Az történt, hogy az elmúlt hetekben néhányszor a mondókámat véletlenül máshol publikáltam. Fel sem tűnt, hogy nem ide lépek be, fel sem tűnt, hogy valójában meg sem jelennek a bejegyzések.:) Emellett produkálok olyanokat, hogy legtöbbször már kedden azt hiszem, hogy péntek van, vagy nem húzom le magam után a wc-t, vagy azt mondom, hogy zakkendős nyakó és fel sem tűnik, hogy valamit elrontottam.:) Kicsit meg vagyok makkanva.:)

Kicsit sok kezd lenni a világ.:) Túl sok minden történik, kevés időm van magamra, és akkor még van aki barátság címén rá kezd telepedni az életemre, amit aztán végképp rosszul viselek. A munkahelyi mérleg is megint kibillent, utálom. Ahelyett, hogy a városban forralt borozgatnék valahol munka után vagy tervezgetnénk az esküvőt, vagy csak szimplán várnám a karácsonyt... ehelyett hétköznapi dolgokon kell tipródni. Nagyon megnyugtató, egyszerű dolgokra vágyom, kis nyugira meg pihenésre.:) Ez egyelőre vágyálom.:) Otthon kupleráj a lakás, közben anyut költöztetjük vidékről Pestre, közben Kevinék cége költözködik. Én meg már csak egy jó töltött káposztára tudok gondolni.:)

Amúgy lelki életet is élek, de ahhoz már kéne a forralt bor meg a nyugi, hogy mesélhessek.:) Mindent egybe vetve, boldog vagyok.:)

Nem banális, de semmi komoly hál' istennek. Persze olyan vagyok, hogy a fellélegzés után pár órával már azon kezdtem el aggódni, hogy eddig nem volt baj, de biztos most baszták el. Kevin finoman próbált figyelmeztetni, hogy álljak le. Így úgy döntöttem, hogy nem böngészem tovább a témába vágó szakirodalmat, hanem egyszerűen próbálok megnyugodni és valami sokkal kellemesebbel foglalkozni ráérő szabad perceimben. Amiből mondjuk kevés van.:)

Tegnap Kevin azt mondta, indítanom kéne egy olyan vállalkozást "Hogy ne aggódjon, izgulok Ön helyett". Merthogy képes vagyok olyan szinten aggódni, amiből már üzletet lehetne csinálni. Persze vadidegenekért nem aggódnék úgy, mint most Kevinért és még órák, mire egyáltalán kicsivel többet tudunk. Bár meg vagyok róla győződve, hogy banális problémáról van szó... csak az én paranoiás énem. Néha félelmetes, hogy az ember mennyire tud szeretni valakit...

Nyilvánvalóvá kezd válni, hogy nehéz helyzetben vagyok, ha azt nézzük, hogy más esküvőjére sem tudok normálisan felöltözni, nemhogy a sajátomra. Tél közepén.:) Hahaha.:) Ez amúgy az évszázad vicce.:) Arról nem beszélve, hogy anyagi korlátaim is vannak...:) Bár ez inkább szomorú.:( Ilyenkor kicsit utálom a pénzt... vagyis a hiányát. Pedig semmi extrát nem akarok. De tényleg. Bár kezdem azt érezni, hogy mindig a semmi extra a nehezebb. Mert egy kicsit más.:) De nehezebb ez az egész kandallós, forralt boros, hóeséses, mint ahogy azt előtte gondoltuk. És a hó még nem is biztos. De azért élvezzük.:) 

Az anyakönyvvezetőnél már reggel nyolckor nagy volt a sürgés forgás. Kicsit ő is furán nézett ránk. Kicsit mindenki furán néz ránk. Mert januárban, mert a szabadban.:) Szerintünk nem fura lesz, inkább kicsit más.:) Kezeteket imára kulcsoljátok, hogy január közepén essen a hó. Jó sok.:) Sűrű pelyhekben.:) Szóval, hogy legyen jó nagy hóóóó.:) Bár hó nélkül is boldogságos.:)

Minden olyan picsa drága ebben az országban... és ettől most picit szomorú lettem.

Az van, hogy bazi sok a munka, és még a munkán kívül is ezer dolgon kell pörögni. Jó dolgokon mondjuk, csupa móka és kacagás.:) Hétvégén a pékség mellett kinyitom a cukrászdát is, és megint tortázni fogok, nem csak kenyerezni.:) Mindentől függetlenül sokkal jobb ez a hét, mint az előző... mikor is inkább nem írtam semmit, nehogy később megbánjam. Dráma volt anyámmal, ami nem szokatlan csak sosem mesélem. Mindig idő kell, hogy túltegyem magam dolgokon. Kár, hogy ilyen fene nagy lelkem van.:) Amúgy nem kár, csak ettől sokkal bonyolultabb az élet.:) Amúgy cikáznak bennem ennél sokkal mélyenszántóbb gondolatok is, csak ugyebár az idő.:) 

Nem sűrűn álldigálok a népligeti buszpályaudvaron. De amikor igen, kb. tizenöt évvel fiatalabbnak érzem magam. Bár, ha jobban bele gondolok mindig tizenöt évvel fiatalabbnak érzem magam.:) Emiatt nem kell sűrűbbén ide járnom.:)

Reggel belevarázsoltam egy sólámpát a táskámba. Be akartam hozni, de nem volt kedvem egy külön szatyorban hurcibálni. Mire beértem már úgy éreztem, túl vagyok egy súlyzós edzésen.:) A villamoson eszembe jutott, hogy ha egy picit is fékez és meglódul a táskám, lehet hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozok valakinek. Pár perccel később már úgy éreztem, nem is olyan nagy baj, hogy nálam van... akár fegyverként is használhatom a közösségi közlekedésre képtelen utastársakkal szemben.:)

Amikor valójában nem akarsz valamit részletesen elmesélni, mert még annyi jelentősége sincs, hogy foglalja a helyet az a pár sor... akkor az általában elmeséletlenül marad.

De visszaolvasva régi dolgokat... rádöbbenek, hogy régen is rébuszokban beszéltem és némely ponton sajnálom, hogy évek távlatából már nem tudom, hogy mit, miért, miről, kiről írtam... ezért néha mégiscsak le kell írni dolgokat az elejétől a végéig.

Mondjuk egy fél mondattal sokkal nyomatékosabb lenne. Csak senki nem értené.:)

Revideáltam az álláspontom... és úgy vagyok vele, hogy nem kell mindent leírni.
Megkeresem majd inkább azt a nyomatékos fél mondatot.

Ez most a liftben táncolós aktuális kedvenc, amiért képes lennék a nyolcadikig is felmenni, hogy ne maradjon félbe a szám.:)
Ezt tessék hallgatni (jó hangosan), míg elmesélem a siralmasan kínos csütörtök estémet.:)

John Newman - Love Me Again

Kaptam egy cuki kis csomagot a NAVtól. Nem mondom, hogy váratlan, de cseppet sem örülök neki.:(
Normális ember ilyenkor megáll és mondjuk lehúz egy-két dolgot a listáról következő 2-4 hónap tervei közül... de valahogy úgy vagyok vele, hogy a NAVnak nincsen meg az a privilégiuma, hogy ilyetén formán befolyásolja az életem. A biliből meg ráérek később is kivenni a kezem. Nem? :)

Meglett a visszapattanó e-mail magyarázata...
Meglepő..., de végül is sajnos a "kerítésnek" két oldala van... az ő szava járásával élve, ha már itt tartunk. Túl szarul hangzana, ha leírnám amit leírnék.
Majd.

