Új táska (zöld) {imádnivaló}
Hétvégi vendégeskedés (hajnalig) {nevettető}
Munkahelyi feszkó (megint) {idegesítő}
Tavasz illat (végre) {pezsdítő}
Szerelem (folyton) {észbontó}
:))))

Így megy az élet mostanában.:) Sőt még ígyebbül :)
Egy apróbetűs részben majd alkalom adtán részletezem. :)

Annyi mostanában a program, hogy tegnap inkább itthon ünnepeltünk.:) Eldurrantottunk egy pezsgőt és jól betortáztunk... miután a Vörösmaety téren a Szamosban azt merték mondani nekem... a születésnapomon :), hogy a téli időszakban nem tartanak marcipántortát. Skandallum. Persze azért szereztem.:)

Aztán ma, miután a kollégámmal a tibeti asztrológiáról beszélgettünk, ezt találtam a neten:

 Parkha Cin

(tibeti asztrológiai jegyem)

- Jellemzõje: Független egyéniség, aki tele van optimizmussal, lendülettel, idõsebb korában is fiatalokkal barátkozik. A társaság középpontja, remek mesélõ, ambiciózus, hajlamos a türelmetlenségre, a makacsságra, és hitvallása, hogy az életben minden lehetséges, csak akarni kell.

- Szerencsés életszakasz: 34-38. életév.

- Egészség: Érzékeny testtája a lába, hajlamos a visszerek, a seprûér kialakulására. Mentális és idegi problémák is létrejöhetnek.

- Anyagi helyzete: Inkább tücsök, mint hangya. Nem tartozik a gyûjtögetõk, kuporgatók táborába, amit keres, azt el is költi

Fura, mennyire én vagyok.:)

    A boldog harmincnegyedik :)

Borzasztóan tudok értékelni még húsz percet is, amit egyedül tölthetek az irodában.:) Ajándék.:) Mire a bejegyzés végére érek, már nem leszek egyedül... de élvezem a jelent.:)

A péntekem tök jól alakult... bár semmi különös, de élveztem a császkálást, turiztam két türkiz felsőt és persze muszáj volt türkiz körömlakkot is vennem... akciósan, persze.:) Meg új rúzst... akciósan, persze... ami nem türkiz, persze.:) Kevin hamar hazaért, ezért nem mentem moziba.:) Annyit mondott, jó volt, de nem az igazi... nélkülem. Persze Villányban borozgatni nélkülem, meg fürdőbe menni nélkülem, nem is lehet igazi.:) 

Szombaton kiszanáltam a gönceim, előkotortam a tonnányi lengyel anyagomat... mert újra nekivágok... Este elmentünk vacsorázni, aztán Sunnyék koncertjére. Éjszaka értünk haza, szuper volt, kis is voltam purcanva... mert ugye az éjszakázást már nem bírom... de azért imádom ezt a tombolást.:) Hazafele a városon átautózva, mikor a kocsiban csúcs hangerőn Bryan Adamst hallgattuk, arra gondoltam, hogy mennyire szerencsés vagyok...:)

Tegnap elmentünk tizenhat darab vállfáért az Ikeába, hogy a jövőben is tudjam tartani a kivételes rendet a szekrényemben... amire amúgy képtelen vagyok, mert nem megy ez a "pedánsan összehajtogatom és élére rakom a ruhákat a szekrényben" című történet. Sose ment. De ha mindent vállfára teszek, akkor nem kell hajtogatni... :) (Szörnyen lustának tűnhetek, pedig nem, csak egyszerűen ez a ruha dolog nem megy.)

A vállfák után meg elmentünk moziba, megnézni Bruce-t, ha már bele gyalogoltam a nyáron a forgatás kellős közepébe...:) De az én jelenetemet kihagyták... A film persze nem ezért volt nevetségesen szar, de nyilván közre játszik benne.:)
Ezek után az éjjel tök furát álmodtam... Álom volt az álomban. Volt egy rossz álmom, hogy bujkálnom és menekülnöm kellett, szörnyű nyomasztó volt... aztán felébredtem, de még az sem a valóság volt, mert azt is csak álmodtam. Utána még egy következő álomban még Kedvesatival valami Duna parti halászcsárdában ücsörögtünk, ami csak azért is vicces, mert nem szeretem a halat.:)

Reggel viszont születésnapi csoki várt az asztalomon... pedig... még... nincs is szülinapom.:) Még két nap.:o

Közben viszont úgy alakult, hogy még egy órát egyedül vagyok az irodában.:)

Szabó Lőrinc

Dzsuang-Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,

a mester, egy lepkére mutatott.

– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam

és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,

s a lepke vigan táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…

És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –

Ő mosolygott: – Az álombeli lepke

épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.

Szóval ez az este is eltelt.:) Kicsit fura volt, néha szóltam volna Kevinhez, mire rájöttem, hogy nincs is itt.:( De mivel a fél estét átaludtam a kanapén, így olyan rövidnek tűnt, hogy csak na...:) Utána meg persze nem tudtam visszaaludni... hajnali négykor már mérges voltam.:) De amúgy nem voltam teljesen egyedül, mert szerdán kaptam Kevintől egy püllsállatot... fajtája meghatározhatatlan, de borzasztó édes.:) Még jó, hogy felnőtt nő vagyok.:)

Amúgy nem értem, hogy bírtam régen az éjszakázást. Emlékeimben tipikus éjjeli bagoly vagyok...de most már ki vagyok purcanva, ha sokáig fenn kell maradnom. Mondjuk legtöbbször nem kell... most sem kellett, most csak terveztem éjszakába nyúló mozizást, meg hogy egy csomó mindent elmesélek... ahhh... kiábrándító vagyok.:) Még a Szamos marcipántortaszelet is a hűtőben maradt, annyira magamon kívül voltam. Legalább csináltam új sablont, ami mindig elmaradt, mert bent nem igazán tudok ezzel foglalkozni, itthon meg sokszor le sem ülök a géphez.

Most meg összeszedem magam és csinálok egy igazi szabadnapos napot. Elmegyek vásárolni vagy legalábbis nézegelődni, valahol lehet megebédelek a városban és ha Kevin nagyon későn jön, lehet hogy egy moziba is beülök. Vannak dolgok amik akkor esnek igazán jól, amikor tudod, hogy mások dolgoznak.:)

Na de ahogy az estét terveztem, így a nap is lehet, hogy teljesen másképp alakul.:) Mondjuk elalszom a villamoson és estig utazgatok körbe a városban.:))

basszus, az létezik, hogy az idén elfelejtettem januárban az Attila napot?

Nah kérem, elkezdődött két napos szingliségem.:) Csak az a fura, hogy ez eseményszámba megy.

Álmomban Colombo és Hoffmann Rózsa lakótársak lettek.:)
Vad éjszakáim vannak.:)
Csak azt sajnálom, hogy ilyenkor nem látom a felröhögő arcokat.:))

Vannak próbafülkék, ahol egyszerűen szerintem torzít a tükör... vagy az otthoni torzít... de nem valami nem stimmel (az önértékelésemen túl ;), hogy az üzletben egy tramplinak érzem magam, otthon meg nem. A munkahelyi tükör is az otthonihoz hasonlít inkább... sőt, itt kettő is van... ezért gondolom, hogy az üzlettel van a baj.:)

Azt hiszem ez az idei egy sokáig ünneplős szülinap lesz... :)

Minden reggelt kezdhetnék ugyanúgy, hogy leírom ugyanazt... feltételezem unalmas lenne.:)

Ehelyett... tegnap sem írtam semmit, és a munkatempóból is visszavettem kicsit... sőt, péntekre még szabit is vettem ki.:) Szerintem így is lehet ezt csinálni.:)

A múlt heti mélyponton... mondhatni túllendültem, hiszen minden mélyponton túllép az ember... így vagy úgy. Türelmi időt adtam magamnak...egész sokat (bizonyítékul, hogy már tudok racionális döntéseket is hozni, nem csak érzelmieket)... másfél évet. Másfél év elég lesz arra, hogy eldöntsem merre tovább. Abban már biztos vagyok, hogy nem akarok még évtizedeket itt dolgozni. Akarni mondjuk már most sem akarok... ez inkább egy kicsit muszáj hangulatú, de ha jobban bele gondolok ez momentán bárhol máshol így lenne. Ez legalább biztos(?), még ha szar is. Csak azért beszélek így, mert belegyalogoltak a lelkembe... és tudom, hogy okosan meg lehet magyarázni, hogy nem számít meg hülyék meg ha rendben lenne az önértékelésem akkor nem is érdekelne*... de mégis számít, mert valahogy így vagyok bekötve... és bár hülyék... ez igaz, de az önértékelésemhez csak annyit, hogy ha mondjuk az új kolléga nem keresne hat órában többet, mint én nyolcban... akkor lehet hogy érne valamit, hogy állítólag én végzem legjobban a munkámat**... és persze szarok a pénzre, ez csak szimplán nem esik jól... De igazából mindegy, mert az egész valamikor sokkal előbb elromlott és már amúgy sem olyan álommeló ez az álommeló, mint az tűnt még pár évvel ezelőtt... és az a legszomorúbb az egészben, hogy nem a meló részével van a gondom, hanem az emberivel. Ez a része meg kábé olyan mint a szerencsejáték.

