Errefelé nem szokás határozott léptekkel közelíteni valaki felé a folyosón, majd megállni előtte és azt mondani, hogy "azt hiszem mi még nem ismerjük egymást", aztán bemutatkozni és kezet fogni. 

Úgyhogy meg is vagyok lepődve. Mert errefelé azt sem szokás.:)

Sikerült olyan jól kipihenni magam az elmúlt három napban, hogy a napi 10-11 órás alvásoknak meg az óraátállításnak köszönhetően az éjjel alig bírtam elaludni és még hajnali 3-kor is ébren voltam. Ennek köszönhetően kábé úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger... bár ha konkrétan bele gondolok, akkor annyira szarul talán mégsem. Pusztán csak bazira kimerült vagyok. Azt hiszem értékelnem kell, hogy legalább két napig csodásan kipihent voltam.:)

De megjött Kevin és ez nagyon jó.:) Tegnap el is mentünk megint a kerületbe bóklászni, ahova költözni szeretnénk, és attól tartok végérvényesen elcsábultunk a környéknek.

Kevin elutazott tegnap Prágába (munkaügyileg), én meg szabadságoltam magam mára, mondván megérdemlem, meg amúgy is egy csomó saját dologgal le vagyok maradva hónapok óta. Reggel óta ülök a gép előtt, de persze ugyanott tartok, mint órákkal ezelőtt. Én nem értem, némely dolgok miért mennek ennyire nehezen.:) 

Amúgy olyan fura ilyenkor egyedül lenni. Egyfelől, régen annyira megszoktam, hogy egyedül vagyok, nekem ez volt a normális, mert viszonylag keveset éltem klasszikus kapcsolatban és megtanultam feltalálni magam, tudom élvezni is. Van időm magamra, meg csak úgy ellenni, szóval nem rossz ez. Annak is örülök, hogy Kevinnek jó a munkája és így most többet utazik, ami szerintem tök jó. De másfelől meg annyira nagyon hiányzik és annyira nem jó, hogy nincs itthon. Rosszul alszom, és persze este neki is megágyazom, legalább a párnája legyen mellettem, ha ő nincs.:)

Komolyan meg tudok őrülni, mikor valaki részletesen elmesél filmeket, sorozatokat, tv műsorokat. Hogy például az x csatornán van egy olyan műsor, hogy... és abban tegnap az volt, hogy izé... de a múltkor meg az volt, hú az nagyon jó volt... mikor a csaj így meg úgy... de az mennyire vicces volt, mikor. És ezt hosszan, sokáig meséli. Mert valahogy nem feltűnő, hogy nem figyelek oda, hogy közben a monitort nézem vagy jelzem, hogy köszi az élménybeszámolót, de amúgy nem annyira köt le. Nem érdekel meg nem zavar, hogy ki mit néz, mert mindenkit más kapcsol ki, más érdekel, satöbbi, szóval tényleg hidegen hagy. De amúgy nem felfogható, hogy azért nem nézek meg dolgokat a tv-ben, mert nem érdekel? Nem kell elmesélni, köszi. Ennél már csak a reggeli rádióműsorok részletes ismertetését szeretem... mert valójában a spenótnál meg a gombánál jobban már csak ezeket az idegesítő reggeli műsorokat utálom. És nem, nem azért nem hallgatjuk, mert lovaskocsival járunk dolgozni és abban nincs rádió, hanem mert nem akarjuk. 

Kocka

Imádom a korpovitot kockasajttal.

Csakazértis

Mert megint valami tutit álmodtam. Arany Málna-díjkiosztón voltam, de nem akármilyenen. Itthon tartották, Magyarországon egy iskola ősrégi osztálytermében. Szóval az egész olyan volt, mint mikor a rossz gyerekeket bent fogják óra után elbeszélgetés miatt. Én, mint helyi erő voltam jelen, de nem voltam szervező, sem semmi különös, csak úgy ott voltam. Jött Jude Law valami színész haverjával, a haverját talán ismertem (erre nem konkrétan emlékszem) mindenesetre baromi jól eldiskuráltam velük a hátsó sorban.  Elég cikinek érezték, meg égőnek ezt az egész Arany Málna dolgot, de végülis jó volt a hangulat, rengeteget röhögtünk. A végén székelykáposztát ettek, de bűn rosszul lehetett elkészítve, mert Jude konkrétan rosszul lett tőle, de mondtam neki, hogy legközelebb majd főzök nekik, az nem ilyen lesz. 

Eritrittel sütit sütni, szerintem emberiség elleni vétek.