Még mindig tudom értékelni a reggelente ajándékba kapott magányos irodai félórákat. Azt már kevésbé, hogy a kedvenc joghurtom hiánycikk. Cserébe úgy tűnik, kicsit közléskényszeres korszak következik.:)

Azok után, hogy a nyáron BK.val gyakorlatilag szó nélkül elmentünk egymás mellett a strandon... meglepett, hogy álmodtam vele valami furát az éjjel (pedig nem is nagyon jutott eszembe mostanában) aztán reggel munkába jövet valahogy tök úgy történtek a dolgok, mint álmomban (és ez még furább volt), ezért cirka egy év után úgy döntöttem, rádobok egy mailt (na, ez egyre furább). Mert semmi hasonló késztetést nem éreztem mostanában, még csak egy "hogy vagy" kérdésig sem jutottam el magamban soha. De fura hangulata van ennek a sok furaságnak. A levél visszapattant. A telefon meg süket. Most mondjam azt, hogy fura? :)

De az is fura volt, hogy tegnap a villamoson állva, három sárga héliumos lufit láttam rákötözve a troli felsővezetékére. (Ugyanazon a villamoson, amin a múltkor a tél hangulata megcsapott) Ugyanazon a villamoson ma reggel egy régi ismerősöm jajojongva rajongott, hogy milyen szuper az új frizurám.:) 

Ennyit az én kis titkaimról...:) Ez mindenképp nagyon szórakoztató.:)))

Értekezlet közben csak arra tudtam koncentrálni, hogy az ablaküvegen fel-le mászkáló katicával vajon mi lesz. Nem lett vele semmi. Abban a cirka háromnegyed órában csak mászkált. Fel. Le.
Látszik mennyire lelkes vagyok. A munkakedvemmel egyenes arányban pedig rövidül a hajam hossza. Megjegyzem, roppantul élvezem. Mármint nem a két dolog közti összefüggést, hanem a hajam hosszát.
Ami nagyjából pontugyanilyen rövid. Hogy én ezt miért nem léptem meg évekkel ezelőtt? :) Imádom.:) Most lett pont tökéletes. Pont olyan, amilyen én vagyok.:)

Pénteken még elkezdtem írogatni olyan dolgokról, hogy "Ülésfűtéééééééééééést akarok!:)" De hogy "Ettől még persze imádom a telet..." és hogy "Már elkapott az a megfoghatatlan hangulat valamelyik este, mikor a villamoson állva az ajtó kinyílt és arcomba csapott a hideg. Valahogy ilyenkor megváltozik minden... bár az óraátállítás hiányzik még. Tudom, tudom, hogy ezt nem lehet érteni...:) De mindenképp viccesnek találom, hogy ott a villamoson pont egy 1990-es dal jutott eszembe Pap Ritától és Bodnár Attilától.:)"

Aztán a céges vacsi szele elsodort, mert közben rohanni kellett. Ez amolyan szűk körű céges vacsi volt. Csak nem volt elég szűk az a kör.:D na hagyjuk.:) Cserébe ettem bodzafagyit, aminek az íze kicsit sem hasonlított a bodzához... de gondolom ez aprócska lényegtelen iciripiciri apróság. Egy olyan helyen voltunk, ahol valamikor tízenpár éve voltam utoljára, és az egész tök véletlenül ugrott be, mert persze más volt a hely, más volt a neve, más volt minden, csak az utcáról bevillant minden.

Na de ez a múlt, a jelen meg az, hogy jövőbeni terveimhez megvásároltam a domain nevet. Wow.:) Titok, hogy miről van szó, amúgy is nem egy nagy dolog, csak valamit már kitaláltam hónapokkal ezelőtt (pontosabban Kevin drága fejéből pattant ki eme remek ötlet) és végre megtettem az első lépést.:)

Amúgy folyton kenyeret sütök.:) Bár ennek valószínűleg nincs hírértéke. Minthogy azért nem akarok pék lenni. Nem bírnám az éjszakázást.:D

Néha tényleg brutálisan jó lenne, ha hagynák, hogy a magam ütemében végezzem a dolgomat.:) Így még írhattam is volna a hetykeségre buzdító profi fotósról, vagy a persona grata státuszomról... :)) ami mindenképp megnyugtató és örömteli. Jó volt beszélni.:)

A fotózás is jól esett. Tök jó napom volt.:) Ennek örömére haza megyek és sütök egy tök jó kenyeret Kevinnek.:) 

Más megoldás nem lévén..., tegnap este bevetettem a kalapkúrát és két bögre forralt bor után (megtámogatva egy szem Rhinathiol colddal és egy jó nagy alvással), ma reggel már sokkal jobb bőrben ébredtem. Nagyon ramatyul voltam (pedig csak egy szimpla megfázás), ehhez képest tényleg csodát tett.:) Még ugyan nem vagyok tök jól, de azért már alakulok. 

"Sokaknak bevált módszer, bár orvosilag nem tudták igazolni a hatásosságát: ez a kalapkúra. Lényege, hogy este, lefekvés előtt forralt bort kell inni, annyit, hogy az ember legalábbis becsiccsentsen – a kalapkúra elnevezés arra utal, hogy az ágy végében lévő kalapból kettőt kell látni, de azért ezt nagyon nem ajánljuk. A kezelés hatására erős izzadás kezdődik, jól be kell takarózni, és aludni reggelig – állítólag jobb közérzettel ébred az ember." (Mondjuk nálam csiccsentésről szó sem volt, gondolom az összes alkoholt kiforraltam a borból, vagy csak jól bírom.:)

És milyen igaz...:) 

Utoljára szerintem tavaly decemberben ittam forralt bor Kecskeméten... apropó Kecskemét... írtam egy-két hete levelet, de nem jön válasz.:( Nem kaptad meg vagy baj van vagy egyszerűen persona non grata lettem? Ez utóbbit nem érteném, hogy miért pont most, hiszen nem tettem semmit...:) régen sok minden volt a rovásomon, na de most....:)))) Amúgy meg tényleg remélem, hogy jól vagy, szóval ha minden rendben... akkor jelentkezz.:)

Hétvégén felavattam a sütőt, ami ugyan már működött, de most aztán sütöttem benne csirkét, kenyeret, sütit... végre... és persze Kevin szerint többet kenyeret boltban nem veszünk.:) Hát jó, rajtam ne múljon.:) Most már alakul a konyha, ugyan főzni még nem tudok, és még pár százezer forint, mire minden meglesz... no de hol zavar az engem a boldogságban? :) 

A jelen....szőkén, rövid hajjal... még szokni kell.:)

Vannak dolgok, amiken jelen pillanatban (még) nem tudok változtatni, így azon változtattam, amin tudok. Igen, igen... munka fronton lennének változtatni valók... de, mint ahogy már mondottam pár hónapja... félre tettem az érzésből való, irracionális döntéseket... rám nem jellemző módon... és a jövőre koncentrálva, kicsit tűrök és kivárok. Valahogy próbálom magam függetleníteni a körülvevő hangulattól (ami szar nagyon rossz), az állandó feszültségtől, meg a hülye emberektől. Nem megyek részletekbe, de sosem bírtam, ha valaki kussol, mikor beszélhetne... és persze dumál zárt ajtók mögött, csak szemtől szembe sunnyog, szokás szerint. Kivételesen nem én, hanem valaki más tette szóvá neki... és most persze ő az, aki látványosan meg van sértődve. És ez csak az egyik momentuma a fennálló helyzetnek. Nyilvánvaló tény, hogy én ettől egyszer besokallok. Már csak az a kérdés, hogy kibírom-e a magamnak felállított határig.

A jövő kérem, a jövő majd eldönti.

A múlt... apukámnak ma van a szülinapja. Ezzel csak egy baj van, isten nem éltette sokáig.

A jelen... ó kérem, karcsúsodom. És persze egyre jobban érzem magam.

A jövő... januárban megyünk Krakkóba! :)

A jelen... ó, én már most várom a Karácsonyt! :)

A múlt... és valakinek a jelen... megszületett az exférjem kisfia. Ez önmagában csak egy tény, nekem mégis egy olyan momentum, ami elrendezett magamban néhány dolgot. Vagyis csak egyet. Az elrendeződés kérdése ugyan már a nyáron elkezdődött. A barátnőm esküvője előtt (még júniusban) igencsak ideges voltam, hogy eme jeles esemény alkalmából találkoznunk kell. Feszült voltam, mert nem akartam látni, sem őt, sem az új asszonyt és úgy egyáltalán semmit sem akartam vele kapcsolatban. Fura, megmagyarázhatatlan érzés volt. Aztán mégsem jöttek el. És az jó volt. És talán egy kicsit bántam is, hogy nem látta, hogy jól vagyok, hogy boldog vagyok, hogy velem is minden rendben. De valahogy mégis, elmúlt belőlem valami rossz érzés... a düh. Vagy legalábbis kezdett elmúlni. Hogy tényleg elmúlt, azt csak akkor éreztem, mikor megtudtam, hogy megszületett a fia, és persze meg is néztem a neten, mert kíváncsi vagyok. És most már tényleg rendben van... eddig is rendben volt, de zavart a harag... tehát mégsem volt egészében rendben. Igazából mindegy is. Ahogy kell, úgy lett. Elrendeződött.:)

A jelen... hát, az új frizurám vegyes fogadtatásban részesült... na mindegy, majd megnő, és végül is bármikor újra vörös lehetek. Az embernek legyen bátorsága ilyen merészségekhez.:) Megosztó lettem... mint általában...

