Ez is eltelt.:) Nem szoktam évértékelő posztot írni, ez sem annak minősül.:) 

Mindent egybe vetve azért örülök, hogy ennek az évnek vége van. Fura év volt ez, valahogy minden jóban volt valami rossz és minden rosszban volt valami jó. Így tehát mégis azt kell mondni, hogy jó év volt, hiszen a dolgok egyensúlyba kerültek, de most mégis inkább örülök, mint nem, ennek a mesterséges fordulópontnak. A legeslegjobb persze az volt, hogy összeházasodtunk és a nyári nagy nyaralásunk is hihetetlen jó élmény volt. Azt hiszem ezekre fogok gondolni, ha ez az év majd eszembe jut. Volt sok csalódásom is, emberekben, barátokban, átértékeltem dolgokat, sokat gondolkodtam, agyaltam, bennem sok minden változott, ami azt hiszem újfent bebizonyította a hét évenként fordulópontokat, ami most leginkább bennem tetten érhető, itt a blogban, vagy mások számára valószínűleg a legkevésbé sem. De ez így van jól.:) Szóval szép volt, jó volt, de mégis inkább lépjünk gyorsan tovább.:) Amúgymeg utálom a szilvesztert, és ennek megfelelően nem is csinálunk semmi különöset. Vettünk persze virslit, meg behűtöttünk egy pezsgőt, addig is kicsit iszogatunk, filmezünk, semmi különös, olyan jólesően semmi különös.:) Többek között rendeltem e-bayen egy kindle tokot, a karácsonyra kapott ajándékomhoz (boldogság), aminek csak az a hátránya, hogy képes vagyok hajnali háromig olvasni, amit ugyan most még büntetlenül megtehetek, de mi lesz a jövő héten?!:) Kevin is nagyon örült az ajándéknak, tiszta szerencse, hogy anyutól én is kaptam egy jegyet, így együtt mehetünk.:) Ezeken túl a töltött káposzta volt az ünnep legjobbja, meg az, hogy sokat voltunk együtt, jó volt, nyugi volt, kicsit néha sok a család, de amúgy tényleg minden jó volt.:)

Most visszatérek Kevinhez, a poharamhoz, meg az egész éjszakás tűzijátékhoz, amit a környékbeliek szolgáltatnak a ház előtt lévő kis téren. Mindenkinek boldogat!

Mivel nálunk már ma karácsony lesz, ezért tegnap este beállítottuk a fát a helyére, hogy ma már ne kelljen ezzel bajlódni, amikor Kevin hazaér a munkából. A fa amúgy iciripicit talán túl lett méretezve...:) amúgy gyönyörű - de tekintve, hogy egy garzonban élünk, a maga két méteres átmérőjével igencsak uralja a teret.:) De amolyan igazi karácsonyfa. Lesz, amikor fel lesz díszítve.:) Na de ma jött a vicc.:) Délután felporszívóztam a fa alatt a lehullott tűleveleket és fura volt, hogy vizes a porszívó, úgyhogy sejtettem, hogy itt megint valami vízügyi probléma van.:) Bemásztam a fa alá, merthogy belátni nem lehet alá, és perszehogy kifolyt abból a rohadt tartályból a víz. wtf. Gondolom valahol el van törve és szivárog vagy mittudomén, mindenesetre állt a víz a padlón.:) Mert az olyan jó.:) Gondolom tegnap este óta. Gondoltam mentem a menthetőt, úgyhogy a fa alatt hasalva egy picsányi résen a fa törzse mellett egy szivaccsal megpróbáltam "kimerni" a tartályból a még benne maradt vizet.:) Élvezetes volt, mondjuk simán lehetne már velem egy burleszk filmet forgatni, mert persze nagy igyekezetem közepette a fa elkezdett dőlni.:) Vicces volt, tényleg röhögtem.:) Aztán nagyjából stabilizáltam a fát, ami szerintem legalább harminc kiló, majd félig fogva, másik kezemmel elértem a telefont és felhívtam Kevint, hogy most mégis mit csináljak... nem tudom mit gondoltam, hogy a távolból tud segíteni, mindenesre annyit mondott, ha dől, akkor inkább a szekrény felé.:) Végül nem dőlt el, de egyelőre instabil, külső beavatkozásra vár.:) 

Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt! :)

Természetesen sütögetés helyett elkezdtem nézni egy filmet, amin aztán jól el is aludtam, most meg a wizzair-es repülés rejtelmeit próbálom megfejteni, de ez a sörsátras beléptetős megoldás még nem teljesen világos.:)

És most, hogy végre szabadság van, gyömbéres kekszet fogok sütni. :)

És annyira várom már a karácsonyt, de leginkább csak azért, mert annyira szeretném már oda adni Kevinnek az ajándékát. Erre. Mert annyira imádja és még sosem látta és azt hiszem nagyon nagyon fog örülni neki.:)
És töredelmesen bevallom, a töltött káposztáért is meg vagyok már őrülve.:)

Az este karácsonyi mulatkázás volt és lévén egyben az utolsó munkanapom is 2014-ben, így kellően meg is ünnepeltem az év végét. Talán túlságosan is.:) Igaz persze az is, hogy néha kell ilyen is. Persze BK-nak is eszébe jutott lejönni és persze megint a múlton való rágódás volt a fő témája, annyi különbséggel, hogy egy-két vodka után most sikeresebben rángatott bele engem is ebbe az egészbe és azt kell mondjam, jobb lenne, ha mi tényleg elkerülnénk egymást, kurva nagy ívben. Mármint még az eddiginél is nagyobb ívben. Megrekedt valahol évekkel ezelőtt és fényévnyi már a távolság és egyrészt nem tudok mit kezdeni a múltban hozott velem kapcsolatos rossz döntéseivel (nekem ezek végülis jó döntések lettek), másrészt nem tartom tisztességesnek ezt újra és újra előhozni. Meg értelmetlen is. Kicsit ambivalens, mert egyrészt persze mindig is kedvelni, szeretni fogom, ezért tényleg jó látni őt, meg dumálni vele, nyilván az is igaz, hazudnék, ha azt mondanám nem esik jól, hogy nőként néz rám, de ez mind elég kicsi súllyal esik a latba, ha azt nézem, másfelől nem jó vele találkozni, mert én nem bírom ezt az élve boncolást meg ezt a nosztalgiázást. Elnosztalgiázom én magamban, ha nagyon akarok néha, ha olyan a hangulatom, slussz, passz és nem akarom, hogy belerángasson ezekbe a játékokba. Másfelől meg mindig azt mondja, hogy nem jó engem látni, mert boldog vagyok, szép, kerek az életem és ő ezzel nem tud mit kezdeni. Na, akkor mindent egybe vetve tényleg a nagy ívben való elkerülés a lehető legjobb megoldás. Így mondjuk a társaságban teljesen elkerülni nehezen tudom, de amúgy meg már rég nem keressük egymást, a város meg elég nagy, így a véletlen összefutás miatt nem kell aggódni. És még ott van az az opció is, hogy inkább elmaradok a társaságtól.