Sufni

Azon kívül, hogy megint valami érdekeset álmodtam, nem történt semmi említésre méltó mostanában. Dög fáradt vagyok és tudom, hogy odakint süt a nap, de én egész héten fáztam és még mindig zokniban alszom. Kevin beteg volt, úgyhogy még a plusz fűtést is bekapcsoltuk a héten többször. Ennek ellenére játszom a gondolattal, hogy most már előveszem a tavaszi kabátom (tudom, hogy ezen az eseményen már százezren túl vannak, de eddig tényleg fáztam). Na de az álom... egy fiatal lány interjúkat készített bloggerekkel, köztük velem is és volt egy érdekes kérdése is. Azt mondta, mondjak két olyan dolgot, amitől már megmentettem valamelyik barátomat vagy barátaimat. Az elsőt rögtön rávágtam, hogy a boldogtalanságtól, a másodikon cseppet gondolkodtam és azt mondtam az öngyilkosságtól. Az elsőt nem nagyon értem, mármint nagyon átvitt értelemben azért tudom értelmezni, de a második egy kicsit azért túlzás. Bár pont a napokban jutott eszembe, hogy az egyik barátnőm az első házasságom esküvőjének éjszakáján akart épp öngyilkos lenni. Az idő sok részletet elmosott, de volt ott konyhakés meg teljes totális összeomlás, reggelig tartó, végeláthatatlan beszélgetés. Végül nem lett nagyobb baj, mindenesetre az az éjszaka bevonult a felejthetetlen nászéjszakák történetébe. Azért érdekes ez az álom. És volt még benne az is, hogy kiderül, egy Sufni nevű zenekar egyik tagja olvassa a blogomat, amitől valamiért nagyon fel voltam villanyozva. Gondolom persze nem létezik Sufni nevű együttes.:)

Művészek között dolgozni... megterhelő. Idegesítő. Cseppet sem hálás feladat...

... maradjunk ennyiben.

Az érzést, hogy meg szeretném ütni a főnököm, azzal próbálom visszafogni magamban, hogy mosolygok. Azt hiszem, ez kívülről úgy tűnhet, mintha kinevetném. Ilyenkor csak abban bízok, hogy a tettlegességet biztosan nem értékelné, így ez a kisebbik rossz...

Hát, ez nem valami csúcsfantasztikus este.

A mai nap legjobb híre természetesen az, hogy nem kell anyut megműteni. Oké, hogy nem egy nagyon nagyon komoly műtét volt kilátásban, de azért mégsem mindegy, na.

:)

Így már sokkal vidámabban megyek el mulatkázni és jobban örülök a megrendelt parfümmintáknak is, amiket nem győzök szaglászni.:) Miután elfogyott A parfümöm, ami nagyon nagyon sokáig az illatom volt, már úgy érzem nem teljesen passzol hozzám... hiába, változom... szóval nem vettem újra és keresem az új illatom.:) Most arra az egyetlen igazi illatra gondolok, ami muszáj, hogy legyen az embernek, mert ugyan van néhány hétköznapi illatom, de egyik sem az az igazi, váooo érzés.

Vajon lehet még kapni olyan műanyag kis bizbaszt, amit azt hiszem szamárfül védőnek hívtak és a füzet sarkára lehet lehetett húzni? Amikor én még kislány voltam...:)

És erről most valahogy eszembe jutott, hogy a világ legfinomabb fagyiját ebből a fagyiporból lehetett csinálni. És az az íz pótolhatatlan. 

Én amolyan cetlis lány vagyok. Minden apró dolgot, amit nem akarok elfelejteni, láttam vagy hallottam valahol, egy könyv címe, egy dal, egy weboldal, egy bármi... szóval mindent cetlikre írogatok. Ellenben időpontokat vagy programokat nem írok fel sehova, azokat csak az agyam megfelelő szegletében tárolom. Szóval nincs határidőnaplóm, soha nem is szerettem ilyetén módon rögzíteni az életem apró-cseprő eseményeit, meg minek is, mindent megjegyzek (kivéve a név-és szülinapokat). És valahogy tényleg nem bírom a könyv szerű jegyzetelőket, egy sima füzet meg olyan snassz, elektronikusan meg nem jegyzetelek, én még régi vágású nő vagyok, kéremszépen. Amúgy is a cetlik sokkal jobbak mindennél.:)  De már tényleg mindennel próbálkoztam.:) Sok évnyi cetlizés után viszont úgy döntöttem, muszáj megoldást találnom.:) Mert ugye a probléma mindig az volt, hogy hova tegyem a cetliket. Egyrészt egy idő után túl sok, elhagyom meg bent hagyom az irodában vagy otthon és pont kellene valamelyik, szóval tényleg ez egy örök kardinális probléma. De pár hete teszt jelleggel beszereztem végre egy olyan jegyzetfüzetet, ami szemmel láthatóan elég jól működik, mert azóta még többet írogatok, mint korábban. De a legjobb persze az benne, hogy tudom ha kitépem, bármikor cetlik lehetnek belőle.:)

Semmi különös, de jó...