Ha valamit változtatok a sablonon, az már olyan, mintha "majdnem" írnék...:)

Amúgy itt fekszik piszkozatban pár sor, ami úgy kezdődik, hogy "itt vagyok ragyogok"... de valamiért nem értem a gondolataim végére, ezért piszkozat maradt. Nyilván ebből már új bejegyzés lesz... amiben szintén nem fogom leírni, hogy milyen furát és meglepőt álmodtam (még a múlt héten) (amit nyilván le kéne írni, mert húsz év múlva már nem fogok emlékezni rá, hogy mi volt az mikor ezt olvasom :) (látszik totál összeszedett vagyok :) Nade, voltunk a csodás tengernél. Csodásan éreztük magunkat és megünnepeltük boldogságos három éves fennállásunkat... húúú ez mennyire jó...:) és persze volt nem olyan csodás idő is, és arra is rájöttem, hogy nemhiába nem lett olyan nagy szerelem tíz éve Horvátország... csodás csodás, de azért de... és kicsit "balkáni" némely szempontból... na de ki vagyok én, hogy itt mindent kritizáljak. Ettől függetlenül mégis annyira jó volt... gondolom mert együtt voltunk és végre pihentünk.... szóval jó volt.:) Voltunk a Balcsin is csobbanni... imádtam.:) De találkoztam, vagyis csak láttam BK-t... és nagyon fura volt. Főleg az, hogy úgy tettem, mintha nem venném észre és ő is úgy tett mintha nem venne észre... miközben valószínűleg ő is látott, mert kb. három méterről nehéz nem kiszúrni a másikat. Szóval fura volt. Mondjuk a szitu is fura volt... és nem tudtunk volna mondani semmit, és amúgy is, mit is mondhatnánk... Mindegy, mert ez is csak egy olyan pont egy mondta végén, ami már nagyon ott van, nagyon rég óta, ezért nincs is jelentősége, csak fura volt. Mint az álom, amiről az elején beszéltem... ami tök másról szólt.:)

De vissza térve... a pihenés már nagyon kellett, mert ez a nyár, más volt mint a többi... nem volt az a borzasztó nagy szabadság... sőőőt, borzasztó nagy munka volt és túl vagyunk egy brutál ellenőrzésen és rémálmaimban se jöjjön elő... plusz, mindenféle másegyéb munkahelyi konfliktusok, amiket valamelyest ma sikerült tisztázni... sőt, megpendítettem a béremelés kérdését... mert hiába gyűlik a "kompenzációs számlámon" :) a pénz, abból mégsem lehet olajbogyi ültetvényt venni Toszkánában... szóval jó lenne egy kis béremelés.:)

Amúgy meg a konyha még mindig félig (se) kész... de azért alakul. Karácsony a végső határidő.:) Közben már a nappalin gondolkodunk... közben gondolatban már lecseréltük a nyaralót egy balatonira... szóval a fantáziánkkal nincs baj.:) Mással sincs, hál istennek... és örülök, hogy végre írtam.:)

Ezer dolog persze még... de valami hagyni kell máskorra is.:)

Kicsit kivontam magam a forgalomból.:) Egy picit oka is volt... amúgy meg nem volt kedvem. Ez lett az okozat...:)

Mondjuk idő is kevés volt, mert vagy nagyon dolgoztam, vagy nagyon történt valami.:) Például a barátnőm felemelően különleges és csodás esküvője, koncertek, mindenféle vendégeskedés, kerti sütögetések, néhány nap a Badacsonyban és a soha véget nem érő konyhafelújítás.:) Ez így mind együtt kicsit fárasztó volt.:) Így meg sem lepődtem rajta, hogy a múlt héten egy szimpla torokfájás ledöntött a lábamról és egy hétig beteg voltam. Jól megérdemelt szabadságom egy részét így már kevésbé élveztem. Most már újra csatasorban... és erről a csatáról is lehetne mesélni, de hagyjuk, hagyjuk.:)

Ennél sokkal izgalmasabb, hogy már csak tizenpárat kell aludni (ebből egyet egyedül :( ) és elmegyünk egy kicsit lábat lógatni ide...

Június.

Fontosságok hava.

Sorolhatnám. Regény lenne, ha mindenről egy szónál többet írnék.:) Pedig "csak" emlékek...
A jelenben nem annyira a fontosságok, csak a mozgalmasság hava. Hétvégén például a lánybúcsú, amiről sikerült reggel negyed hatkor haza érnem.:)

Mondhatnánk, hogy fiatalság, bolondság... de kétség kívül a szólás klasszikus értelmén már túl vagyok.:) Azt hiszem nem változtam annyit az évek alatt, mint amennyit kellett volna. Szelídültem, és persze alább hagyott bennem a vadság, a merészség... sőt, önmagamhoz képes konszolidált kis nő lett belőlem... mégis mindig úgy érzem, hogy korosztályomhoz képes túl sok vagyok... vagy csak rossz embereket ismerek.:) Gondolom ez is csak nézőpont kérdése.:)

És ha már a múlt... eltelt tíz év. Éppen tíz.:)
"Talán egyikünk sem tudja a választ, hogy miért, de fontos találkozás volt." többek között ezt írtam néhány évvel ezelőtt arról a júniusról. És bár a néhány év alatt sok minden változott... azért ez a mondat mindenképp örök érvényű maradt.:) Úgyhogy pont tíz.:) Az első tíz...:)

Muzikális hangulatban.:)

Mindig annyira aggódom a szívem miatt (is), pedig mindig rendben van.:) Most is aggódtam, most is rendben van.:) Kevin megígérte, hogy minden rendben lesz. Imádom.:)

Este aztán elmentünk vettünk két szekrényt a konyhabútorból... csak szép apránként, nem kell elkapkodni.:) Hazaértünk, Kevin felcipelte a harmadikra a kollégájával aztán eszünkbe jutott, hogy a csomagmegőrző szekrényben ott hagytuk a kabátom az IKEÁban. Úgyhogy vissza. Este tízre haza is értünk, utána még bodzaszörpöt szűrögettem, ami nem sikerült túl jól, úgyhogy van kábé hétésfél liter cukros vizem. Pedig borzasztó sok bodza volt benne és az illata csodás. 

Hazafele menet totál hangosan ezt a dalt hallgattuk a rádióban.:)

Ma este meg vendégség.:)

Minap elolvastam.... Kati Marton: Párizs - Szerelmeim története.
Az esküvő egy felújításra szoruló kastélyban lesz. Gondolom full romantikus. Kíváncsi vagyok.:) Már csak pár hét és hajnalig ropjuk.:)
A lánybúcsú szervezésében részt kell vennem... de igazán nem tudom elképzelni... a meghívottak inkább több gyermekes anyukák, mintsem "partizó" lányok... így egy teával ücsörögni pénisz formájú gyertyák mellett igen érdekesnek mutatkozik... látszik csupa rossz sztereotípia él bennem egy lánybúcsúról, meg úgy tűnik a többgyermekes anyukákról is. Három lánybúcsúban voltam életemben... az egyik egy jól sikerült házibuli volt, még valamikor nyolc éve, a másik egy roppant unalmas, csupa gagyi játékos kényszeredett este, a harmadik meg nem is volt lánybúcsú, mert se menyasszony nem volt, se barátnők... csak a Börzsöny, a butella meg az ugató kutyák. Fura az élet...
Szóval furák ezek a lánybúcsúk.:)

Gyorsan telnek a napok... már-már hetek... vitathatatlanul látványosan nincs kedvem írni.:(

Barbi, nagyon köszönöm a díjat... megtisztelő, sosem kaptam ilyet.:) Igyekszem teljesíteni a hozzá fűzött feladatokat és reményeket.:) Csak igyekszem, de nem ígérem.:)

Szóval gyorsan telnek a napok... mindenféle zsúfoltság van, sok munka, közben kikapcsolódások, közben az ilyenkor szokásos aggódásom... pénteken már jobb lesz.:) Itt bent változó hangulat, otthon változó intenzitású kupi, de leginkább nulla munkakedv.:) Ja, de lett új hűtő.:) Apránként majd új konyha is lesz.:) De lassan vége az évnek, így aztán évadzáró, addig még egy remek vendégség, aztán a közelgő esküvő kapcsán lánybúcsú, aztán a közelgő esküvő... amiről idő közben kiderült, hogy egy  különleges helyen egy igen különleges hangulatú esemény lesz... valószínűleg. Az exférjemről még nem tudok, ezért remélem otthon marad..., bár igazából kezd nem érdekelni, csak első sokk volt sokkoló.:) Aztán lesz még meglepetés szülinapi parti és szép lassan július... akkor meg már Badacsony... nekünk.:) De jó is lesz.:)

Most még elég fáradt vagyok, meg egy picit ideges.:(

Az egy dolog, hogy a lakásban már csak egy ösvényen lehet közlekedni és minden csupa por és a kupi már nem tud hova fejlődni... az is egy dolog, hogy elgletteltem 25 kg glettett(!) és még nincs vége... és nagyon unom...:) de ennek tejébe még az áram is megcseszett... nyilván csak kicsit, mert semmi különösebb bajom... de akkor is megrázott, meg még meg is ijedtem... közben az egyik főnököm is felmondott... aminek nem örülök... de a java még csak eztán jön.... váratlanul meghívást kaptunk egy júniusi esküvőre is (aminek egyébként nagyon örülök... még akkor is, ha ennek nem tudom nem nézni az anyagi oldalát is)... na de a non plus ultra és tényleg ez a csúcs, hogy ezen az esküvőn még a volt férjem is ott lesz. Persze lagzistul mindenestül. Megnyugtatásomra közölték, hogy ugyanannak az asztalnak a két végén fogunk ülni. Ódeszuper.

