Hétfőn csináltunk egy kis forralt bort, meg bekapcsoltuk a tv-ben a kandallót... tényleg nekem már csak az igazi hó hiányzik. No meg, hogy Kevin munkahelyi dolgai rendeződjenek... bár erre egyre inkább csak egy lehetséges verzió marad... lépni, amíg lehet. Bármi más eszembe jutott volna, hogy mi minden probléma lehet egy munkahelyen... hát erre nem gondoltam soha... pedig igencsak durva. Na mindegy, egyelőre nem akarok ennél konkrétabb lenni... majd talán ha rendeződnek a dolgok. 

És mindeközben az olyan dolgokat el sem meséltem, hogy kaptam a névnapomra egy ilyet meg egy ilyet és még sütinyomót is. Mondanom sem kell, hogy azóta persze már többször muszáj volt kipróbálnom...:)) Vasárnap meg sütnöm kéne egy próba tortát, merthogy terveim szerint egy emeletes tortát fogok vinni a "pót"nagyszüleim 50. házassági évfordulójára jövő vasárnap.:) Ezek mennek meg a bárányfelhők. Sőt tegnap este még egy dán művészfilmet is megnéztünk Ellával... akivel próbáljuk újra felvenni a barátság fonalát... és bár semmi sem olyan, mint régen... ezért néha kicsit még fura... de valahogy úgy érzem jó lesz. Na, majd ez is kiderül.

Tavaly csak november 11-én kezdtem el a karácsonyi rádiót hallgatni. Ez most akkor fejlődés vagy hanyatlás? :) Tegnap megmutogattam idebent a díszeimet amit nagy lelkesen csinálgatok... a főnököm azt mondta, ebből üzletet kellene csinálni, mások meg azt kérdezték eladásra is készítek-e.:) Roppant büszke vagyok persze, mert szerintem is csodaszépek, bár még egy csomót kell(ene) tökéletesíteni a technikán. Még egy normális képet nem sikerült róluk csinálnom, mert persze mindig este van mire oda jutok... na de ami késik, nem múlik.:)

Az igazság az, hogy a paranoiám egyáltalán nem annyira valóságtól elrugaszkodott, mint lehetne. Szóval nem lett jobb nekem, de tájékozódtam a témában - amiről direkt nem írok konkrétan (munka témakör) - így legalább tisztábban látunk.

Ennél sokkal jobb hír, hogy ma reggel sűrűn hullott a hó.:) És igaz, hogy nem maradt meg, de ez akkor is szuperfantasztikus. Ennek örömére be is nyomtam kicsit a Christmas Radio-t.:)

Olyan hülye lelkivilágom van, hogy képes vagyok magam totál belepörgetni dolgokba és konkrét paranoiát gyártani. Kivételesen legalább nem hipochondria. Ettől függetlenül jól el vagyok már vele napok óta... Dinka csaj. Ezt még megfejelte az éjszaka azzal, hogy kettőkor az előszobában lévő bazi nagy tükör úgy döntött, hogy leveti magát a földre. Mondanom sem kell, hogy úgy ébredtünk, mintha lőnének vagy leomlott volna a ház. Iszonyú volt, Kevin hirtelen sokkot kapott a robajtól, nekem meg beugrott, hogy biztos a tükör, mert amúgy is sanszos volt már, hogy egyszer leesik. Mindenesetre szörnyű volt, ráadásul olyan erővel csapódott a földbe, hogy még a járólap is eltörött, konkrétan behorpadt. Így ma este keríteni kell valahol egy tükröt, mert a személyes babonám az az, hogy a lehető leghamarabb új tükröt kell tenni a helyére. Amúgy utáltam a régit, és így legalább ki lesz cserélve... tekintsünk el a ténytől, hogy még egy egyszerű tükör is egy vagyonba kerül. Így már nem a paranoiám vagy a babonám, hanem a pénz lesz a probléma.:)
Amúgy meg nem bírom ezeket a munkanap átpakolgatásokat... és az idén még lesz kettő.:(

Mindentől függetlenül jobban vagyok már úgy amúgy lelkileg...:)

Na... ma már azt sem tudom meg, hogy a főnököm szerint a két út közül... ami előttem áll... itt eme ragyogó "cégen" belül... melyik a második. Az elsőt tudtam. Már rég. Csak megint jött valaki, akivel fontosabb volt beszélni, mint velem.

Az egyik kolléganőm szabin... a másik hazament mert nem volt jól... a harmadik aki a másik irodában van be, sem jött... az egyik főnököm egy perce ment el valahova... a másik meg most veszi a kabátját és szintén elmegy. 