Most egy picit nem akartam nyavalyogni... merthogy szombaton arra értünk haza, hogy egy cetli várt a felső szomszédtól az ajtóra biggyesztve, "kifolyt a mosógép, remélem nem áztak el" (ja, merthogy a kifolyó kiugrott a kádból, de ő amúgy nem volt otthon. wtf.). Szerintetek? Pont az egész előszoba állt a vízben, meg a fél szoba, ahol még három hónapos sincs az új padló, folyt a falon a víz, felpúposodott a vadi új cipősszekrény, meg foltok a falon. Ááá, nem borultam ki, tényleg, de azt hittem megütöm, ha ajtót nyit. Nem ütöttem meg persze, mert minden látszat ellenére egy cukipofa édes nő vagyok, de azért erősen dolgozik bennem az ideg embertársaimmal szemben az autós sztori meg ez után a beázás után. Ezt leszámítva, meg hogy a mai nap eddig semmiképp sem nevezhető túl jónak (apróságok), amúgy tényleg minden rendben, szóval kezelhető.:)

Öt hét után végre visszakaptuk az autót.:) Öröm.:) Boldogság.:) Potom 1,3 millió volt a javítás... amitől konkrétan rosszul lettem, még így is, hogy a csaj biztosítója fizette... na de akkor is, ez horribilis összeg, azóta sem térek magamhoz. Ennyiért már autót lehet kapni, ááá, nagyon durva. 

Amúgy voltam a múlt héten szabadulós játékbanon.

Én még így nem beszéltem soha senkivel. De mikor Kevin felhívott dél körül, hogy ma sem lesz kész az autó, ledobtam az ékszíjat és felhívtam a szervizest. Próbáltam uralkodni magamon, ezért vele még nem kiabáltam, de később felhívott a főnöke és akkor már tényleg nem voltam visszafogott. Egy hónapja megy a félrebeszélés, vetítenek, jönnek a kifogásokkal és rohadtul meguntam. Egész eddig türelmes voltam, hétfőn azt ígérték legkésőbb péntekre, szerdán mondták, hogy péntekre tényleg, erre pénteken közlik, hogy nem, mert mégsem, mert a fényező meg a satöbbi. És ezt már eljátszották párszor. Sikerült belőlem kihozni a harcosabb énem, én megmondtam a faszinak, hogy hétfőn nagyon szar napja lesz, ha nem lesz kész a kocsi, mondtam, hogy bemegyek asztalt borogatni. Szerintem nem gondolták, hogy ennyire ki tudok borulni, de szerintem még én sem gondoltam. Szóval az ötödik hétvége, hogy megint nem tudunk elintézni egy csomó mindent, amit már rég el kellett volna. Kiba ideges lettem. Aztán háromkor elmentem az okmányirodába útlevelet intézni, visszafele bementem a Mekibe (tényleg a legrosszabbat hozzák ki belőlem) a téren vettem egy forralt bort is és visszajöttem dolgozni. A forralt bor még tart. 

Szerintem most elindulok a márkaszervizbe és beledobok a kirakatba egy szekercét.

Repjegy megvéve. Utazunk.:) 

Kicsit ugyan csalódott vagyok, mert mióta délelőtt megvettem, lejjebb ment az ára, de inkább most már nem nézegetem. Nem mertünk tovább várni, már így is irreálisan olcsónak tűnt két embernek oda-vissza 130 ezerért. Ha feljebb ment volna és nem vesszük meg, most sokkal rosszabb lenne.:) Vettem fel fizuelőleget... ez is milyen már... :) na de most tényleg a pénz tartson vissza? :) Ha kapok pulykapénzt visszafizetem. Utazunk, az a lényeg.:)

Hülye és ingerült ma mindenki. Pancsi lemondta a forraltborozást. Az iroda, mint egy szemétdomb, minden szerteszéjjel, dobozokban, egymás hegyén-hátán. Cserébe holnap új szobába költözök.:) És, ha minden jól megy a Mikulás a kocsit is meghozza. A dolgok most épp kiegyensúlyozták egymást.

Hiába, osztok, szorzok, vonok gyököt a tegnapi napból, valahogy nem billent jobb irányba a mérleg, ráadásul egy olyan cikis dolog is történt hazafele menet, amit már elmesélni sem fogok.:)  Aztán persze rájövök... és pont egy tegnapi rossz hír miatt, hogy mennyire nem számít, hogy mennyire ázok szarrá egy nap akár többször is, mert mindez bagatell dolog mások problémáihoz képest. Ebbe a sehova sem vezető gondolatmenetbe viszont (hogy kinek mekkora a problémája) nem megyek bele, nyilvánvalóan semmi értelme.

Álmodtam viszont annyi hülyeséget az éjjel, hogy csak na... Például, hogy tök ismeretlen emberekkel (akik álmomban a barátaim voltak), egy lánnyal meg két fiúval táboroztunk egy lombházban az erdőben és legalább negyven pár cipő volt felsorakoztatva egymás mellé több sorban az "előszobában". A lombház meg a cipők a legmeghatározóbb momentum, megy hogy én a lánnyal meg a két fiú együtt, két csapatot alkottunk és valamit játszani akartunk, de az egyik srác hülyeségnek tartotta az egészet. Totál értelmetlen álom, még csak kapcsolni sem tudnám semmihez, így biztos egy másik idősíkban utazgattam álmomban.:)

A másik az volt, hogy felhívott Kedvesati, hogy rendet raktam-e már a blogon, mert látta, hogy minden összevissza volt rajta és jó lenne, ha rendbe szedném, ráadásul megadta a szomszédasszonyának a blog címét, aki azt mondta, hogy mennyire szuper, mert nem csak arról szól, hogy milyen sokat kell főzni meg takarítani egy nőnek.:) Konkrétan Kedvesati szomszédasszonyát se értem, hogy keveredett az álmomba, de arra emlékszem, hogy össze vissza vihogtam, amikor hívott és ezt elmesélte.:) Van egyáltalán szomszédasszonyod? :)

Utazás

Az van, hogy Aida (ősrégi egyik legjobb régi barátnő) már évekkel ezelőtt elment egy távoli országba. Egészen pontosan még 2009-ben. Egy évre indult, de persze már akkor tudni lehetett, hogy soha nem jön vissza, mert ha onnan el is jön, tuti nem haza jön. Azóta eltelt lassan hat év... és azóta téma, hogy elmenjünk hozzá és azóta sem jött össze mindig valami jelentékeny vagy jelentéktelen oknál fogva. Most viszont olyan konkrét meghívással állt elő, ami olyan "most vagy soha" lehetőségnek tűnik, hogy hiba lenne kihagyni. Úgyhogy, bár nem volt betervezve anyagilag (nagyon nem), de mégis nagyon gondolkodóba estünk. Hamar el is kellene dönteni, mert január mindjárt itt van, de addig még valahogy meg kellene győznöm magamat, hogy 6 órát a levegőben tölteni egy repülőn tök jó, mert valahogy úgy vagyok ezzel, hogy gondolatban imádok repülni és mindig kicsit irigyelek mindenkit, aki szerteszét repdes a világban, és én is repültem már többször, de én olyan, de olyan parás vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. Kevin meg még nem is repült soha, de ő azt mondja, velem bárhova.:) Szóval az utazásnak csak anyagi és parázási akadályai vannak, de mindezek áthidalhatók. Gondolom.:) 

Miután egy fél napig próbáltam magam meggyőzni, hogy nem is lesz rossz este mulatkázni kicsit, a fél banda lemondta én meg persze csalódott vagyok. Viszont a napközbeni győzködés túl jól sikerült, így csalódottságom ellenére elmegyek. 

Azt álmodtam, hogy az unokaöcsémet át kellett vinni a kolumbiai (vagy valami hasonló) határon, de az anyja mondta, hogy mindig elkezd rohangálni, ezért azon gondolkodott, hogy ad neki egy kis pálinkát, mert attól lenyugszik. Én meg mondtam, hogy nem jó ötlet, mert nyilván nem jól venné ki magát, ha egy pálinkaszagú gyerekkel akarnék átmenni egy amúgy is necces országhatáron. 