*ja igen, mert tegnap óta tudom, hogy az önértékelésemmel is baj van... pedig ezt jóindulatból akarták mondani

**a főnököm szerint

{vannak lengyel zenék, amik kifejezetten tetszenek. például ez.}

Szóval karrierválság van... bár az én életemben a karrier mindenképpen valami borzasztó kis betűmérettel írandó... de most ezt találtam a legtalálóbb kifejezésnek. Vagyis még az is meglehet, hogy nem pontosan tudom, hogy mi a probléma... csak azt tudom, hogy ez a hely a legrosszabbat hozza ki belőlem (amit nem szeretek és nem is örülök neki), hogy nem érzem itt jól magam és az idő nagy részében nehezen viselem a közvetlen kollégáimat. Nyilván hiba az én készülékemben is van, ezért mondtam, hogy az az érzésem, ez a hely sokszor a legrosszabbat hozza ki belőlem. Még szerencse, hogy a legrosszabb énem sem egy baltás gyilkos, csak egyszerűen sokkal türelmetlenebb, mint a jobbik énem. Pedig a jobbik énem imádnivaló, mint tudjuk.;)

Ha most az lenne a helyzet, hogy ezeket a sorokat nem én írom, hanem valakinél olvasom... biztosan azt mondogatnám magamban, 'hülye vagy, miért nem lépsz vagy keresel új állást'. Az én kis emocionális énem ezt mondaná. A racionális énem meg felsorolja a pozitívumokat. Hogy végülis konkrétan a munkámat inkább szeretem, mint nem. Ez azért jó. Hogy kapok rendesen fizetést. Időben. És végülis nem sok, de elég. Nem vagyok telhetetlen. Hogy félévente kapok valami jutalmat. Ami mindenképpen plussz és értékelnem kell. Hogy végülis a közvetlen főnököm megértő vagy legalábbis úgy viselkedik, mintha az lenne és szerinte "ide való vagyok" és jól végzem a munkám. Ezt is értékelnem kell. Hogy végülis nem kell tizenhatóráznom. Csak tízóráznom, ha sok a munka. Mondjuk mostanában sok a munka. De mégis ezt is értékelnem kell. Hogy legalább egy-két nem közvetlen kolléganővel mondhatni baráti kapcsolatot ápolok. Amit mondjuk akkor is ápolhatnék  ha nem itt dolgoznék, tehát ez az utolsó a sorban. De a helyzet lehetne rosszabb is.

{mondjuk az új kolléga túlontúl okoskodó}

Mindenesetre balgaság lenne fejvesztve menekülni. Pláne, hogy nem tudom merre szaladnék. Pláne  hogy Kevin cégénél egyre jobban elemükben vannak a "szektások" így valószínűbb, az ő helyzete sokkal bizonytalanabb. Gondolom nem kell hozzá tennem, hogy egy kellemes lakáshitel mellett nem kifizetődő két főből két nem kereső egy családban.

Szóval igen, van egy racionálisabb énem.... basszus, öregszem.