Momentán nekem ez ajándék.

Picit még árnyékosabb lett az élet... mikro szinten persze boldog, csak mégis szomorú. A tegnapi napból is leginkább csak a néma csend, a várakozás, a sírás és az óra kattogása fog megmaradni... meg hogy vártuk a halottas kocsit. Idős volt és beteg és nem is az én életem része volt... Kevin rokona volt... de ezért már nekem is szomorú a halála. Amúgy meg minden ember halálában egy kicsit apámat is siratom...

Hát így vagyunk... sok minden bele tud férni négy napba... sajnos... jó is, rossz is... Szombaton még csodáltuk a sárguló diófát a nyaraló kertjében, este még névnapot ünnepeltünk, meg várandós mindjárszülő barátnőt látogattunk, tegnap meg már... áhhh... és közben volt még sok minden... de sokszor nem jó felnőttek lenni.
Aztán tegnap délután sétáltunk egy jó nagyot a Római parton... olyan nagyon gyönyörű volt az idő. Este kipróbáltam még az új sütinyomót... és elkezdtem Jillian Michaels 30 napos edzésprogramját... amibe persze félig bele döglöttem... és megnéztünk még valami totál agyzsibbasztó amerikai vígjátékot... este tízkor már aludtam... éjjel fél kettőkor meg torokfájásra ébredtem.
Most meg egyszerűen csak egy jó forró IGAZI újházi tyúkhúslevesre vágyom...

Reggel azt hittem, talán csak álmodtam a tegnap estét... vagyis a rosszabbik részét... de persze nem. Itt bent (az irodában) most ezért kicsit fura, szorongó és szomorú a hangulat. Pár hétig így is marad biztosan, utána meg ki tudja... Én meg az érzékeny lelkemmel, amit az is megráz, ha Chilében a föld alatt rekednek a bányászok... most ezt is kissé nehezen viselem. Majd már pár nap múlva más lesz, meg én is érzem, hogy ez másnak sokkal nehezebb, csak emberből vagyok még akkor is ha nem a legkedvencebb kolléganőm... mégiscsak vele töltöm a "fél" életem. Meg aztán ilyenkor eszembe jut minden, ami apuval történt, az meg külön nem tesz jót.

Szóval nekem jó például a Karácsony várásával terelni a gondolataimat, mert biztonsággal tölt el a tudat és én olyan nagyon tudom értékelni ezt a meghittséget és biztonságot, ami körül vesz. Szóval készülnek a textilszaloncukrok. Meg rendezgetem a receptjeimet és egy kupacban már az összes karácsonyos és este biztos csinálok pogácsát, mert az jó.
És amúgy minden jó... csak icipicit árnyékos.

Azért az jó, hogy még ennyi év után is "majdnem" ugyanaz minden... és az a majden is csak valami olyan, ami az élet nélkülözhetetlen velejárója... valami változás... de valami olyan változás, ami nem rossz... hanem jó.
Úgyhogy igen... jó este volt...
és mégis sírtam haza fele a HÉV-en, mert közben a telefon csörgött és olyan rossz volt a hír, amit hallotam, hogy nem bírtam sírás nélkül... nyomorult tud lenni az élet... és ebben az életben nekem mégis jó, mert valaki olyan vár haza, aki a legtöbb az életben... és nekem ez jó, és ma más valakiért sírtam... még ha ez nem is számít... de mégis... szóval kicsit minden kusza és hirtelen minden kicsit szomorú lett... és köszönöm, annak akinek kell, hogy nekem most jó. Istennek, ha van. Másnak, ha nincsenek. De valakinek b iztosan.
Tudom, nem érhető... ez most olyan muszáj volt bejegyzés....

Péntek helyett ma este.

Annyi minden volt a héten, hogy valószínűleg a közléskényszeremet máshol éltem ki. Kicsit el is fáradtam, de az "otthon melege" illat a legcsodásabb mindenben.:)
Ma este kiderül, hogy eljött-e az a bizonyos pont* abban a sokat emlegetett barátságban, ami miatt néha nyávogok. Van bennem valami kicsi félsz, vagy szorongás vagy ki tudja mi... de valami olyan érzés, ami nem szokott lenni.

Egyébiránt 73 nap múlva Karácsony...:)

*melyik az a pont amin túl már nem kell próbálkozni egy barátságot rendbe hozni... és hogy ebben a bizonyos barátságban elmúlt-e már az a pont...

Egy napon belül két ismerős blogjába futottam bele teljesen véletlenül.