Ezek (az álmok) honnan jönnek? :)

Japánból jön a rohadt alkatrész a kocsihoz, így persze lesz egy hónap a javítás... wtf

Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy évben átlag hány ember kerül a sürgősségire a sajtreszelő okozta sérülések miatt.

A hétvége "nagy élménye" az volt, hogy jobb híján elmentünk a tescoba a tesco busszal bevásárolni.:) Meghatározó tapasztalat volt... igaz azóta sem sikerült rájönnöm, hogy a látszólag full alkoholista utastársunk másfél óra alatt hol itta mata részegre magát (mert gondolom a tescoban nem annyira olcsó a pia vagy már eleve részeg volt, csak nem mertem eléggé megnézni), de gondolom van a környéken valami jó kis talponálló, csak nem ismerem a környéki kocsmákat.:) A konklúzió mindenesetre az, hogy ha csak nagyon nem muszáj, nem utazunk máskor a tecsó járatával. 

Még csak most igazolt vissza a biztosító, így valószínűleg még a jövő héten is szervizben lesz a kocsi. Basszuskulcs. Na nem minta kocsi nélkül nem lehetne élni, csak... na mindegy.

Hetek óta töltött káposztára vágyom, de kitartok karácsonyig. Nekem a töltött káposzta tipikusan "egyszer egy évben" kaja, akkor viszont nagyon imádom. Talán pont azért, mert olyan ritkán eszem. Ettől függetlenül biztosan főzök valami káposztásat a hétvégén, vagy csak bedörgölök egy kiló savanyú káposztát. Ezt valahogy télen mindig muszáj.

Olyan isteni finom hagymalevest csináltam, hogy most teljesen oda vagyok.:)

Valami viccesfurát álmodtam az éjjel. Pillanattal meg néhány bloggerinával, akiket olvasok, de személyesen nem ismerek, valami buliba mentünk, ami inkább bál volt, mint buli. Terített asztalokkal, virágokkal, meg esélyi ruhás emberekkel, így hamar rájöttünk, hogy eltévedtünk, mert épp nem ilyen buliba vágytunk. Ittunk azért valamit, meg sütiket ettünk, erre konkrétan emlékszem (én valami nagyon nagyon csokis puha piskótát). Pillanatra konkrétan emlékszem, ahogy nagyon nevetett valamin és nagyon jól érezte magát. De elindultunk valahova máshova, fura, de még fényes nappal volt, és bár a város Budapest volt, mégis olyan Varsó-Párizs keveréke hangulatú hely volt inkább. Útközben gondoltam megmutatom a lányoknak az új lakásunkat, amit Kevinnel valahol a belvárosban vettünk. Egy cseppet lepukkant, felújításra szoruló lakás volt, de volt egy erkélye és úgy emlékszem egyből bele szerettünk Kevinnel. Aztán innen is tovább álltunk, mondván bulizni megyünk. Az autó forgalom kicsi volt, de sokan sétáltak az utcán, és mikor átmentünk egy széles út egyik oldaláról a másikra, észrevettem az egyik unokatesómat, aki öltönybe kiöltözve nagyon sietett valahova, nem vett még észre és tovább ment, de akkor hirtelen megláttam a testvérét is. Akkor már nagyon örültem, hogy így véletlenül megpillantottam őket, aztán még észrevettem a keresztanyámat is, aki az ő anyukájuk és nem sokkal később megpillantottam a nagybátyámat is, aki viszont már nem él. Fura volt, mert az egész család nagyon szépen fel volt öltözve, a nagybátyám viszont kifejezetten rosszul nézett ki, látszott rajta, hogy nagyon nincs jól és nem is úgy nézett ki, ahogy éltében emlékszem rá. Mintha nem is élő lett volna. De nagyon örültem neki, rögtön oda mentem hozzá és mondtam neki, hogy mennyire örülök neki, hogy el sem tudja képzelni mennyire, mire ő mogorván csak annyit mondott, hogy dehogy örülsz. De goromba volt és barátságtalan, amilyen amúgy soha életében nem volt. Aztán üdvözöltem a többieket is és még az egyik unokatesóm gyerekeivel is össze futottam, akiket amúgy még sosem láttam (ez amúgy normális?). Na mindegy. Aztán, hogy a bulival mi lett, arra nem emlékszem, vagy talán pont felébredtem.:)

Na, mindezt csak azért meséltem el, mert lehet, hogy ti is ott voltatok a buliba. Pillanat biztos ott volt, a többiekre konkrétan nem emlékszem. Bár gondolom ez azért lehet, mert archoz nem tudok mást kötni.:)

Tegnap este beleszálltak a kocsiba és lezúzták a hátulját. Senkinek semmi baja nem lett szerencsére, csak a két kocsi lett összetörve. Nem voltam ott, de mikor oda értem rossz volt látni szegény autókát, de nem voltam ideges. Nagyon büszke is vagyok magamra, még én nyugtattam a csajt, hogy nem gond. Persze gond, de ha leugatom a fejét, attól már nem változnak a dolgok. Elismerte, hogy az ő hibájából történt, ki is készült rendesen, pláne, hogy a vadiúj céges autót törte össze, amit végül trélerrel vittek el. A miénket saját lábon vittük még este a szervizbe, kíváncsi vagyok hány hét, meg mennyi pénz, bár nyilván ez a része inkább a biztosítót érdekli. 

Kifejezetten nem esik jól most ez az időjárás. Tudom, hogy fordítva vagyok bekötve, de novemberben ne legyen már kora nyár. Áááá. Nem szeressem. Így persze átmenetileg szögre akasztottam a csodás új télikabátom.

Lett egy méregdrága csodás és meleg új kabátom.:)

az volt első anyósom, akinek a válásunkkor az egyik búcsúmondata az volt, hogy "szerencsére megszabadultunk tőled"... szóval ő..., bejelölt az facen ismerősnek. wtf?! neki is blogot kellett volna írnia, hogy vissza tudjon olvasni. gondolom a kíváncsiság.:)

Néha azért jó visszaolvasni a blogban régi dolgokat (pendrive-on elmentve), mert jó ráébredni, hogy nem minden úgy volt, ahogy én emlékszem rá. Ezek persze nem a korral járó szenilitás első jelei, csak egyszerűen másképp maradnak meg a dolgok. És sokszor "rosszabbul", mint a való valóság, de mégis évek, évtizedek alatt képes vagyok elhitetni magammal és valóságosnak hinni, hogy sok minden másképp történt. Ilyenkor a győzködés szem számít, kötöm az ebet a karóhoz, aztán pár hét, hónap múlva mikor véletlenül belebotlok egy-egy bejegyzésbe (mert éppen valami mást keresek) rádöbbenek, hogy "Ó, tényleg, az tényleg úgy volt". Most épp egy régi álmomat kerestem, mert tisztán emlékszem, hogy egyszer leírtam, de úgy tűnik mégsem. New Yorkos volt, virogos, taxis és erről a dalról jutott eszembe.

Sikerült nagyjából kikupálnom magam. Igazából ez a hagymatea annyira jó cucc, hogy azon gondolkodom, mindenféle különösebb ok nélkül is jó lenne inni.:)

Konkrétan meg kell lépnem a meghozott döntéseimet, mert szemmel láthatóan ez az állapot nem tesz jót. Nekem.

