Kétcé

Mikor két cé-vel írom le a facebook-ot, akkor már lehet, hogy fáradt vagyok.:)

Hát, a mai outfitem nem tenném ki az ablakba.:) Mentségemre szóljon, hogy nem készültem tartósan emberek között lenni. Nem is voltam.:)

(Ismeretlen) ismerős

Van egy-két bloggerina, akivel személyesen ugyan még sosem találkoztunk, de olvassuk vagy olvastuk egymás blogját és a fecen ismerősei vagyunk egymásnak. Így sokszor érzem azt, hogy már ezer éve ismerjük egymást és abban is biztos vagyok, hogy ha véletlenül összefutnánk az utcán, akkor persze megismernénk már egymást. Szóval az egész olyan természetes, nem idegen. De azért az mindig meglepő, ha álmodom is valamelyikükkel. Most például Zsuzsiék vettek egy nagyon szupi kis házat a férjével és elvittek engem is, hogy megmutassák.Iszonyú jó kis hely volt, ami ugyan felújításra szorult, de az én helyzetemben azt hiszem nem meglepő, hogy már csak ilyen helyekről tudok álmodni.:)

Majdnem

Tegnap volt egy mélypontom és a villamosmegállóban állva tényleg azt hittem egy percre, hogy a járókelők fognak kiskanállal összeszedegetni, bár nem hiszem, hogy túl sok embernél van kiskanál.  Nálam mondjuk mindig van, momentán kettő is, igaz csak műanyagok. Ami azért fontos (mármint a kiskanál, nem a műanyag mivoltuk), mert a fagyizhatnék bármikor rám törhet, de fura mód jobb szeretem a fagyit kanállal enni, mint nyalni és nincs mindenhol sétálós fagyitégely kiskanállal. Hát így. Amúgy tudom, hogy ufó vagyok, a kollégám is mondta minap, mert véletlenül elárultam, hogy rákaptam az alkoholmentes citromos sörre söritalra. Tudom, perverz vagyok.:) Vállalom. Amúgy az egész tavaly kezdődött a Mazuri tavaknál egy jól behűtött zöldalmás Warka Radlerrel. Azóta azt vártuk, hogy milyen jót fogunk iszogatni nyáron a krakkói főtéren, de ez most vágy marad, mert az augusztusra eltolt krakkói kiruccanásunkról le kell mondani. Felmerült az "egy segg fenék, több ló" tipikus esete, és mivel a felújítás minden pénzünket elvitte, maximum a járda szigetekre utazunk, nem Krakkóba. Mint kés a szívben... de azóta már túltettem magam rajta, hogy nem megyünk. Tudom persze, hogy szavam nem lehet, mert szép új lakásunk lesz, ami ugyan szerintem sosem lesz kész, de azért lesz és jó lesz, szóval jó minden. Meg amúgy is, felnőtt ember nem nyiffog, hogy nem tud menni nyaralni. De az ufóknak szabad, nem? :)

Egyébiránt azért lassan de biztosan haladunk a lakással. Én nagyon nagyon szeretném, ha vasárnap már ott tudnánk aludni, de Kevin óvatos reménykedésre int, merthogy szerinte még nem.:) Ha kész a fürdőszoba (márpedig az kész lesz a hétvégén), akkor engem nem érdekel már semmi. Mert a nappali-konyha festése és a padló kész, azt már el tudjuk kezdeni belakni, aludni van min, ha már fürdeni is tudunk, nekem jó.:) Konyhabútor persze nem lesz... majd egyszer, és a csodás nyugati fekvés előnyeit is élvezhetjük redőnyök nélkül, de mondjuk azt, hogy ezek apróságok.:) És valójában ahhoz képest, hogy mennyit dolgoztunk, tényleg apróságok, mert bontottunk falakat, szedtünk le tapétát, vakoltunk, gletteltünk, festettünk, szereltünk vizet, villanyt, padlóztunk, csempéztünk, fúrtunk és faragtunk, szóval tényleg, a javán már túl vagyunk, de még rengeteg dolog van. És néhány kép, hogy lássátok is, miről beszélek.:)
 

Tudom, hogy gyöngy életem van a nyáron ezzel a heti két nap munkával (le sem merem írni)... de talán pont ezért esett olyan nehezemre felkelni ma. Meg talán azért mert egy Carlby nevű csodás kisvárosban jártunk az éjjel Kevinnel, és reggel megnéztem, tényleg létezik Carlby nevű város. Azért persze össze szedtem magam, felvettem a tengerész szettemet, szandit, napszemüveget (már csak egy kalap hiányzik) és elindultunk. Kevin kitett a szokásos helyen, kicsit villamosoztam, aztán átsétáltam a hídon, betértem a csarnokba és vettem barackot meg friss pogácsát. Imádom a piacokat, az illatokat, a színeket, mindent. Bár szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné... 