A különös álmaimhoz csak annyit, hogy valamelyik éjjel egy nagyon hosszú és bonyolult álmomban hófehér, ragyogó és csodálatos, de tényleg csodálatos óriási főnixmadarak hullottak alá az égből, amelyek aztán lángba borultak és elégtek. Az emberek csodát emlegettek, a tűzoltók meg tűzet oltottak. 

Fura álom volt. Az egész. Nagyjából minden pillanatában.

Valami gigaatomturbina megy a NatGeon és pont ez a szám jutott eszembe. Amit mellesleg imádok.:)

Csak olyan apróságok tűnnek tova közben...,
hogy két hete lovagoltam,
hogy vettünk egy bográcsot,
hogy elültettem egy csomó virágot,
hogy milyen jó ez a nyár,
hogy milyen hülyeségeket álmodok,
hogy a lakás egy háborús övezethez hasonlít,
hogy levertük a csempét,
hogy le is gletteltük a falat,
hogy most már tudom, ha minden kötél szakadna, elmehetnék segédmunkásnak, vagy szakmunkásnak is akár
hogy tényleg hülyeségeket álmodom...,
hogy vágyom a Badacsonyba,
hogy vannak munkahelyi dolgok, amik nem változnak,
hogy egy kicsit fáradt vagyok,
hogy írtam levelet, mert tényleg aggódtam kicsit,
hogy mindjárt vége az évadnak,
hogy bizonyos szempontból még mindig türelmetlen ember vagyok,
hogy nem megyek Pécsre... csak, mert,
és
hogy megint bebizonyosodott, hogy jó emberismerő vagyok.:)

Biztos a tavasz... meg sok minden más miatt.:) Hét közben már alig bírom kivárni a hétvégét, őrület mennyire vágyom telekre... az sem érdekel, hogy dög fáradt leszek, a napsütésben túrni a földet, aztán megpihenni egy bodzafröccs mellett, hát azt nagyon élvezem.:) Néha pihenésképp tartom a derítőt Kevinnek, aki végre a kertben is csodákat fotóz.:) Hét közben meg elsodor az élet.:) A konyhafelújítás küszöbén hirtelen ezer dolgunk lett, de nagyon élvezem... szintén... pláne, hogy hétfőn kezdünk.:) Ez is vicces, hogy a szabadnapjainkat arra (is) használjuk, hogy dolgozzunk.:) De csodás lesz, már most tudom.:) Bent most kicsit nyugi van, de tényleg dög fáradt vagyok. Közben irtó nagy meglepetésként a barátnőm a Közel-Keletről megcsörgetett hétfőn reggel és meglepett vele, hogy együtt vacsoráztunk este.:) Nem a Közel-Keleten persze... csak Pesten. De nagyon örültem neki, hogy azért jó ezt, hogy az ezer kilométerek és tizenpár év és ez még mégis barátság. Külön meglepett, hogy most már tuti jön nyár végén Krakkóba, így mi is megyünk Krakkóba és mondanom sem kell... hogy ez mekkora boldogság.:) Na persze amúgy is mentünk volna, valószínűleg.:) De ez így sokkal jobb.:)

Szóval nagy mozgalmasság van, meg fáradtság, meg végre dög meleg.:) Bár egy kicsit túl meleg, de ezt nem szabad mondani azok után, hogy mennyire fáztam.:) Ja, és még az egyéb terveim is, amikre még nem jutott időm... de ki kellene mozdítani őket a terv státuszból.:)

Örülnék ha tudnám, hogy valaki tényleg idetéved néha Kanadából... vagy ez csak a technika tréfája.:) Nem mintha óriási jelentősége lenne... de minthogy Kanada az életem egy adott pontján átmenetileg nagy jelentőséggel felruházott hely volt... így mégiscsak kíváncsi vagyok.:) Egy integetés is elég.:)

{Bubifrizra. Tavasz. Kert. Rendezés. Kertrendezés. Konyha. Új. Tervezgetés. Munka.}

amúgy meg ezer éve... úgyhogy szerintem írok is neked pár sort valamikor (már kábé 3 napja írom).:) 

bővebben...

szombaton rövid bubis frizurát vágattam a fodrászommal... és meg kell hagyni, roppantul élvezem. azt is élvezem, hogy másoknak is tetszik, nem csak nekem... ami lássuk be, nagy előny.:) Kevin a legnagyobb rajongóm.:) a kollégám szerint meg olyan vagyok, mint egy stewardess.:)

közben visszavonhatatlanul tavasz lett és a hétvégén végre belevágunk a nyaralónál a kertrendezésbe... nagyon izgalmas.:) a konyha tervek is alakulnak, remélhetőleg két héten belül neki is állunk.:) valószínűleg valami ehhez hasonló lesz.:) azt hiszem nálunk ez valami családi ártalom, hogy mindig valamit felújítani, átalakítani, renoválni kell.:) szerencsére nagyon egyezik az ízlésünk, így legtöbbször hamar közös nevezőre jutunk... de ha véletlenül nem, akkor meg nagyon kreatívan el tudunk vitatkozni egymással.:)

mindenféle más tervek is vannak. átmeneti munkahelyi nyugalom is van, elfogadtam magamban a helyzetet, ennek fényében már nem vagyok olyan feszült.:) 

még csomó apróság...

Sikeresen megérkeztünk.:) Még Krakkóba ebédelsz, de világosban már itthon vagy...:)

Ez már a tizenegyedik lengyelországi utam volt... de az imádat töretlen.:) Még akkor is, ha Krakkó talán sosem mutatta ennyire zárkózottnak magát... lévén Húsvét, minden annyira más volt, mint bármikor máskor. Még egy szimpla téli hétvégénél is sokkal másabb volt. De ennek is nagyon tudtam örülni.:) Még most sem nagyon értem, hogyan voltunk képesek órákon át a havasjegesesőben átfagyva csatangolni, de mindenesetre élveztük.:) Mint mindig, mint bármikor.:) A szokásos... jókat ettünk, ittunk. Meglátogattuk a törzshelyeinket. És hogy irtó jókat tudtam aludni, az külön ajándék volt.:) Voltunk itt, ami nagyon érdekes élmény volt. Különösen, hogy nőket csak egyházi ünnepekkor engednek be, ha jól tudom tizenkét alkalommal egy évben.  

Csodás 3 nap volt.:) Nyáron visszatérünk.:)

Volt olyan nap, mikor még azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán van blogom. Ebből viszont tudom, hogy már nincsenek meg a régi összefüggések...:) Az írás és más dolgok között...:)

Túl sokat dolgozom és ehhez képes megint túl nagyot rúgtak belém rúgott belém a direktor úr. Aztán kellően nagy botrány is lett belőle, mert a főnököm maximálisan kiállt mellettem. Ez tompított valamelyest a dolgokon, na de sajnos vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Viszont úgy tűnik, sokkal könnyebben megráztam már magam, mint legutóbb. Ha lehet ennek örülni.:)

Ez még két hete volt. Utána hétvégén le is vezettük kicsit a feszültséget és voltunk Fenyő Miklós koncerten. Vicces. Tomboltam egy jót, fél éjjel táncoltun, aztán másnap megint belém hasított, hogy a francba... nem vagyok már huszonnégy.:) Most épp a HÉVen ülök hazafele menet... igen, eddig dolgoztam. A rendszergazda is kihúzta a gyufát... fölényes kis bunkó, meg is mondtam a magamét.