A hosszú hétvége margójára amúgy még annyit, hogy tök jó volt, és annyit sütöttünk, főztünk, takarítottunk, vendégeskedtünk meg minden, hogy olyan volt, mintha karácsony lenne, épp csak a karácsonyfa hiányzott.:)

Biztos, hogy ma még lefejelem az asztalt. Egy hétig szabin voltam, persze sikerült megfáznom (gondolom) és tegnap lebetegedtem. Bár már komolyan gondoltam rá, hogy pszichés alapon van, mert már szombaton nőtt bennem az ellenállás, hogy én ide egyszerűen nem akarok bejönni. Persze mégis bejöttem, úgyhogy tolom magamba az algoflexet, a csipkebogyóteát, a citromot, meg a suspensio terpinit, de szuszogok mint egy vén ló és kiesik a szemem a helyéről, olyan álmos vagyok. Azzal szórakoztatom magam, hogy álláshirdetéseket nézegetek vagy szóváltásba keveredek a főnökömmel. 

Délelőtt temetésen voltam, kifújt a szél. Ég az arcom. De szépek voltak az őszi fák.

Megkaptam az eltávot a pizzázáshoz.:)

Találkoztam a minap egy Kedvesatival. Na nem az eredetivel, csak egy vicces névrokonnal.:) Ezen még ő is meglepődött. Mármint nem a vicces névrokon, hanem az eredeti. Amúgy azért is eszembe jutott, mert a következő "szokásos bandázás" a Stexben lesz, az meg egy kultikus hely, mint tudjuk.:) Meg valamelyik nap a kollégáim benyomták a lejátszóba a hajolj bele a hajambát. A labambát.:) Na, szóval ezért is eszembe jutott, meg amúgy is, négy éve nem találkoztunk már, ami még kedves ismerősök között is soknak számít. 

Este jön Nemcsitri, megtartjuk a szokásos éves nagy dumálásunkat. A héten Pancsival is találkoztam, meg hétfőn színházban is voltunk Kevinnel, úgyhogy megint elég zsúfolt az élet, de most jó így, most élvezem. Baromira nem esett jól a hétvége és mert hajlamos vagyok mindenen rágódni, jobb ha taktikához folyamodom, magammal szemben. Egyelőre beválik. Meg az Om Mani Padme Hum. Az is beválik, azt hiszem. 

Van az a szuper mondás, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. 

Így jártunk valahogy mi is. Pedig mi tényleg jót akartunk. Mégis az lett a vége, hogy anyáink jól egymásnak ugrottak, vérig sértették egymást végérvényesen össze vesztek és persze mindenki bőgött, pedig csak elvittük őket egy hosszú hétvégére. Király. Persze mire haza értünk már én is bőgtem, mert vannak dolgok, amikből kurvára elegem van és mert vannak dolgok, amik ha megfeszülök sem változnak meg. Elfáradtam már. Sajnálom. És tényleg sajnálom. De mindig valamit rosszul csinálok, rosszul szólok, rosszat mondok, rosszul nézek, rossz vagyok. Sosem tudtam, hogyan kezeljem ezt az egészet anyámmal, most még van egy 76 éves anyósom is és kurvára nem jól állnak a dolgok, ahogy állnak. 

vár otthon 17 kiló dió, hogy megpucoljuk. a telken szedtük.

kedden jön Nemcsitri. szuper.

a héten láttuk a Mamma Mia-t. nekem ez a zene bármit elad. bár szerencsére grátisz volt.:)

új kollégát keresünk. így hirtelen hr-es lettem. 

este megyek bandázni. a szokásos bandával.

borzasztóan fáj a torkom. a tantum verde spray bűn rossz, de legalább remélem használ. végre találtam két új nadrágot. meg egy jó blúzt. 

holnap újra levágatom a hajam. egészen megnőtt. 

Arra gondoltam, hogy most baromi melegem van, pár hét múlva meg már azért sem fogok az okoskán hazafelé pötyögni, mert kesztyű nélkül fázik a kezem.

Tegnap megnéztük a lányokkal az Idát, ma meg 65 éves lenne apu. Lenne.

Bár most éppen nyár van... újra.. de valamelyik nap elkezdtem mesélni, hogy végre ősz. Úgyhogy most posztolom, ami a múlt héten elmaradt.:)

Végre ősz. Valahogy tudok neki örülni. Még ennek a szürke, esős időnek is. Annak ellenére, hogy minden igyekezet ellenére reggel totál eláztam és nyilván szívás délutánig vizes nadrágban ücsörögni. Vagy amíg meg nem szárad. Szóval ősz van. Valahogy olyan fura volt ez a nyár. Nem volt rossz, de fura volt. Nem volt nyárias. És most nem az időjárásra értem... bár nyilván ez nagyon befolyásolta, de valahogy úgy el tűnt telt mintha nem is lett volna.:) Igaz, az a majdnem két hét nyaralás, az nagyon szuperfantasztikus volt. Nagyon visszavágyom... Imádtam Imádtuk Gdanskot, a tengert, Helt, a Mazuri-tavakat (talán azt imádtam a legjobban), Varsót és persze Krakkót is. A Żubrówkat, meg a citromos Warkat, a gólyákat, azt az isteni pasta carbonarat meg a szarlotkat. A hajókázást, az autókázást, a sopot-i mólót, meg úgy mindent.:) Egyszóval tényleg, nagyon nagyon jó volt. Ezek után nagyon fejbe vágott Kevin kirúgása, ami valójában előjel nélküli, de valahol mégis várható volt. Már ekkor tudni lehetett, hogy egyszer vége lesz, csak talán azt nem gondoltuk, hogy így. Hogy pontosan hogy, azt nem írnám le, mindenesetre nagyon inkorrekt, undorító dolgok történtek és máig nem értem, hogy valaki, hogy keveredhet ebbe az egészbe bele, miközben olvastam róla eleget, bőven túl sokat, így nagyjából azt is lehetett tudni mire számíthatunk. Hát ennyi volt. Kevinnek egy 15 éves korszakot kellett egyik pillanatról a másikra lezárnia, közben egy majd 20 éves szoros kapcsolatnak véget vetnie, ami több volt mint munkakapcsolat. Érdekes volt, mert ő hirtelen azon aggódott, hogy mi lesz most, mármint mi lesz anyagilag. Én meg ideges voltam, és meg tudtam volna ütni, konkrétan legalább két embert. Napokig nem tudtam mit kezdeni a dühvel, aztán persze szép lassan enyhült. Most már elmúlt. Most már inkább a bűnöst is áldozatnak látom. De végülis mindegy, a lényegen nem változtat. Szerencse az volt ebben az egészben, hogy a konkurencia megörült Kevinnek, és mondhatni tárt karokkal várták, így Kevin azóta is dolgozik, a szakmájában maradt, jó emberekkel és jó helyen dolgozik. Úgyhogy erre a történetre vonatkozóan már csak közhelyeket tudnék pufogtatni.:)

Szóval történtek dolgok, és ezen kívül ezer más dolog még, és hogy mégsem írok szinte soha... hát nem tudom, valahogy fejben blogolok, megváltozott a közléskényszer jellege, inkább magammal beszélgetek. És az is igaz, hogy bent nincs időm írni, otthon meg már kedvem sincs sokszor leülni a gép elé, nemhogy írni. Azért persze igyekszem.:)

Szép lassan kiderül, hogy dolgok, amikről azt hittem, a komfortzónámon kívül esnek, valójában belül vannak. És fordítva.:)

Augusztusban, este fél tízkor a négyeshatoson simán garantált a tüdőgyulladás. Épp nincs nálam egy írhabunda, nekem még nyár van. Volt egyáltalán? Amúgy a dolgok rendeződnek, és az élet most is bizonyította a maga közhelyeit. A mélyen igaz közhelyeit. Persze majd ennél bővebben is elmesélem.:)

Épp be akartam jelentkezni és mesélni kicsit a nyárról, meg hogy jajjdeszuper... de annyira már nem szuper. Kevin bement ma reggel a munkahelyére, két hét szabi után... aztán el is jött. Kirúgták. 15 év után, mint a sicc. Most még kicsit le vagyok taglózva.