Most, hogy Michael Bublé-t hallagatok, rá kell jöjjek, hogy A tetovált lány óta nem olvastam el egyetlen könyvet sem. Ez lehet, hogy szörnyű... nem pallérozom eléggé az elmémet. De olyan ez, mint a színház... semmi sem olyan érdekes, hogy sokáig lekössön, még egy jó darabnál is alig várom, hogy vége legyen... pláne, ha az több mint három órás. Pedig tényleg jó volt, például pénteken is. De mégsem az igazi. Bezzeg a konyhába képes lennék beköltözné és reggeltől estig sütni-főzni.:) Már elképzeltük hozzá a tökéletes konyház, de ahhoz költözni kéne... ahhoz meg lottónyeremény kéne... ahhoz meg lottózni kéne... egyelőre túl sok a de, pláne, hogy nem lottózuk... de meglesz az, meglesz... ha más nem kiverjük a szoba falát, nem számít hogy beton.:) Szóval megint valami tök tuti sütöttem... ostoros kalácsot... na de az annyira annyira finom, hogy még este tizenegykor betömtünk egy fél kalácsot... oh istenem, de jó is az, este tizenegykor frissen sült kalácsot falatozni... közben meg nézni az új polcot, amit délután szereltünk fel és arra gondolni, hogy de milyen jól fog kinézni rajra a karácsonyi dekoráció. Mert szép lassan beszökik a tél is, és hiába volt még tavasz és napsütés és mámorító fűszerillat szombaton a Füvészkertben, reggel már akkor is éreztem a csípős hideget az arcomon, aminek azért én tudok kicsit örülni... bármennyire is nemnormális dolog, mert ilyenkor már a hóra gondolok és persze Krakkóra. Meg a krakkói hóra...:) Mert hátha, mert bármikor úgy alakulhat, hogy lesz nekünk megint Krakkó, bár nem úgy néz ki hogy mostanában, de azért ez nem szentírás...:)

Amúgy meg megint azon gondolkodom, hogy melyik az a pont amin túl már nem kell próbálkozni egy barátságot rendbe hozni... és hogy ebben a bizonyos barátságban elmúlt-e már az a pont...

Ebből az őrültek házából, ami itt van, csak ennek a kis lengyelnek az őrültsége zökkent ki néha.:) Vicces, ahogy az emberek bámulják ezeket a nagy fehér plakátokat, ahogy mosolyognak meg értetlenkednek. Érdekesek a reakciók. 

Én mondjuk megijednék... kívülállóként romantikus... de totál rémisztő lehet, annak akivel ez tényleg megesik.

Amúgy meg csak a szokásos pénteki pörgés...:) este már jobb lesz, akkor már szórakozunk.:)

Tegnap még csak annyit tudtunk, hogy egy lengyel alpinista srác mászkál a házon. Ma délután meg már fotósoktól hemzsegett a környék.:) 

Szerintem nem őrült, csak kicsit balfék... de legalább romantikus... vagy valami olyasmi. Nem kellett volna elcsesznie.:) De legalább lengyel...;)))

Bryan Adams - You've Been A Friend To Me

Olyan kíváncsi lennék sokszor a tudatalattimban zajló dolgokra... mert ha igaz, hogy az álmok a tudatalatti üzenetei... akkor valószínűleg igen sok minden zajlik ott legbelül a tudatom rejtett kis zugaiban. 

Annyi mindenre nincs válaszom, és éberen nem is nagyon értem... hogy például miért van bennem (szakmai) megfelelési kényszer a direktor úrral szemben... miközben azt gondolnám, hogy nincs... mert amúgy nem is igazán számít... de a tudatalattim szerint meg úgy tűnik mégis van. 

És miért nem léptem túl rég elmúlt barátságokon... legalábbis ezt üzengeti a tudatalattim... miközben mondjuk ébren is tudom, hogy nem léptem túl... csak azt nem értem... tök tudatosan, hogy miért nem? Ez az egész amúgy is olyan megfoghatatlan bennem... és mesélem reggel Kevinnek... és mondja, hogy pedig nem is szoktam emlegetni... nem persze, mert felesleges és én is tudom, hogy annyi az egész, hogy el kéne fogadni... ez a barátság landolt a kukában... Ó, milyen szomorú... és tényleg bennem ez valamiért most már évek óta valami apró szomorúság... nem kattogok rajta, csak így néha előjön, mikor a tudatalattimból felbukkan egy üzenet. 

Érdekes...

 Az IKEA-ban meg mindjárt itt a Karácsony...:)

A hétvége is nagyon zsibongós volt és a reggel és a délelőtt... reggeltől kevésbé kellemesen persze.:) És az éjszaka is az volt... abban az értelemben, hogy megint hülye álom zsibongott a fejemben.