Előkotortam reggel... újra a trampli bakancsom, mert rájöttem, az átmeneti cipőt nem március végére találták ki.:) Bazi hideg van és kezdem unni.:) Ennek örömére szombaton elutazunk KRAKKÓBA.:))) Repes a szívem.:) Csak hétfőig, de így is annyira nagyon jó! :)))) Madarat lehetne fogatni velem.:) Akartam még mesélni a kezdődő lúdtalpamról, a konyhafelújítási terveinkről, a kertrendezésről a nyaralónál, meg még néhány apróságról, de lassan leszállok.:)

Eddig jutottam este fél kilenckor. És végül mégis itt maradt piszkozatban.

Így már egyel kevesebb nap Krakkóig...:))

Lehetőség szerint jó hangosan...

Chicane feat. Bryan Adams - Don´t give up from Gerson Pinheiro on Vimeo.

Sokat dolgozom. Amivel önmagában semmi bajom. Csak ténymegállapítás.:) Sokat alszom, ami szintén nem fontos, csak tény.:) A munka és az alvás közt van jó néhány egyéb, ami fontosabb. Csupa móka és kacagás. Hivatalos ügyek, amiket utálok... de mivel tökélyre fejlesztettem a karakán énem, így a megfelelő pillanatban megvillantva óriásit lehet lendíteni a dolgok menetén. Premier is volt, meg Nemcsitri vendégségben. Meg kis kirándulás, meg egy pillanat amikor rám dőlt a szekrény az irodában, de meg tudtam tartani, így egy enyhe ijedséggel megúsztam. Szóval apróságok.
Csak az nem apróság, hogy az egyre erősödő megfelelési kényszerem miatt egy csomót rágódom azon (már hónapok óta), hogy mások mit gondolnak rólam... miközben ez korábban vajmi keveset érdekelt. Meg hogy ugye jó ember vagyok, csak azért, mert nem mindenkivel bírok kedves lenni. (A helyzet persze ennél bonyolultabb és ez az egy mondat túl árnyalt a valósághoz képest) ?! Nyilván nyugtatgatom magam, hogy igen, attól még jó vagyok... csak mégis, vannak kérdések, amik kínoznak. Vagy elmúlnak, vagy adok magamnak választ. Megfelelőt. Magamnak megfelelőt.

S ha már búcsúzni kell valakitől, akkor legyen ez a dal...
Nekem ez a tizenhat tonna valami teljesen mást jelentett, mint amiről szól... de azért nagyon fontos volt és nagyon szerettem, mikor a barátnőmmel lelkesen dobálgattuk a húszasokat a zenegépbe, hogy sokszor, többször hallgassuk meg újra és újra teljes hangerőn... valamikor kettőezernyolcban....:) még akkor is, ha az nem tizenhat tonnát, hanem 16 évet jelentett nekem, ami valójában nem is 16, hanem 17 és fél... és annyi is marad.:)

Valahogy úgy lehet, hogy a rendszergazda meg én, teljesen más bolygón élünk...
{tuti}

Jött a telefon a Közel-Keletről, hogy ne haragudjak, hogy elfelejtette, hogy megint egy évvel öregebb lettem.:) Csak három embertől esett rosszul furán, az egyik ő volt.* De cserébe lehet, hogy szeptemberben  Krakkóban találkozunk.:) Mézesmadzag... pedig Aidával Krakkóban, az legendás...:) Ezt is el kéne mesélni... :)) Na, ilyeneken szoktam nosztalgiázni.:)))

És ha már itt tartunk... tudom értékelni magamban azt a képességet, hogy pillanatok alatt képes vagyok totálisan elrugaszkodni a valóságtól... és mondjuk puszta passzióból eladó lakásokat nézegetni Krakkóban... hiszen csak néhány tíz millió kellene hozzá és amúgy is, miért ne lenne lehetséges, hogy egyszer úgy alakul, hogy...:) {Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.}

Azért mennyire szép az élet... 2010. februárjában ez volt a szülinapi kívánságom: nem lehetne, hogy valaki bepakol egy kocsiba... elvisz Krakkóba... megáll velem a Wawel falánál... energia... megitat velem egy forró csokit a Ryneken... meg pár vodkát... eszik velem káposztalevest... és sétál velem a sötét utcákon éjjel...? ... Hát ezért is imádom Kevint.:) Pedig akkor még sehol sem volt.

És egy kis hír a nagyvilágból: Hakuna Matata

*update 15¹⁷: még egy "ne haragudj, de elfelejtettem... de a nyolc napban még benne vagyok" levél jött.:) (még tegnap, csak most olvastam) Hiába, a régi barátnők, mégiscsak régi barátnők.:)
Egy főre zsugorodott a listám.:))) Tőle viszont, tényleg fura....

Új táska (zöld) {imádnivaló}
Hétvégi vendégeskedés (hajnalig) {nevettető}
Munkahelyi feszkó (megint) {idegesítő}
Tavasz illat (végre) {pezsdítő}
Szerelem (folyton) {észbontó}
:))))

Így megy az élet mostanában.:) Sőt még ígyebbül :)
Egy apróbetűs részben majd alkalom adtán részletezem. :)

Annyi mostanában a program, hogy tegnap inkább itthon ünnepeltünk.:) Eldurrantottunk egy pezsgőt és jól betortáztunk... miután a Vörösmaety téren a Szamosban azt merték mondani nekem... a születésnapomon :), hogy a téli időszakban nem tartanak marcipántortát. Skandallum. Persze azért szereztem.:)

Aztán ma, miután a kollégámmal a tibeti asztrológiáról beszélgettünk, ezt találtam a neten:

 Parkha Cin

(tibeti asztrológiai jegyem)

- Jellemzõje: Független egyéniség, aki tele van optimizmussal, lendülettel, idõsebb korában is fiatalokkal barátkozik. A társaság középpontja, remek mesélõ, ambiciózus, hajlamos a türelmetlenségre, a makacsságra, és hitvallása, hogy az életben minden lehetséges, csak akarni kell.

- Szerencsés életszakasz: 34-38. életév.

- Egészség: Érzékeny testtája a lába, hajlamos a visszerek, a seprûér kialakulására. Mentális és idegi problémák is létrejöhetnek.

- Anyagi helyzete: Inkább tücsök, mint hangya. Nem tartozik a gyûjtögetõk, kuporgatók táborába, amit keres, azt el is költi

Fura, mennyire én vagyok.:)

    A boldog harmincnegyedik :)

Borzasztóan tudok értékelni még húsz percet is, amit egyedül tölthetek az irodában.:) Ajándék.:) Mire a bejegyzés végére érek, már nem leszek egyedül... de élvezem a jelent.:)

A péntekem tök jól alakult... bár semmi különös, de élveztem a császkálást, turiztam két türkiz felsőt és persze muszáj volt türkiz körömlakkot is vennem... akciósan, persze.:) Meg új rúzst... akciósan, persze... ami nem türkiz, persze.:) Kevin hamar hazaért, ezért nem mentem moziba.:) Annyit mondott, jó volt, de nem az igazi... nélkülem. Persze Villányban borozgatni nélkülem, meg fürdőbe menni nélkülem, nem is lehet igazi.:) 

Szombaton kiszanáltam a gönceim, előkotortam a tonnányi lengyel anyagomat... mert újra nekivágok... Este elmentünk vacsorázni, aztán Sunnyék koncertjére. Éjszaka értünk haza, szuper volt, kis is voltam purcanva... mert ugye az éjszakázást már nem bírom... de azért imádom ezt a tombolást.:) Hazafele a városon átautózva, mikor a kocsiban csúcs hangerőn Bryan Adamst hallgattuk, arra gondoltam, hogy mennyire szerencsés vagyok...:)

Tegnap elmentünk tizenhat darab vállfáért az Ikeába, hogy a jövőben is tudjam tartani a kivételes rendet a szekrényemben... amire amúgy képtelen vagyok, mert nem megy ez a "pedánsan összehajtogatom és élére rakom a ruhákat a szekrényben" című történet. Sose ment. De ha mindent vállfára teszek, akkor nem kell hajtogatni... :) (Szörnyen lustának tűnhetek, pedig nem, csak egyszerűen ez a ruha dolog nem megy.)