A péntek este végül várakozásaimon felül alakult és nagyon szuper volt. Kevin elutazott, és bár bírok egyedül lenni, de azért jobban örültem, hogy az estét néhány fröccs és új emberek társaságban töltöttem. Azért volt akit ismertem, és összefutottam BK-val, aki némi alkohol elfogyasztása után megint elkezdte a régi nótát fújni, meg elkezdett a múlton rágódni, én meg egy ideig türelmesen, aztán végül türelmetlenül, de leoltottam, hogy egyszer, s mindenkorra hagyja ezt abba. Rohadtul nem érdekel már, hogy mi volt öt vagy hat évvel ezelőtt, hogy szeretett-e vagy sem, hogy mit akart és mit nem. Sajnálom, hogy valamilyen szinten "temetetlen múlt" vagyok számára, de az életem hál' istennek teljesen megváltozott. És nem esett jól neki, de megmondtam, hogy nagyon örülök, hogy így alakult, és végül is igaza lett, mert anno mindig azt mondta, hogy hálás leszek neki. Na tessék, az vagyok, most meg sajnálja. Nem akartam bunkó lenni, de kb. háromnegyed óra után már tényleg nem bírtam a szövegelést és igen határozottan véget vetettem a múlton való rágódásának. Remélem végleg. Mármint magában rágódhat, de engem kihagyhat belőle.

Amúgy ez egy nagyon jó társaság és nyilván, néha BK-ba is bele botlok majd, de megmondom őszintén, simán tudnék már úgy is viselkedni - minden megerőltetés nélkül, hogy egy szót sem váltok vele. 

Aztán Kevin végül váratlanul hazajött még szombat éjjel és borzasztó boldog voltam, hogy újra otthon van.:)

Amúgy semmi különös, a múltkori szokásosak, azóta még se bőrönd, se napszemüveg, se fényképezőgép... cserébe maradt a munkahelyi idegbaj, de van nyaralás tervezgetés is (csak nem tudjuk eldönteni hova - szánalmas probléma) meg cseresznye meg Paulapuding.:)

És sajnos a múlt héten volt egy temetés is, ami megint csak felkavarta apám emlékét...

Szóval ilyen nagyon mozaikos az élet. De azért egyensúly van.:)

Mulatkázás a komfortzónámon kívül... egyelőre nem tudom, hogy jó ötlet-e.:)

Negyed három. Évadzáró.

Az van, hogy már megint június van. Kivételesen egy olyan június, amikor nem kell nem megyünk egyetlen esküvőre sem.:) Már egészen fura, de pedig milyen jó lenne.:)

Házam táján annyi újság van... hogy borzasztóan hócipőm tele van ezzel az egész rohad kócerájjal, amit a munkahelyemnek neveznek. Szép lassan az elmúlt évek alatt elmúlt minden báj és varázslat, ami eleinte körülvette és még sokáig visszatartott, de már nem... szóval, most már konkrétan tudom, hogy el fogok innen menni, amint kitalálom a tuti bizniszt. Ez mondjuk a nullától hatszázezer évig terjedhet.:) Ez a leglényegesebb azt hiszem.:)

Amúgy semmi különös... nyilván ezért sem írok nagyon.:) Mozgok, tanulok, sokat jövünk-megyünk, elvagyunk, tervezzük a nyarat, az északi tengert, meg a délit, meg ilyenek. Meg persze Krakkót.:) Végre nyár van, végre lehet fröccsözni teraszokon, paradicsomot enni, meg cseresznyét. Venni kéne napszemüveget, meg bőröndöt, meg fényképezőgépet. Meg telefonálni is kéne, mert azt hiszem már hónapokkal ezelőtt kellett volna. Tudom is, meg érzem is.

És tudom, hogy nagyon mű, de a Paulaboci csokipudingja annyira nagyon finom, hogy csak na.:)

Az élet néha ismétli önmagát. Vagy nem.:)

Rábukkanni egy több, mint 30 éves óvodai ballagás felvételére, amin látni aput is, ahogy kattintgat a fényképezőgépével és összetéveszthetetlen mozdulattal dohányzik... hát az mindenképp kicsit megható.:) 

Menjetek az Örkénybe Anyám tyúkját nézni! Zseniális. Szerintem.

nem vagyok eltűnve, épp csak nem volt kedvem írni. 

hétköznapi apróságokról meg minek.

amúgy gondolkodó lény vagyok és ennél sokkal magvasabb is tudnék lenni, csak valahogy nem kívánkozik ki.:)

változnak a dolgok és most már azt is tudom, hogy a munkaidőmérés állítólag javítja a munkavállalók munkamorálját. ezt a baromságot.

na mindegy.

amúgy az új kocsi szuper. és megyünk is vele Krakkóba.:))) mááár csak egy hét és mindennél jobban vágyom rá.

közben megérkezett Budapestre Jude Law. és mi ez, ha nem jó hír? :)

viszont, történt valami igazán meglepő.

igen sokszor átszámoltam a dolgot, de mindig csak ugyanarra jutottam. 

ha kettőezer tizennégyből kivonok tizennégyet, az kettőezer. év, nem krumpli. 

akárhogy is számolom.

namármost, ha most valaki épp a 14. évfordulóját ünnepli élete párjával, de tizennégy évvel ezelőtt ugyanebben az időben éppen velem volt együtt (hónapokig), elég konkrétan nagyon szerelmes volt belém, akkor arra kell gondolnom, hogy itt valami nagy turpisság van volt a dolgokban. nyilván az én életemben ennek jelentősége már nincsen, hacsak annyi nem, hogy nem szeretem, hogy az élet ilyetén formán átírja a múltam egyébként nagyon szép momentumait, ráadásul ennyi év után... persze az igazság mindig kiderül, de tényleg nehezen tértem magamhoz a tényen, hogy Levenete, mégsem az az ember volt, akinek hittem. akkor is és azóta is. ő tényleg azon kevés férfiak közé tartozott, akire mindig jó szívvel emlékeztem, mert édeskedvesaranyos volt és és úgy szeretett (ez utóbbi mondjuk már egyértelműen nem igaz), ahogy nem szeretett senki (kicsit mondjuk biztos szerettek a többiek is, bár ezek szerint lehet, hogy jobban, mint ő), míg Kevin nem jött és az is igaz, hogy nekem Levente nem volt az a nagy szerelem, mint ahogy hittem, hogy én az voltam neki. de elég egyértelmű, hogy ez egy elég nagy tévedés volt. így mondjuk sok minden más is elég nagy tévedés lehet a múltamat illetően, bár valószínű a pozitív csalódásokra nem fog fény derülni, merthogy ilyen a dolgok természete.:) amúgy tényleg mindegy, de rossz érzés volt, hogy anno hazudott. ráadásul ekkorát. és nyilván élete párjának is hazudott. és nyilván ez az ő életére nézve már sokkal gázabb, mint az enyémre nézve. még akkor is, ha valami nagyon szép és fontos dolognak az emléke változott meg. de nagyon.