hogy hétvégén lenéztünk a nyaralóhoz. Bár nem csináltunk igazából semmi különöset, és elég keveset is voltunk lent, de baromi jó volt. Ettől függetlenül valószínűleg eladjuk, bár valószínűleg családban marad. Majd. De mindebből még semmi sem biztos. Viszont biztosan el akarjuk adni a lakást is, amiben élünk, ami Keviné, és el akarjuk adni a régi nagy házat is, ami apám halála óta negyedrészt az enyém. A lakásból és a negyedrészből venni akarunk egy új lakást. Egy új közös otthont, ami jobban megfelelne az igényeinknek, mint ahol most élünk. Sajnos persze a lehetőségeink még így is korlátozottak, mivel egyik eladandó ingatlan sem ér csilliárdokat, de azért abban bízunk, hogy találunk olyat, amilyet elképzeltünk. Mindez persze totál bizonytalan, fogalmam sincs, hogy lehet három ingatlan ügyletet (jól) lebonyolítani, viszonylag rövid idő alatt és néha azt sem tudom melyik a nehezebb, eladni kettőt vagy találni egyet.:) Pláne, hogy Kevin lakására már a szomszéd szemet vetett, így ez lehet hogy könnyebben menne, de mi van, ha mindeközben a másikat nem tudjuk eladni és így még esélyünk sincs költözni. Dönthetünk persze úgy is, hogy addig nem adjuk el Kevinét, amíg a másik még megvan, de egy vevőt elszalasztani, nem biztos, hogy okos ötlet. Ebben az esetben viszont valószínűleg albérletben kellene csöveznünk, ki tudja meddig. Borzasztó bonyolult.:) Az álomforgatókönyvem szerint mondjuk augusztus végén költözünk az új és saját lakásba... de mint mondtam, ez az álom.:) 

Jobban bele gondolva ez épp nem a semmi különös kategória, és nem is a hétvégén jutott eszünkbe.:)

Néha úgy vagyok, hogy a "semmi különösről" miért írjak?

Megint valami furát álmodtam az éjjel. Bár ez nálam nem meglepő.:) Nem fogom elmesélni részletesen, mert bár jó lenne ha az álmaim meg lennének örökítve, de kétlem, hogy rajtam kívül ez bárkit is különösebben érdekel, úgyhogy biztosan nem ez a megfelelő fórum erre.:) Legyen elég annyi, hogy a mulatkázós társaságból (akik egyébként álmomban leginkább általam alig ismert huszonéves csajok voltak, egyszóval nem a valódi társaság volt) az egyik csaj leszúrta BK-t meg még néhány másik lányt. Talán Tamara volt a neve, de ez már lehet, hogy csak kitaláció. Mindenesetre a lány bepöccent, mert BK játszotta a sármőrt, a csajok meg buktak rá, őt meg előtte hagyta el a pasija. Nem értem az összefüggést.:) Zavaros, fura történet.:) Az egész egy szipiszupi tóparti városban játszódott, ahol egyébként volt egy családi nyaralónk és Kevin meg a bátyám is ott volt. Végül tragikus kimenetel nélkül zárult a sztori, és szerencsére ezt az egészet nem láttam, mert akkor már nem voltam a társasággal, csak BK mesélte. 

(Amúgy ez a mulatkázás nem is igazi mulatkázás, csak én hívom annak, mert nekem már az is mulatozásnak számít, hogy néhányan beülünk valahova egy-egy hétköznap este és néhány pohár bor mellett dumálgatunk. Mindenféle asztalon táncolás nélkül. Pedig azt már egyszer annyira szeretnék.:)

Nem tudom teljes meggyőződéssel azt mondani, hogy ez a mai nap sokkal jobb, mint az előző kettő... de mondjuk úgy, érzek némi javuló tendenciát. Értékelni kell az apró dolgokat. Értékelem.

És most legszívesebben fejbebasznék valakit. Valamivel. Bármivel.

A türelem ma otthon maradt. Jaj, még magamat is nehezen viselem el ilyenkor, de tényleg borzasztó ez a nap. Ráadásul tovább kell maradnom. Basszus. Kicsi vagyok. Fáradt vagyok. Haza akarok menni. Biztos az a bajom, hogy hétvégén nem igazán pihentünk, mert mindenkinél most volt jelenésünk, anyukámnál, barátoknál, anyósomnál, a barátnőmet fuvaroztuk a reptérre, voltunk kórházban látogatni, vásárolni, és még az irodába is be kellett ugrani. Ehhez képest az előző szülinapos hétvégém a totális semmittevéssel tevéssel telt, amikoris két napig reggeltől estig sorozatot néztem, miközben töménytelen mennyiségű marcipánt megettem (igen, már bánom) és csak péntek este mozdultam ki, hogy Kedvesatival összefussunk majd öt év után, ami egyébként nagyon vicces volt, de és kellemes. Fura, hogy mennyi év el tud telni úgy, hogy tulajdonképpen fel sem tűnik. Mármint nyilván feltűnt, de olyan gyorsan rohantak az évek. Azért remélhetőleg még öt éven belül megeszünk egy pizzát, mármint együtt.:)

Tipikus "bal lábbal keltem fel" nap. Utálom.