A vállfák után meg elmentünk moziba, megnézni Bruce-t, ha már bele gyalogoltam a nyáron a forgatás kellős közepébe...:) De az én jelenetemet kihagyták... A film persze nem ezért volt nevetségesen szar, de nyilván közre játszik benne.:)
Ezek után az éjjel tök furát álmodtam... Álom volt az álomban. Volt egy rossz álmom, hogy bujkálnom és menekülnöm kellett, szörnyű nyomasztó volt... aztán felébredtem, de még az sem a valóság volt, mert azt is csak álmodtam. Utána még egy következő álomban még Kedvesatival valami Duna parti halászcsárdában ücsörögtünk, ami csak azért is vicces, mert nem szeretem a halat.:)

Reggel viszont születésnapi csoki várt az asztalomon... pedig... még... nincs is szülinapom.:) Még két nap.:o

Közben viszont úgy alakult, hogy még egy órát egyedül vagyok az irodában.:)

Szabó Lőrinc

Dzsuang-Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,

a mester, egy lepkére mutatott.

– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam

és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,

s a lepke vigan táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…

És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –

Ő mosolygott: – Az álombeli lepke

épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.

Szóval ez az este is eltelt.:) Kicsit fura volt, néha szóltam volna Kevinhez, mire rájöttem, hogy nincs is itt.:( De mivel a fél estét átaludtam a kanapén, így olyan rövidnek tűnt, hogy csak na...:) Utána meg persze nem tudtam visszaaludni... hajnali négykor már mérges voltam.:) De amúgy nem voltam teljesen egyedül, mert szerdán kaptam Kevintől egy püllsállatot... fajtája meghatározhatatlan, de borzasztó édes.:) Még jó, hogy felnőtt nő vagyok.:)

Amúgy nem értem, hogy bírtam régen az éjszakázást. Emlékeimben tipikus éjjeli bagoly vagyok...de most már ki vagyok purcanva, ha sokáig fenn kell maradnom. Mondjuk legtöbbször nem kell... most sem kellett, most csak terveztem éjszakába nyúló mozizást, meg hogy egy csomó mindent elmesélek... ahhh... kiábrándító vagyok.:) Még a Szamos marcipántortaszelet is a hűtőben maradt, annyira magamon kívül voltam. Legalább csináltam új sablont, ami mindig elmaradt, mert bent nem igazán tudok ezzel foglalkozni, itthon meg sokszor le sem ülök a géphez.

Most meg összeszedem magam és csinálok egy igazi szabadnapos napot. Elmegyek vásárolni vagy legalábbis nézegelődni, valahol lehet megebédelek a városban és ha Kevin nagyon későn jön, lehet hogy egy moziba is beülök. Vannak dolgok amik akkor esnek igazán jól, amikor tudod, hogy mások dolgoznak.:)

Na de ahogy az estét terveztem, így a nap is lehet, hogy teljesen másképp alakul.:) Mondjuk elalszom a villamoson és estig utazgatok körbe a városban.:))

basszus, az létezik, hogy az idén elfelejtettem januárban az Attila napot?

Nah kérem, elkezdődött két napos szingliségem.:) Csak az a fura, hogy ez eseményszámba megy.

Álmomban Colombo és Hoffmann Rózsa lakótársak lettek.:)
Vad éjszakáim vannak.:)
Csak azt sajnálom, hogy ilyenkor nem látom a felröhögő arcokat.:))

Vannak próbafülkék, ahol egyszerűen szerintem torzít a tükör... vagy az otthoni torzít... de nem valami nem stimmel (az önértékelésemen túl ;), hogy az üzletben egy tramplinak érzem magam, otthon meg nem. A munkahelyi tükör is az otthonihoz hasonlít inkább... sőt, itt kettő is van... ezért gondolom, hogy az üzlettel van a baj.:)

Azt hiszem ez az idei egy sokáig ünneplős szülinap lesz... :)

Minden reggelt kezdhetnék ugyanúgy, hogy leírom ugyanazt... feltételezem unalmas lenne.:)

Ehelyett... tegnap sem írtam semmit, és a munkatempóból is visszavettem kicsit... sőt, péntekre még szabit is vettem ki.:) Szerintem így is lehet ezt csinálni.:)

A múlt heti mélyponton... mondhatni túllendültem, hiszen minden mélyponton túllép az ember... így vagy úgy. Türelmi időt adtam magamnak...egész sokat (bizonyítékul, hogy már tudok racionális döntéseket is hozni, nem csak érzelmieket)... másfél évet. Másfél év elég lesz arra, hogy eldöntsem merre tovább. Abban már biztos vagyok, hogy nem akarok még évtizedeket itt dolgozni. Akarni mondjuk már most sem akarok... ez inkább egy kicsit muszáj hangulatú, de ha jobban bele gondolok ez momentán bárhol máshol így lenne. Ez legalább biztos(?), még ha szar is. Csak azért beszélek így, mert belegyalogoltak a lelkembe... és tudom, hogy okosan meg lehet magyarázni, hogy nem számít meg hülyék meg ha rendben lenne az önértékelésem akkor nem is érdekelne*... de mégis számít, mert valahogy így vagyok bekötve... és bár hülyék... ez igaz, de az önértékelésemhez csak annyit, hogy ha mondjuk az új kolléga nem keresne hat órában többet, mint én nyolcban... akkor lehet hogy érne valamit, hogy állítólag én végzem legjobban a munkámat**... és persze szarok a pénzre, ez csak szimplán nem esik jól... De igazából mindegy, mert az egész valamikor sokkal előbb elromlott és már amúgy sem olyan álommeló ez az álommeló, mint az tűnt még pár évvel ezelőtt... és az a legszomorúbb az egészben, hogy nem a meló részével van a gondom, hanem az emberivel. Ez a része meg kábé olyan mint a szerencsejáték.

*ja igen, mert tegnap óta tudom, hogy az önértékelésemmel is baj van... pedig ezt jóindulatból akarták mondani

**a főnököm szerint

{vannak lengyel zenék, amik kifejezetten tetszenek. például ez.}

Szóval karrierválság van... bár az én életemben a karrier mindenképpen valami borzasztó kis betűmérettel írandó... de most ezt találtam a legtalálóbb kifejezésnek. Vagyis még az is meglehet, hogy nem pontosan tudom, hogy mi a probléma... csak azt tudom, hogy ez a hely a legrosszabbat hozza ki belőlem (amit nem szeretek és nem is örülök neki), hogy nem érzem itt jól magam és az idő nagy részében nehezen viselem a közvetlen kollégáimat. Nyilván hiba az én készülékemben is van, ezért mondtam, hogy az az érzésem, ez a hely sokszor a legrosszabbat hozza ki belőlem. Még szerencse, hogy a legrosszabb énem sem egy baltás gyilkos, csak egyszerűen sokkal türelmetlenebb, mint a jobbik énem. Pedig a jobbik énem imádnivaló, mint tudjuk.;)

Ha most az lenne a helyzet, hogy ezeket a sorokat nem én írom, hanem valakinél olvasom... biztosan azt mondogatnám magamban, 'hülye vagy, miért nem lépsz vagy keresel új állást'. Az én kis emocionális énem ezt mondaná. A racionális énem meg felsorolja a pozitívumokat. Hogy végülis konkrétan a munkámat inkább szeretem, mint nem. Ez azért jó. Hogy kapok rendesen fizetést. Időben. És végülis nem sok, de elég. Nem vagyok telhetetlen. Hogy félévente kapok valami jutalmat. Ami mindenképpen plussz és értékelnem kell. Hogy végülis a közvetlen főnököm megértő vagy legalábbis úgy viselkedik, mintha az lenne és szerinte "ide való vagyok" és jól végzem a munkám. Ezt is értékelnem kell. Hogy végülis nem kell tizenhatóráznom. Csak tízóráznom, ha sok a munka. Mondjuk mostanában sok a munka. De mégis ezt is értékelnem kell. Hogy legalább egy-két nem közvetlen kolléganővel mondhatni baráti kapcsolatot ápolok. Amit mondjuk akkor is ápolhatnék  ha nem itt dolgoznék, tehát ez az utolsó a sorban. De a helyzet lehetne rosszabb is.

{mondjuk az új kolléga túlontúl okoskodó}

Mindenesetre balgaság lenne fejvesztve menekülni. Pláne, hogy nem tudom merre szaladnék. Pláne  hogy Kevin cégénél egyre jobban elemükben vannak a "szektások" így valószínűbb, az ő helyzete sokkal bizonytalanabb. Gondolom nem kell hozzá tennem, hogy egy kellemes lakáshitel mellett nem kifizetődő két főből két nem kereső egy családban.

Szóval igen, van egy racionálisabb énem.... basszus, öregszem.