Túl vagyok egy három napos, gyilkos, vírusos valamin. Kegyetlen rossz volt, de az a fura, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan múlik is. Egyszerre betegedtünk meg Kevinnel, így a hétvégénk minden volt, csak izgalmas nem, leginkább túlélésre játszottunk, és persze lemaradtunk a szombati előadásról is, pedig már igazán kedvem volt színházba menni. Ami viszont csúcsszuper, hogy ma átvettük az új autó kulcsait, a régitől elbúcsúztunk és most már boldog tulajdonosai vagyunk egy hibridnek. Hivatalosan az első autóm.:)

Kihagytam volna néhány dolgot az elmúlt pár napból... még akkor is, ha tudom, nem kívánságműsor. Tegnapelőtt a mentőt vártuk anyuhoz, tegnap már vittük a Korányiba. Legalább egy hét és ilyenkor mindig remélem, hogy csak az alapbetegsége és nem valami más. Gondolom ma már többet tudunk majd, bár nincsenek illúzióim. Így most néhány napig rohangálás lesz és anyu kutyija is nálunk vendégeskedik, szóval unatkozni nem fogunk. Közben meglesz az új kocsi is, de azt hiszem a krakkói vacsorát el kell halasztanunk egy-két héttel. Nagyobb gondunk se legyen. 

Igazából borzasztó fáradt vagyok.:( Éjjelente ráadásul a direktor úrral álmodom, reggelente Kevin röhög az újabb részleteken.:) De sütöttem vasárnap például egy vagon kakaós csigát. Harminchat darabot. Ja igen, amúgy csak ketten vagyunk, végül Kevin kollégái voltak elkényeztetve. 

Hát ja.
Azért meg tudott hatni a direktor úr.
Igen, azért picit büszke vagyok, amiatt a fél mondat miatt.:)

Visszavonhatatlan tény, hogy imádom a rántott cukkinit.

Hektikusságom újra erőt vett rajtam. Látszik. Nem csak az írásban, amúgy is... 

Egyre rosszabbul viselem, hogy a munkahelyi problémáimra nincsen igazán megoldás... csak félmegoldás... az meg tudjuk milyen. Jót akarsz magadnak, aztán rosszabb lesz. Na mindegy.:)

Tudom tudom, ne picsogjak. Ettől függetlenül nem tehetek róla, hogy egyre inkább ráül a hangulatomra ez az egész. Plusz, megint megy a kavarás, mert ingatlan adás-vételbe bonyolódtam a tesómmal, aminek sosincs jó vége, de muszáj pontot tennem a közösen örökölt dolgok végére. Nem lenne semmi baj, de mióta az én imádott tesóm együtt van gyermeke anyjával (már túl régóta), azóta a kapcsolatunk mélyrepülést vett és sajnos törekszem a minél kisebb érintkezési felület elérésére. Ez mennyire szuper már.:( Na mindegy, a hangulatom a béka segge alatt. Még a barlang sem kapcsol ki teljesen, mert a relaxálásomnak gátat szab, hogy nem egyedül járok és folyton megy a duma.:( Áááá. Utálom a hétköznapi tipródásaimat. 

Viszont, ha lezajlik az adásvétel, lecseréljük a kocsit és azt hiszem muszáj lesz rögtön beégetni az új autó memóriájába, hogy merre is van az irány és muszáj lesz elmennünk sétálni meg vacsorázni egyet Krakkóba. Krakkói villámlátogatás rulez.:)

És ma újra megyek táncolni és hódolok a teljesen fura ízlésemnek.:)

Most elmesélhetném, hogy hogyan sikerült egy jókora darabot kivágnom a magam alatt lévő fából... de nem teszem.:) Meg azt is elmesélhetném, hogy végre voltunk lent a nyaralónál a hétvégén... és hát persze, hogy úgy döntöttünk, hogy nem adjuk el, merthát hülyék lennénk.:) De most épp ezt sem mesélem el.:)

Viszont voltam este (végre) sóbarlangbanpincében, és olyan hihetetlenül fantasztikusan jó volt, hogy hirtelen vettem is egy bérletet.:) Kell ez nekem.:)

Csomószor rálépek az utcán az emberek sarkára... úgyhogy vagy ők mennek túl lassan, vagy én túl gyorsan.:)

Rá kellett jönnöm, hogy nem vágyom mindenre, amire azt hittem, hogy vágyom. Ennek aztán van jó és rossz oldala is...:)

Álmodtam egy egész komoly akció-trhrillert. Nem rémálom volt, hanem egy konkrét film. Egészen hihetetlen rendezői megoldásokkal, és még a sztori sem volt olyan gáz.:) Röviden annyi, hogy egy hajókázásra induló turistacsoportot elraboltak (a gonoszok), akik valami kincset kerestek a tengerben. Az nem derült ki a történetből, hogy miért kellett elrabolni őket, de ez lényegtelen.:) Mindenesetre közel egy évig  fogva tartották őket egy hajón. Végül úgy menekültek meg, hogy a csapatból az egyik lány terhes lett, és mikor beindult nála a szülés, a hirtelen támadt nagy ribillióban a fogvatartottak megtámadták az elrablókat és átvették a hatalmat. Tiszta haszon álmomban filmet nézni, mert így nem alszom el a végét.:)

Ezzel viszont még nem volt vége az éjszakának. Ezután álmodtam egy konkrét CSI részt, amiben megöltek egy fiatal lány, de semmi jel nem utalt sem az elkövetés módjára sem a gyilkosra. Konkrétan nulla információval próbálták meg felgöngyölíteni az ügyet, ami épp a végére kezdett izgalmas lenni, de persze felébredtem. Nem tudtam visszaaludni és sík ideg voltam, amiért nem tudom meg, hogy tulajdonképpen hogyan ölték meg a lányt. Mégsem olyan jó filmeket álmodni.:) És tartok tőle, hogy nem fogják ismételni egyik csatornán sem.:D

Ezen kívül még egy csomó mindenről álmodtam persze, úgyhogy kb. úgy ébredtem, mint akin átment az úthenger.:)

Tegnap konkrétan zombi voltam. Nyűgös. Ingerült. Ááááá. Szörnyű volt.:) Utálom magam ilyenkor, de nem igazán segített semmi. Mindenkinek jobb volt, ha nem szólt hozzám, így csökkent az esélye, hogy beszóljak.:)

Ennek örömére ma inkább ezzel nyitottam:

krakkóshappy

BK javuló tendenciát mutat... már hétfő reggel lemondja a pénteki találkozót (és nem csak péntek reggel).:) Most ő volt a soros, hogy elhalassza, a múltkor én toltam hetekig hónapokig, úgyhogy hivatalosan is kijelenthetjük, hogy erőlködünk. Azt hiszem lassan mondani kellene egy hellosziaszevaszt, mert mindkettőnknek egyre kevésbé megy egy ez a régi kedves ismerős szerep. Legalábbis nekem momentán nem megy és ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor lehet, hogy nincs is kedvem vele találkozni.

