekhez.:) Megosztó lettem... mint általában...