Nadehogy másról is beszéljek... a munkablogon túl azért nekem nagyon jó és ez minden ölelésnél nagyon kellemesen ráébresztő, ha esetleg a hülye munkám miatt elfelejteném.:)
Azóta egy csomó új fülbevalóm lett, mert egyre akciósabb volt és mert van fizetésem, amiből ilyeneket is lehet vásárolni. Ugye megmondtam milyen jó nekem.:)
Egy csomó filmet néztünk mostanában. Például ez tök jó volt.
A hétvégén egy csomót aludtam és olyan furcsaságokat álmodtam...
Lassan itt a tavasz.... szerintem már csak két hét.:)
Tervezzük még mindig Ceský Krumlovot márciusban. (Gondolatban úgyis mindig Krakkóban vagyok :))
Autóztunk éppen valamerre a hétvégén és valahogy szóba került, hogy tíz éve kezdtem blogolni.   Eszembe jutott, hogy kettőezerhárom tíz éve volt. És, hogy milyen egy brutál jó év volt... vagy legalábbis borzasztó mozgalmas... mindenesetre az egyik legemlékezetesebb év.:) És eszembe jutott, hogy kettőezernyolc öt éve volt. És hogy kettőezernyolc szintén mennyire jó és meghatározó év volt. Szóval jubileum meg nosztalgia van. És az a legviccesebb, hogy ebből egy csomó minden le van írva.:)

2009-ben így láttam azt a bizonyos kettőezerhármat:

"Valahogy ez most nem az én műfajom...
Leginkább fáj a fejem. És arra gondolok, hogy milyen rég volt hat évvel ezelőtt... május. Akkor írtam először. Valahol máshol. Mályva színű volt. Nem voltak képek sem, csak apró betűk a képernyőn.  Rengeteg betű. Rengeteg szó. Rengeteg mondat. Rengeteget írtam. 2003 biztosan életem egyik legboldogabb éve volt. Vagy legalábbis a "leg életteltelibb". Abban az évben ettem a legtöbb epret. Ember nem evett még annyi epret, mint én azon a tavaszon. A hetedik kerületben éltem akkor épp, valahol a 11. és 12. költözésem között. Volt piros szoknyám és kád a fürdőszobában.:) Akkor ismertem meg I.-t. Akkor hallottam először a kínai meséről. Azóta van egy plüss rénszarvasom, aki azóta is mindenhova elkísér. Akkor voltam életemben először a Badacsonyban. Akkor tudtam meg, hogy ott játszódik a Ház a sziklák alatt. Akkor ismertem meg Kedvesatit. Akkor is vörös voltam.:) És még kis naiv. És nem hittem, amikor azt mondták, hogy olyan lesz az élet, amilyen végülis lett is. Akkor tanultam meg egyedül lenni. Akkor éreztem azt, hogy lehet, hogy nekem "ez" jutott. Akkor bolyongtam Szófiában egyedül.:) Amint Kedvesati azóta is mosolyog.:) Abban az évben jártam a legtöbb helyen. Akkor jártam először Erdélyben. De nem utoljára. És imádtam. Akkor volt, hogy egyik nyaralásból a másikba mentem. Láttam a Fekete-tengert. És az Adriát. Akkor voltam először "idegenekkel" nyaralni, akiket a neten ismertem meg.:) Akkor láttam életemben a legnagyobb pizzát. És először gokartoztam. Akkor voltam először a Szigeten. És először a Tisza-tónál. És akkor kezdődött az a valami aminek házasság lett a vége. Majd válás. 
Nem csodálom, hogy abban az évben kedztem blogolni."

Hogy Kedvesati azóta mosolyog-e néha azon, hogy én hogy bolyongtam Szófiában egyedül, azt nem tudom... én mostanában azon mosolygom vajon mikor jön el a nap, amikor lazán kidöntöm valamelyik próbafülke oldalát a nagy egyensúlyozás közepette ruhapróbálgatás közben. Mert ahogy elnézem ez elég valós veszély.:) Jókat röhögök persze rajta magamban... vagyis magamon... meg azon, hogy ha majd egyszer végre ezt lesz alkalmam elmesélni, akkor vajon mekkora röhögésben fog kitörni a tisztelt olvasóközönség. Bár most, hogy előre elmeséltem, már nem is lesz poén.:)

Elég sokáig tart egy ilyen bejegyzést megírni, és pedig még mindig nem írtam egy csomó mindenről.:)
Hogy például most már biztos, hogy a jövő héten csütörtökön egyedül leszek.:(

Ma már egészen sok mindent le szerettem volna írni, de a upc bemondta az unalmast és úgy döntött nekem ma nem kell blogolni. Kár... pedig olyan nagyon elememben érzem magam. Most meg egyszerűen csak robogok haza a négyeshatoson és annyi minden kavarog a gondolataimban... de a hely nem alkalmas, így csak remélhetem, hogy a gondolatok meg az ihlet nem száll el.

Pénteken volt három éve, hogy ide jöttem dolgozni. 

Ma, négy nappal később... megfordult a fejemben, hogy menni kellene. Igazából sok jót nem szokott jelenteni, ha ez a gondolat felmerül bennem.*

Tegnap viszont kacsacombos birspürés pezsgős éttermes ünnepelés volt. Na persze nem a remekjó munkahelyeinket ünnepeltük.:)))

*Valamit tompít a helyzeten, hogy a közvetlen  főnököm  többször elmondta, mennyire sajnálja, hogy ez* engem ennyire megvisel...

*{ja, részleteket nem mondtam}

Tuti lett ma pár új ősz hajszálam... Kevinnek a munkahelyén van konfrontációs megbeszélés, anyu meg reggel kilencre ment orvoshoz és nem veszi fel a telefont.

Update: Drága anyukám elfelejtett felhívni a telefonja meg lehalkítva maradt.:)) 

Kevin főnöke "szektás" lett (mint "Jerry Maguire"). Már egy ideje tart a dolog, most már sunyi, hazug módon próbálkozik a kollégáknál...
Vannak rosszabb pillanataim, mint mondjuk tegnap este, amikor kiakadok... kábe mint egy órarugó... és mert pro és kontra vannak érvek menni és maradni mellett... ezért konfliktus van köztünk Kevinnel, ami ugyan nem nagy konfliktus, de mégiscsak az, és utálom ezt. Legjobban a főnökét utálom, meg azt az állatot, aki ezt az egészet kitalálta.

Csak ismételni tudom önmagam.

Valójában nem hagytam el a fél pár fülbevalót... pusztán csak annyi történt, hogy tegnap reggel csak az egyik fülembe raktam be (pedig elég feltűnő).:) Ezen eddig még mindenki röhögött...:) Igen, vannak hülye dolgaim mostanában. A múltkor például a mosogató helyett a szemetesbe öntöttem bele az ásványvizet. De olyan is volt, hogy miután megettem a joghurtot, a dobozát bele raktam a mosogatóba a kanalat meg kidobtam a kukába. Múlt héten elhagytam fél pár kesztyűmet, és elvesztettem az mp4 lejátszómat, de végülis utána meglett. Igazából nem szoktam ilyen szétesett lenni...:)

Elhagytam egy fél pár fülbevalót a csodás új kollekcióból.:( Közben a wellness hétvégétől már elkanyarodtam Český Krumlovba, miközben erősen ellenállok Krakkó csábításának, amin nem sokat segít, hogy reggeltől munka végéig lengyel rádiót hallgatok... de mert képes vagyok ellenállni a kísértésnek... nyárig tényleg megpróbálunk nem menni Krakkóba.:) Egyébként tényleg nehéz lehet velem... ;) még jó, hogy Kevin ezt másképp éli meg...:) ő például kifejezetten élvezte az adventi kecskeméti badacsonyiforraltborozást... bár ő nem is forralborozott... nekem meg az utolsó csepp volt a lebetegedésemhez... szóval tényleg élvezte, pedig tényleg hülyeség volt... így utólag bevallva... de nem is meséltem akkor (mert az influenza elvette az eszemet erőmet), hogy tök véletlenül egy nagyon régi ismerősbe botlottunk és nagyon tudtam örülni neki, mert igazából régen minden hülye sztorimat végighallgatta és tudott velem dühöngeni, sírni és örülni is... de az utóbbi pár évben már szinte nem is tudunk egymásról... lehetne másképp is... de jó volt ez a totál váratlanság. Ez még a múlt év miatt volt érdekes... meg, hogy mennyit gondolkodtam azóta azon, hogy néha puszta akarásból akarok dolgokat és ez mennyire hülyeség. Azt a szilveszteri "bulit" is csak akartam, de tulajdonképpen annyira nem vágytam rá... így utólag vissza gondolva... amúgy is utálom a szilvesztert meg jól sem voltam még... és ugyan nem volt rossz, de mennyivel jobb is lehetett volna... mondjuk csak aludni. Ez már elég öregesen hangzik, pedig semmi köze a koromhoz.:) Szóval akarás és vágyak témakörben sok mindent végigjártak a gondolataim, meg hogy talán el kéne már rugaszkodnom attól, hogy bizonyítsak dolgokat másoknak, hogy mire vagyok képes... mert annyira fölösleges... és ezeket már jó ideje el akartam mesélni, csak így mellékesen. 