Tegnap ettem egy olyan, de olyan finom mogyorós croissant, amilyet még soha.:) Ittam este Sauska Furmintot, áztam ez esőben és találkoztam több mint egy pillanatra pillanattal.:) Kifejezetten tök jó volt. Tök jó.:) Bár régen volt olyan, hogy valakivel ismerkedem... évek óta a régi barátok vesznek körül, és milyen fura volt, hogy amúgy mennyire elszoktam attól, hogy magamról meséljek.:) Próbálkoztam, de azt hiszem még gyakorolnom kell.:)

Éjszaka aludtam 10 órát, reggel úgy ébredtem, hogy azt hittem dolgozni kell menni, aztán elmentünk a búcsúztatóra, azt hiszem kicsit megmakkantam, mert például simán felmentem itthon majdnem a negyedikre, csak a fordulóban tűnt fel, hogy nem ismerős a hely, aztán azt hittem, hogy rossz lépcsőházban vagyunk (miközben persze kulccsal mentünk be), de nyilván nem, mert Kevin azért nem volt megmakkanva. Aztán elmentünk a bauhausba és vettünk egy "régi vágyam volt" típusú szőnyeget, mert potom áron volt, konkrétan szerintem elárazták, de azt hiszem ez nem a mi problémánk.:) Aztán nekiálltam rakott zöldbabot csinálni, amiből annyi lett, hogy majdnem kifolyt az edényből, közben volt egy aranyos momentum, mikor a serpenyőbe olaj helyett bodzaszörpöt töltöttem, és megmakkanásom örömére betoltam egy kupica újfehértói fürtös ágyas meggypálinkát, ami lehet, hogy hirtelen picit a fejembe szállt.:)

Ma elbúcsúztunk valakitől. És azt hiszem, minden ilyen búcsúzáskor, kicsit apámat is siratom...

   Könnyeim zizzenő avarba hullanak,
vállamra görnyednek gyermekkori nyarak -
keresem a hangot, az ízt, az emléket,
bármit, mi egy percre visszahozna téged.
Bár régen bennem élsz - lelkemben őrizlek -
lépteim ma mégis sírhantodhoz visznek.

Pedig benne vagy már minden hóhullásban,
templomok hűs kövén te lettél az árnyam,
s mert mindenütt ott vagy, többé nem kereslek -
nincs halál, nincs ami félelmet teremthet;
a túlsó partról küld csodát felém lelked...
De mért fáj most, hogy e sírgödör nem enged?!

Repkény kapaszkodik korhadó fejfákra,
életet lehelve álmodó virágba,
levelén ott rebben gyertyák pisla fénye,
s látod, bizakodva nézek fel az égre -
tudom, onnan üzensz: a körforgás örök,
s fénykörbe tágulnak a homályos ködök.    Rimanóczy Ildikó      

Születésnapi anziksz

Tudom, hogy nem kerek, de nekem valamiért kerekebb, mint a többi.:) A boldog harmincötödik.:)

Nem tudom mit gondoltam régen, hogy milyen lesz az életem harmincöt évesen... de innen nézve nem is számít, mert nem érzem, hogy lenne bármi (bármi nagyon komoly dolog), amit el kellett volna érnem, vagy meg kellett volna élnem, csak másképp alakult. Nincs bennem nagy hiányérzet... bár vannak momentumok, amiket mindenképpen kihagytam volna az elmúlt harmincöt évből... de arra már rájöttem, hogy az élet nem kívánságműsor, pláne nem pöttyös lányregény.:) Régen biztosan nem gondoltam arra, hogy 31 évesen egy temetőben sétálva meg kell találnom a helyet, hol nyugodjon apám. Régen biztosan nem gondoltam arra, hogy 29 évesen elvált nő leszek (bár a direktor úr szerint egy nagyon szexi és bátor dolog... mármint szexi az elvált státusz, és bátor maga a válás). Mivel nem gondoltam, hogy elvált nő leszek, így azt sem gondolhattam, hogy másodszor is férjhez megyek. Páros évben.:) Régen biztosan nem gondoltam arra sem, hogy egyszer besétálok eegyedül a direktor úr lakásába, a direktor úr kulcsával, mert otthon hagyta a noteszét és sürgősen el kell hoznia valakinek. Egyáltalán azt sem gondoltam, hogy "valakije" leszek a direktor úrnak. Arra viszont sokszor gondoltam, még úgy tizenöt éve is sokszor, hogy szeretnék abban a házban élni, ahol végülis most dolgozom és majdnemcsak több időt töltök, mint otthon (legalábbis ébren biztosan). Valószínűleg nem lenne egy különösebben nagy élmény itt élni, azért mindenképp érdekes, hogy így alakult az élet. Azt sem gondoltam sok-sok évvel ezelőtt, hogy több olyan hely is lesz a világban ahol "otthon leszek benne", pedig de, és ez(is) mindenképp szerencsés. Azt is gondoltam viszont régen, hogy harmincöt évesen nem lesz gyerekem, és nem is lett. Azt is gondoltam, hogy ekkorra már baromira jól fogok beszélni lengyelül, ehhez képest... hagyjuk... szóval ez valami olyan apróság, amit a következő 35 évben pótolnom kell. Bár inkább kicsit előbb.:) És nyilván ezer apróság, amibe ha bele gondolok, mind azt hiszem, hogy nem gondoltam volna.:) Mindenképp valamiféle mérföldkőnek tekintem a 35. születésnapot... bár tudom, hogy igazából semmi nem változik, de valahogy így voltam a 21. szülinapommal is. És persze a 28.-at sem hagyhatom ki a sorból. Pláne ha hozzáteszem, hogy az a fixa ideám, hogy ebben a hét évenkénti dologban van valami.:) 

Hát így valahogy. Röviden a fontos szülinapokról. Nem röviden meg majd egyszer. Máskor.:) Hét év múlva.:)

Ui.: És bevillant a tegnapi hangulat. Május. Balcsi part. Déli part. 

tegnap

szert tettem egy bazi drága palacsintasütőre. bár, az (esküvői) fotókat látván rájöttem, hogy nekem nemhogy palacsintasütőt, hanem még levegőt sem kéne vennem.:) hamar megfejtettem aztán, hogy én bizony fatorexiában szenvedek. merthogy valamiben szenvedni muszáj, az anorexia nem fenyeget, meg amúgy is, az önsanyargatást nem az ilyen magamfajta nőknek találták ki. nyilván dramatizálok kicsit. ;)

a kocsi is elkészült. hurrá.

eldurrantottunk egy pezsgőt is, ha már egyszer eltelt egy hónap.:) bár tuti nem fogom számon tartani minden hónapban, ilyenkor az antiromantikus énem győz. ja, mert nekem olyan is van, kérem.:)

aztán, este láttam az egyik nagyon nagyon régi kalandomat a tv-ben.:) ez mindenképpen vicces volt.:)

Napi sláger.

És valami eszembe jut róla, egy hangulat vagy valami emlék, de nem tudom micsoda. Tudom, ez így zavaros. Majd bevillan, remélem. Mert nagyon itt kereng.:) Egyébként meg jó.:)

Néha jó lenne valami gondolatolvasóval blogolni.:) Fél tíz és a munkakedvem ma is otthon maradt... semmi gond, tudom kezelni a helyzetet.:)

Utálom, mikor olyan jogi ügyletbe kell bonyolódnom, amihez egyébként lövésem sincs... :(

Zseniális poénnak tartom, mikor a Közel-Keleten élő barátnőm, azt a kérdést teszi fel nekem egy ilyen csodás péntek reggelen, hogy az európai vagy urambocsá belföldi nyaralás helyett, miért nem gondolkodunk inkább "Dubaiban, összekötve Indiával, Sri Lankával vagy Nepállal". :) És a végén ott a kérdőjel. És tényleg, miért is nem??? Így most már nem csak azon röhögök, hogy a nyakam beállt az éjjel és a fejem erőst balra húz, hanem azon is, hogy mennyire hülyék vagyunk, hogy Sri Lanka eddig nem jutott eszünkbe.:) A röhögésen túl, meg egy kicsit elszomorít, hogy úgy tűnik, nem csak térben kerültünk borzasztó messzire egymástól Aidával. És ugye nem kell mondanom, hogy problémám nem a fent nevezett úti célok bármelyikével van... bár az is igaz, hogy Dubai előtt vannak még néhányan a sorban és azt hiszem azokra is egy kicsit várnunk kell.:) Amúgy személy szerint egy szavam sincs, mert rengeteget utaztam már... de azt is tudom, hogy háromezer kilométeren túl is vár még a világ. Remélem. Tudom.