A kánikulán túl, azon is látszik, hogy nyár van, hogy reggel munkába jövet leszálltam a villamosról, bementem a csarnokba gyümölcsöt venni és persze jól elnézelődtem az időt, de mézédes barackkal a hónom alatt folytattam az utam, miután leszállva a villamosról egy ismerősbe botlottam, akivel elbeszélgettem vagy háromnegyed órát, így már extra kérést szedtem össze, de beérve látom, hogy a három kolléganőm trécsel a szomszéd irodában és mikor azt kérdeztem, hogy "főnök?" csak mosolyogtak és azt mondták nincs és nem is lesz, Balcsin van. Tudom ezt értékelni.:) Ezek után még megengedtem magamnak egy sajtos sonkás vajas molnárkát reggeli gyanánt és elkönyveltem, hogy jó melóhelyem van. Perpillanat. Mindezt azért írom le, hogy amikor majd nem így gondolom, vissza tudjak olvasni és eszembe jusson, hogy ilyen is volt.:)

Hogy ne felejtsem el, azt is leírom, hogy valamelyik éjjel azt álmodtam, hogy Kevinnel egy katonai bázison voltunk turistáskodni. Roppant érdekes volt, konkrét látványosság. Kutyás idegenlégiósokkal. Star Wars-os  birodalmi rohamosztagos katonákkal. Napsütéssel. Szuvenírboltokkal. Fura, semmihez sem hasonlítható élmény.:) Ráadásul annyira valóságos volt az egész, hogy reggel ébredéskor konkrétan nehéz volt kiszakítani magam az álomból.

Előtte éjjel meg az új lakás pincéjében találtunk két doboz 1,7 kg TNT robbanóanyagot, szürke volt és olyan, mint a gyurma. Hívtuk a tűzoltókat, akik azt mondták, ha nem narancssárga és folyékony, akkor nyugodtan bevihetjük mi is a tűzoltóságra. Én meg mondtam, hogy hülyék és jöjjenek csak ki szépen érte ők.:)

Hát ilyenek vannak. Ezekben az álmokban az a meglepő, hogy bármikor képes vagyok ilyen hülyeségeket álmodni, még csak nem is eszek meg lefekvés előtt egy fél disznót, bár Kevin próbálkozott már, hogy mindenféle étkezéssekkel és fröccsel összefüggésbe hozza a vadabbnál vadabb álmaimat, de mint ahogy már többször, úgy most is bebizonyosodott, hogy ezeknek a dolgoknak semmi köze egymáshoz. 

Voltunk szombaton Wachauban, mert tesómék elutaztak nyaralni és megkértek bennünket, hogy vigyük el őket Bécsbe a reptérre. Ha már így alakult, gondoltuk kirándulunk egyet a környéken és azt kell mondjam, nem várt csodára bukkantunk. Wachau az "osztrák Dunakanyar", nem mellesleg szőlőtermő vidék. Végig az volt az érzésem, hogy a Badacsonyt és a Dunakanyart összegyúrták, csak azért, hogy legyen belőle ez a különlegesség. Csodálatos vidék, a Duna lenyűgözően gyönyörű, a part menti kisvárosok nagyon hangulatosak, szépek, zegzugosak, mindenhol szőlő, muskátli, sárgabarack, kerékpárások, az út mentén Heuriger-ek, kolostorok, várromok... egyszóval tényleg fantasztikus. Nem is értettük, hogy ezt eddig hogyhogy nem fedeztük fel.:) Belebotlottam egy blogba és egy bejegyzésbe, ami pont egy most hétvégi wachaui kirándulásról szól, gyönyörű fotók, kedvcsinálónak tökéletes.:) Mi még biztosan visszatérünk.:)

Akartam tegnap írni, végül meggondoltam magam. Tegnap volt öt éve, hogy apu meghalt. Valamikor a múlt héten túllendültem a mélypontomon, megnyugodtam, elmúlt az a szorongató szomorúság... és fura mód valami hasonló történt, mint öt éve a halála után. Akkor, egy-két héttel később azt álmodtam, hogy visszajött hozzám, leültünk egy asztalhoz beszélgetni és azt mondta, csak el akar búcsúzni. Csak el akarja mondani, hogy ne aggódjak miatta, neki jó ott ahol van és minden rendben lesz. Akkor ez nagyon sokat segített és szentül hittem, hogy valamilyen módon tényleg ő üzent az álmon keresztül, mert látta, hogy nem vagyok jól. Most megint vele álmodtam, megint "csak" visszajött, nem élt, de jelen volt álmomban. Haza utaztam, mint régen és elém jött a buszhoz, ott állt a pályaudvaron. Már nem emlékszem mi történt pontosan, de az álom után sokkal jobb volt minden. Sikerült újra elengednem. Tegnap el akartunk menni a temetőbe, bár nagyon ritkán járok, sosem láttam "értelmét" egy sír mellett állni, valahogy nem így emlékezem, de tegnap el akartam menni. Végül a vihar miatt jobbnak láttuk nem elindulni vidékre, és azt hiszem jól tettük. Kevinnek a vihar után, az egyébként fél órás hazautat két órába telt megtenni, én otthon néztem végig a pusztítást. Este elmentünk megnézni az új lakást, hogy ott minden rendben van-e, de a ház előtt konkrét tó volt, az épületben nem volt áram és az ablakok is beáztak. Amit ugyan gyanítottunk, de most meg is bizonyosodhattunk felőle. Nem komoly valószínűleg, csak nem bírják az extrém terhelést, de majd ez is kiderül, ha már ott lakunk.

Voltunk tegnap a Balcsin. Nyár. Fröccs. Lángos. Pöttyös labda. Csúcsszuper volt.:)

Itt ülök a kupi közepén az új lakásban és bámulok ki az ablakon, nézem a teret meg a téren az embereket. Talán az imént elfogyasztott tetemes mennyiségű saláta az oka, de most azt érzem, egyszer talán kész is lesz.