A péntek este végül várakozásaimon felül alakult és nagyon szuper volt. Kevin elutazott, és bár bírok egyedül lenni, de azért jobban örültem, hogy az estét néhány fröccs és új emberek társaságban töltöttem. Azért volt akit ismertem, és összefutottam BK-val, aki némi alkohol elfogyasztása után megint elkezdte a régi nótát fújni, meg elkezdett a múlton rágódni, én meg egy ideig türelmesen, aztán végül türelmetlenül, de leoltottam, hogy egyszer, s mindenkorra hagyja ezt abba. Rohadtul nem érdekel már, hogy mi volt öt vagy hat évvel ezelőtt, hogy szeretett-e vagy sem, hogy mit akart és mit nem. Sajnálom, hogy valamilyen szinten "temetetlen múlt" vagyok számára, de az életem hál' istennek teljesen megváltozott. És nem esett jól neki, de megmondtam, hogy nagyon örülök, hogy így alakult, és végül is igaza lett, mert anno mindig azt mondta, hogy hálás leszek neki. Na tessék, az vagyok, most meg sajnálja. Nem akartam bunkó lenni, de kb. háromnegyed óra után már tényleg nem bírtam a szövegelést és igen határozottan véget vetettem a múlton való rágódásának. Remélem végleg. Mármint magában rágódhat, de engem kihagyhat belőle.
Amúgy ez egy nagyon jó társaság és nyilván, néha BK-ba is bele botlok majd, de megmondom őszintén, simán tudnék már úgy is viselkedni - minden megerőltetés nélkül, hogy egy szót sem váltok vele.
Aztán Kevin végül váratlanul hazajött még szombat éjjel és borzasztó boldog voltam, hogy újra otthon van.:)
Amúgy semmi különös, a múltkori szokásosak, azóta még se bőrönd, se napszemüveg, se fényképezőgép... cserébe maradt a munkahelyi idegbaj, de van nyaralás tervezgetés is (csak nem tudjuk eldönteni hova - szánalmas probléma) meg cseresznye meg Paulapuding.:)
És sajnos a múlt héten volt egy temetés is, ami megint csak felkavarta apám emlékét...
Szóval ilyen nagyon mozaikos az élet. De azért egyensúly van.:)