Nadehogy másról is beszéljek... a munkablogon túl azért nekem nagyon jó és ez minden ölelésnél nagyon kellemesen ráébresztő, ha esetleg a hülye munkám miatt elfelejteném.:)
Azóta egy csomó új fülbevalóm lett, mert egyre akciósabb volt és mert van fizetésem, amiből ilyeneket is lehet vásárolni. Ugye megmondtam milyen jó nekem.:)
Egy csomó filmet néztünk mostanában. Például ez tök jó volt.
A hétvégén egy csomót aludtam és olyan furcsaságokat álmodtam...
Lassan itt a tavasz.... szerintem már csak két hét.:)
Tervezzük még mindig Ceský Krumlovot márciusban. (Gondolatban úgyis mindig Krakkóban vagyok :))
Autóztunk éppen valamerre a hétvégén és valahogy szóba került, hogy tíz éve kezdtem blogolni.   Eszembe jutott, hogy kettőezerhárom tíz éve volt. És, hogy milyen egy brutál jó év volt... vagy legalábbis borzasztó mozgalmas... mindenesetre az egyik legemlékezetesebb év.:) És eszembe jutott, hogy kettőezernyolc öt éve volt. És hogy kettőezernyolc szintén mennyire jó és meghatározó év volt. Szóval jubileum meg nosztalgia van. És az a legviccesebb, hogy ebből egy csomó minden le van írva.:)

2009-ben így láttam azt a bizonyos kettőezerhármat:

"Valahogy ez most nem az én műfajom...
Leginkább fáj a fejem. És arra gondolok, hogy milyen rég volt hat évvel ezelőtt... május. Akkor írtam először. Valahol máshol. Mályva színű volt. Nem voltak képek sem, csak apró betűk a képernyőn.  Rengeteg betű. Rengeteg szó. Rengeteg mondat. Rengeteget írtam. 2003 biztosan életem egyik legboldogabb éve volt. Vagy legalábbis a "leg életteltelibb". Abban az évben ettem a legtöbb epret. Ember nem evett még annyi epret, mint én azon a tavaszon. A hetedik kerületben éltem akkor épp, valahol a 11. és 12. költözésem között. Volt piros szoknyám és kád a fürdőszobában.:) Akkor ismertem meg I.-t. Akkor hallottam először a kínai meséről. Azóta van egy plüss rénszarvasom, aki azóta is mindenhova elkísér. Akkor voltam életemben először a Badacsonyban. Akkor tudtam meg, hogy ott játszódik a Ház a sziklák alatt. Akkor ismertem meg Kedvesatit. Akkor is vörös voltam.:) És még kis naiv. És nem hittem, amikor azt mondták, hogy olyan lesz az élet, amilyen végülis lett is. Akkor tanultam meg egyedül lenni. Akkor éreztem azt, hogy lehet, hogy nekem "ez" jutott. Akkor bolyongtam Szófiában egyedül.:) Amint Kedvesati azóta is mosolyog.:) Abban az évben jártam a legtöbb helyen. Akkor jártam először Erdélyben. De nem utoljára. És imádtam. Akkor volt, hogy egyik nyaralásból a másikba mentem. Láttam a Fekete-tengert. És az Adriát. Akkor voltam először "idegenekkel" nyaralni, akiket a neten ismertem meg.:) Akkor láttam életemben a legnagyobb pizzát. És először gokartoztam. Akkor voltam először a Szigeten. És először a Tisza-tónál. És akkor kezdődött az a valami aminek házasság lett a vége. Majd válás. 
Nem csodálom, hogy abban az évben kedztem blogolni."

Hogy Kedvesati azóta mosolyog-e néha azon, hogy én hogy bolyongtam Szófiában egyedül, azt nem tudom... én mostanában azon mosolygom vajon mikor jön el a nap, amikor lazán kidöntöm valamelyik próbafülke oldalát a nagy egyensúlyozás közepette ruhapróbálgatás közben. Mert ahogy elnézem ez elég valós veszély.:) Jókat röhögök persze rajta magamban... vagyis magamon... meg azon, hogy ha majd egyszer végre ezt lesz alkalmam elmesélni, akkor vajon mekkora röhögésben fog kitörni a tisztelt olvasóközönség. Bár most, hogy előre elmeséltem, már nem is lesz poén.:)

Elég sokáig tart egy ilyen bejegyzést megírni, és pedig még mindig nem írtam egy csomó mindenről.:)
Hogy például most már biztos, hogy a jövő héten csütörtökön egyedül leszek.:(

Ma már egészen sok mindent le szerettem volna írni, de a upc bemondta az unalmast és úgy döntött nekem ma nem kell blogolni. Kár... pedig olyan nagyon elememben érzem magam. Most meg egyszerűen csak robogok haza a négyeshatoson és annyi minden kavarog a gondolataimban... de a hely nem alkalmas, így csak remélhetem, hogy a gondolatok meg az ihlet nem száll el.