Mint ahogy azt is, hogy annyira finom narancsos tortát ettem a hétvégén, hogy még most is oda vagyok tőle... és bár még a receptet nem tudom, de tudni fogom.:) Mondjuk az is igaz, hogy átmenetileg spártai életmódra kell kapcsolnom, mert a legviccesebb, hogy a nagy influenzás nyűglődésben valahogy furcsa mód étvágyam az volt... és mert meg vagyok róla győződve, hogy az evés segíti a gyógyulást... így elég sokat ettem abban a  két hétben... meg egy kicsit előtte is már... meg egy kicsit utána is... így egy-két plusz kilóval is gazdagabb lettem. Na mindegy. Amit viszont még mindenképp el kell mondanom... újra rá kellett jönnöm, hogy valójában csak vörös hajjal létezem.

Vidéken nagy eséllyel lezúzzák a kocsidat egy traktorral, ha elakadsz a hóban... cserébe építhetsz hóembert és rajzolhatsz hóangyalkát... mert van hó.:)

{szóval lett hóhelyzet}

{hóhelyzetet akarok}

Csak most jöttem rá, mikor Kevin szólt, hogy elmegy a céggel valamerre februárban két napra... hogy még egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön a cirka két és fél év alatt. Kicsit fura lesz.:) Én, aki világ életemben szerettem magamban (is) lenni, sosem zavart az egyedüllét, sőt... szerettem is... szinte elképzelhetetlen volt régen ez, ami most van.:) Igaz, régen sok minden elképzelhetetlen volt... aztán mi mindent hozott az élet...:) 

Valójában sokkal többet írok fejben, mint ténylegesen. Leginkább lényegtelen, fecsegő bejegyzések... amik így aztán olvasatlanul maradnak... pedig nyilván valamiért mégiscsak elmondom... magamban.:) De nem magamnak.

Tegnap végre megnéztük Mr. Bond-ot a moziban... és bárki bárkit mond, szerintem Daniel Craig az egyik legjobb Bond, legalábbis nekem. Kellően érdes. Még a sokak által "vizenyős" kék szemei sem zavarnak... ami nálam nagy szó. Szóval Craig, meg Bond, meg mi így együtt egész jó estét töltöttünk el tegnap. Szombaton is voltunk moziban, meg a megannyi élményem helyszínén a STEXben vacsoráztunk... de sajnos azt kell mondjam, a hely varázsa és színvonala sokkal inkább megkopott, mint az emlékeim... úgyhogy mostanában oda nem megyünk.

Várom, hogy essen itt is a hó, de szarik esni... bocsánat... nem lehet szebben kifejezni...:) 

Miután haza értem, kb annyira voltam képes, hogy beszélgettem egy fél órát Kevinnel, aztán eldőltem, mint aki egy hete nem aludt. Nemrég ébredtem.
És nem biztos, hogy kéne, de úgy ennék egy gesztenyepürét...:))

Amúgy meg tök tuti, hogy esett a hó... csak az a baj, hogy abbahagyta... imádom, hogy be van dugulva a város... és bár lehetne utálni, hogy reggel nem jár a villamos és ezért gyalogolni kell... én mégis inkább élveztem.:) Pedig a minap már totál hülyének nézett egy - egyébként nagyon kedves - eladólány, mikor próbált meggyőzni, hogy milyen szuper valami fekete cucc... mire én azt mondtam, hogy feketét már nem... mert már jön a tavasz. Aztán már nem mert vitatkozni.:)

Apropo cucc... sajnos a múltkori hét új fülbevalóból időközben összesen tizenhét új fülbevaló lett... meg még  pár karkötő. De most már megígértem magamnak, hogy abbahagyom és januárban már nem veszek többet.:) Olyan jó, hogy ilyen veszettül végletes ember vagyok.:D

Nem bírom a sunyiságot. Azt meg végképp nem bírom, ha valaki az én kontómra sumákol. Rohadtul nem korrekt, nem egyenes. De ezen is kezdek túllendülni tegnap óta. Csak az a baj, hogy ettől nem teljesen függetlenül... utálom, ha valaki kihozza belőlem a legrosszabb énemet... mert nyilván nem annyira szeretem a legrosszabb énemet... Próbálkozom... változni, hogy megszeretni ezt az énemet is... egyelőre nem sok sikerrel.

Tiszta hülyeség, hogy leginkább arra használom ezt a blogot, hogy munkahelyi dolgok miatt nyűglődjek.

Majd ez ügyben is próbálkozom.:)

Egyébiránt még másfél hónapig engedélyezem ezt a hóesést... azt is csak azért, mert alapbeállítás szerint imádom a telet... amit mostanában kezdek elfelejteni és egyre jobban vágyom a tavaszra. Tőlem ez tényleg nagyon nagyon fura.:) De tervezünk egy tavaszváró wellness hétvégét... mert a szokásos februári krakkói utunkat most elhalasztjuk... leginkább nyárra. Ettől még... vagy pont ezért borzasztóan hiányzik Krakkó... de most hagyom kicsit ezt a hiányérzetet tombolni... és így nagyon jó lesz várni a nyarat.:)

Amúgy meg úrrá lett rajtam a bizsu őrület és vettem nyolc új fülbevalót meg három karkötőt. Akciósan persze! :)

Szemléletváltásra lenne szükség... vagy egy külön irodára.:) Hiába... vannak dolgok, amik nem változtak...

Ideje írni...:)
Még a múlt hét előtti hét szombatján... tehát karácson előtt pont... lebetegedtem. Elsőre csak egy kis torokfájásnak tűnt... aztán egy aranyos kis influenza lett belőle, így az elmúlt tíz napban ahelyett, hogy élveztem volna az idilli ünnepet... lázasan feküdtem, köhögtem és nyűglődtem. Karácsonykor még pörögnöm kellett, vendégek készülődés miegymás, nyűgös voltam és igazán nem élveztem, utána még rosszabbul lettem persze és felkelni sem volt erőm. Most már úgy ahogy jól vagyok. De így utólag vissza gondolva a tegnapi szilveszteri vendéglátást le kellett volna mondani, de mivel nem volt nagy parti, így túlélhető volt.

Szóval így vagyunk...  Nagyon vártam ezt a karácsonyt, igazán készültem rá, de valahogy nem voltam ráhangolódva és ezt már kicsit előtte is éreztem. Kicsit csalódott is voltam, mert azért tényleg annyira igyekeztem és emiatt a hülye influenza miatt nem sikerült és amúgy sem... és amúgy is... igazából legjobb lenne mindig Kevinnel kettesben. Azt érzem, ami kicsit furán érint, hogy nem kapom vagy nem kapjuk vissza azt másoktól igazán, amit adunk. Amit én az ajándékokba, a vendégvárásba úgy mindenbe bele teszek az sok... igazán sok... mármint szívem, lelkem, időm minden benne van... és valahogy nem talál értékelésre. És akkor azt érzed, hogy hiába. És most jutottam el oda... hogy már nem kell megmutatnom, hogy milyen fasza csaj vagyok, aki bármire képes... mert én tudom, kevin tudja... és eztán mindent csak a magunk örömére. Na jó, egy-két kivétel van... de tényleg csak egy-két. Csak mert néha nekem is jól esne, hogy valaki más hív meg vacsorázni és kivételesen nem csak mi pörgünk a hátunkon... 

Szóval kicsit változnak a dolgok... ami nem baj, csak erre is rá kellett jönni.:) És ebben az egészben még mindig az a legjobb, hogy Kevinnel így megtaláltuk egymást.:)

Nyilván kicsit fáradt is vagyok, azért eme lesújtó vélemény az emberekről.... pedig amúgy én tényleg nem nem gondoltam, hogy az a jó, ha csak magunknak élünk, de ha már mindenki befordult és bezár... akkor nem hagynak más választást... Na jó, talán tényleg egy-két nagyon távoli kivétellel.:)

Amúgy belül nekem boldogság van... És úszkálnak a halak az új akváriumban és kaptam igazi csúcsszuper keverőtálas robotgépet és mindjárt kimegyünk héliumos lufikat a levegőbe eresztgetni.:)