Kedd este még ott tartottam (csak nem írtam meg), hogy nemhogy pöttyös, hanem semmi elfogadható ruhával nem találkoztam. A helyzet amúgy elkeserítő, feltéve, ha valaki nem akar 33 évesen úgy kinézni mint egy lotyó vagy egy aggszűz. Szóval számomra elkeserítő. Volt. Azért persze valamit muszáj volt venni valami hétköznapit, ami nem esküvős. Úgyhogy lett egy színes rózsás fekete felsőm, ami valószínűleg önmagában vállalhatatlan ízlésficamra vall.:) Cserébe egyedi, és mentségemre legyen szólva, hogy jól áll. Vagy legalábbis azt képzelem.:) Maximum nem hordom. Végül tegnap este sikerült találnom vállalható esküvős, csinos, elegáns és szép, szóval egy tökszuper decens kis ruhát. Baj csak az árával van. Ettől függetlenül valószínűleg ma megveszem. Még egy-kép apróság, aztán részemről letudva. A nagy készülődésben aztán sok mindenre rájöttem. Például, hogy a majd harminc éves barátság (na jó, mondjuk legyen húsz, mert előtte csak kispajtások voltunk) már nem igazi barátság, inkább csak egy ismeretség, ami őrzi a barátság emlékét. Eltávolodtunk, nem is tudunk igazán egymásról, nem ismerjük már egymást. Nem tudom, hogy az a lány, aki most férjhez készül menni és babát vár, valójában mit érez. Csak gondolom, hogy boldog, de tudni nem tudom, igazából érezni sem érzem, mert nincs alakalom, mikor láthatnám, hogy kicsoda ő most valójában. Tudom milyen volt még 5-10 évvel ezelőtt, amikor az egész élete más volt, és az én életem is más volt. Mikor még mások voltunk. Akkor még beszélgettünk, akkor még elmondtunk dolgokat, akkor még fontos volt, hogy időnk legyen a másikra.  Gondolom ez kettőnkön múlott, bár egy ideig még próbálkoztam. Aztán már nekem is más lett a fontos. Más dolgok, más emberek. Egy újabb változás. Ami folyton változik és még változni is fog. Csak látni ezt vagy rádöbbenni, az egy kicsit furcsa. Nem feltétlenül rossz, csak furcsa.

És hát azért a 20-30 évért, mindenképp szerencsések vagyunk.

Filozofálgatás van kérem.:) A munka megint valahogy kevésbé megy.:) Holnap este viszont újabb nosztalgiázás másik elmúlt tizenöt év felett...:) Vagyis tizenöt éve elmúlt négy év felett.:)

Szombat este egy útonálló lánybúcsúztató csapattól vettünk egy rozsdás patkót.:) Ma pedig veszek valami (pöttyös) ruhát az esküvőre. Legalábbis remélem.:) Persze majdnem az utolsó pillanatra hagytam a dolgot, mert időközben néhány apróság miatt eléggé elment a kedvem az egésztől. Így még az is megtörténhet, hogy előkotrok valami rongyot a szekrényből. Fogalmam sincs. Nincs kedvem. Jó hozzáállás.:) Egyébiránt elkészült a bodzaszörp és a hétvégén még az sem zavart, hogy nem volt olyan jó idő. Közeleg a nyár és ezzel elég sok minden jó is.:) A múlt hét még kicsit stresszes volt, de mint utóbb kiderül fölöslegesen aggódtam.:) A héten már csak zsúfoltság lesz. De szép is az élet, ha zajlik.:) A gyűrűnk meg egyszerűen csodálatosanszéplesz.:) Még kicsit több, mint egy hét.

elég volt a 23 óra is.:)
mármint, hogy elteljen.

Lehetne kivételesen úgy 24 órával később. Vagy valami olyasmi.:)

sokmunka... esélyem sincs írni. sokk. :)

Ma nem mertem felbontani egy főtt tojást, mert azt hittem kiscsirke van benne.:) Enyhe, de vicces pánikrohamot kaptam.:) Aztán azt mondták, kislány vagyok. Kislány talán már nem vagyok, de tény, hogy sok szempontból nem nőttem fel, és a napokban rájöttem, hogy nem is akarok. Nyilván pár év múlva szembesülök e mostani hibám következményeivel, ámbátor most most van, akkor meg akkor lesz és remélem maradok, aki vagyok. A hétvégén megint kertészkedés volt meg rendezkedés, bodzafröccsözés és meleg. Tűzet is őriztem és esküvői meghívót is kaptunk. Vendégeskedtünk és tervezgettünk. Legalább ötféle nyaralás ötlet felmerült és alakult, a végén mégiscsak - valószínűleg - maradunk az első terveknél. Azért élvezem, hogy Kevin annyira megszerette az én kedvencvárosom, hogy máris visszavágyik.:)

Nincs bennem túl erős lelki kényszer ma a munkára... szenvedő szerkezet.

Több, mint egy hónapja nem kapok választ a freeblogtól egy egészen egyszerű kis kérdése. A napi több levél sem hatja meg őket, más címekről meg egyszerűen csak visszapattannak a leveleim. Lehet sokat akarok. Menjek máshová?

Szeretek főzés közben pohár borral meg fakanállal a kezemben erre a számra ugrálni.:)
Bár mostanában nem volt ilyen...

Gondolatban remekül megy az írás... A hétvégén (még az előző hétvégén, csak azóta  itt fekszik félig piszkozatban) például sokszor eszembe jutott az egyik Zorán dal és biztos voltam benne, hogy majd megírom... hogy milyen utálatos tud lenni a vadszőlő. Mert mindent befut.

Kezd virágozni a bodza a kertben és fura érzés, hogy egy hét mennyire kétfelé tud szakadni... tart hétfő reggeltől péntek délutánig és péntek délutántól hétfő reggelig. A rövidebb szakaszokat jobban élvezem... mily meglepő.:) A hétköznapok is mozgalmasak, de mégis péntektől vasárnapig... akkor nem kell ide bejönni.:) Bár a nagyon rossz hangulat elült és a viharfelhők elvonultak, azért valami nem az igazi, de eszembe jutott Epiktétosz... "Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek."... és mégiscsak az én döntésem, hogy itt vagyok. Kényszerítő körülmények most nem számítanak.:) Viszont legalább a direktor úr bókol, ha tetszik neki az új frizurám (új, mert megint rövidebb :) és most úgy tűnik tetszik neki. Nem mintha szempont lenne, de azért jól esik.:) De maradjunk a bodzánál. Tavaly vettük a "házat"... idézőjelbe téve, amúgy hétvégi. Kicsi ház, nagy gaz. Mégis varázslat volt. Hát belevágtunk. A gaz makacs jószág, de a ház szépült, a fű nőtt, így már rá sem ismerni. Talán majd mutatom. Képeken.:) És már majdnem nyár van és úgy néz ki, hogy ebből megint Badacsony lesz meg Kℛakkó.:) Csak mert az jó nekünk. Három éve épp azt emlegettem, hogy kilenc évvel ezelőtt május 8-án blogolni kezdtem. Ó micsoda kilenc év.:) Regény lehetne. Ehhez képest a mostani blogolásom dög unalom lehet.:) Hiába a boldogság kevésbé inspiráló. De jó ez így, jobb nem is lehetne.:) Felkiáltójel. Csupa nagybetű.:)

De ki van Amerikában?

16.34 Sejtettem.:) Hozzál képeslapot.:)))

Azért akkor is fura érzés néha, hogy a vaj elolvad a kenyér meg megszárad. Bár ezt valószínűleg most csak én értem...
Csak úgy...:)