Az éjjel nem aludtam. Reggel elaludtunk. A kocsi meg beadta a kulcsot. 

:)

Épp egy nagyobb lélegzetvételű eszmefuttatást akartam folytatni ufó mivoltommal kapcsolatban, de rá kell jönnöm, hogy tulajdonképpen mennyire nem számít, hogy az emberek mit gondolnak, hogy mit értenek vagy nem értenek belőlem. Néha ugyan félelmetes, hogy mennyire szűk látókörűek és konvencionálisak, a szó rosszabbik értelmében, de mégis, azt kell mondjam, nekem jó ufónak lenni.:) 

Amúgy meg mindenki bolond, csak van aki nekünk tetsző módon. És még szerencse, hogy vannak, akiknek az ilyen ufók szimpik, mint én.:)

Ennek örömére elmegyek, hátha találok néhány új cuccot.:)

Nem vagyok egy "mindenáron" típus (legalábbis ami a kajákat illeti), de muszáj volt este palacsintát csinálnom. Palacsintasütő nélkül. Persze. 

Persze soha ilyen finomat még nem ettem.:)

mikor még kicsi voltam, apám sokszor elvitt bennünket a miskolci egyetemvárosba páternoszterezni. azon kívül, hogy először baromira be voltam tojva, nagyon élveztem és persze órákig ki sem lehetett rángatni belőle. magamra sem ismertem, mikor pár éve, valamelyik minisztériumban már be sem mertem szállni.:) azt hiszem újra ki kellene próbálni.

A legjobb a csobbanás.:)

Az éjjel valami nagyon tuti akciófilmet vetítettek álmomban... persze a legizgalmasabb résznél felébredtem. Jellemző, mindig a film végét alszom el amúgy is. Álmodtam valami olyasmit is, hogy bátyámék össze házasodtak... ezt reggel elmeséltem Kevinnek, mire ő kicsit sem visszafogott röhögésben tört ki, és közölte, hogy ezt a rémálmot már csak az esti tiramisunak köszönhetem.:) Az előzmények taglalása nélkül, ez nem csak meglepő, de sokkoló is lenne. De hál' istennek én már annyi baromságot álmodtam életemben, hogy tudom, ennek semmi jelentősége.:)

Zsibong a négyeshatos. A Király utca következik. "Ez az utca de sötét, de sáros". Roma zene szól és a saját gondolataimat sem hallom. Mellettem épp valaki a poszttraumás stresszről beszélget... és azt kell mondjam, nagyon élvezem. Igen, ezt szeretem Budapestben, meg magamban, hogy azért néha még így (is) össze találkozunk. A spontán koncert egy szempillantás allatt kiütötte Parov Stelart, és nem, nem akarom, hogy leszálljanak. De leszálltak. Kezemben egy krakkói grafikával (ez még nászajándék), fejemben egy-két pohár borral, mögöttem egy nagyon jó estével épp a Stex mellett húz el a villamos, megannyi hihetetlen emlékkel. Ez most egy nagyon jó február hetedike volt... és nekem van a legdrágább Kevinem, aki kocsiba ült és elém jött.

Táncol(hat)nék

Nekem ettől mindig olyan táncolhatnékom támad.:)

Hátha

Épp egy éve, hogy másfél év türelmi időt adtam magamnak a munkával kapcsolatban. Úgy tűnik másfél évvel ezelőtt azt hittem, hogy mostantól fél év múlva már tudni fogom, hogy mi legyen. Hát... szerintem nem fogom tudni. Minek után az elmúlt egy évben nem tettem meg azokat a dolgokat, amiket azt hittem, hogy majd meg fogok tenni, hogy dönteni tudjak, így elmondhatom, hogy túl sokat nem léptem előre ebből a szempontból.:) Szánalmas inkább, nem mosolyogni való. Semmi baj nem lenne, ha nem lenne ez a folyamatos bevételkényszer.:) Pikk-pakk össze tudnám pakolni egy fénymásolópapíros dobozba a cuccaimat és már itt sem lennék. De azért még kivárom, hátha észreveszik, hogy akkora nagy ember vagyok, hogy szükséges nekem adni egy külön irodát... és akkor befogom és egy kicsit vidámabban dolgozok tovább.:)

Mostanában úgy érzem, megint rajtam van az írhatnék. Meg az olvashatnék. Ahogy olvasok másokat... az új életeket általában szinte addikt módon, rájövök, hogy mennyire sokat jelentett nekem is mindig, hogy írtam. Igaz, mindig másért jelentett sokat.:) Persze rosszabb pillanataimban mindig sokkal többet írtam, mint mostanában. De jó volt. Mármint nem a rosszabb pillanataim miatt, hanem az írás miatt, mások miatt. Mert nyilván soha nem csak magamnak írtam (meg az egyetlen tíz éve fix olvasómnak :). Ezért sokszor nem értem, hogy miért vagyok néha ilyen passzív.:) Most, hogy totál behalt a freeblog, ahol a régi blogom fellelhető volt... gondoltam, szép lassan majd bemásolok mindent ide, hogy egy helyen legyen az elmúlt tizenx évem ... de azt hiszem az nagyon szép lassan lesz, mert mindegy 900 oldalról beszélünk (merthogy minden el van mentve persze :), és ez még barátok köz is soknak mondható.:) Persze ezt már évek óta tervezem.:)

Többször mondták már ismerősök, hogy van egy koncertfelvétel, amit a Kívánságkosárban előszeretettel újra meg újra leadnak. Nem vagyok egy Kívánságkosár fun, de tegnap este bele botlottam, pont mikor épp az a bizonyos felvétel pörgött. És tényleg ott ült apu a közönség közt és tényleg pont látni és tényleg egyszerre volt jó és szívbe markoló. És amúgy döbbenet, hogy mennyire nem számít, hogy múlnak az évek. Egy ponton túl nem számít az idő. Ugyanolyan szar érzés. Valamelyik éjjel álmomban álmodtam, hogy elutazott valahova évekre, aztán felébredtem - álmomban, és rájöttem, vagyis teljesen tudatában voltam, hogy csak álmodtam, hiszen meghalt, de tudatosan azt akartam álmodni, hogy elutazott, mert jobb nekem azt hinni, hogy csak messze van, nem a föld alatt. Ez azért elég szar. De mostanában mást is álmodtam vele, ami csak azért fura, mert ez az elmúlt három és fél év alatt alig fordult elő egy-kétszer.

Amúgy imádta Tanita Tikaramot, úgyhogy tessék: :)

Ezt a hihetetlenül szar délelőttöt egyértelműen a De Phazz mentette meg.

 

Diszkrét fizetésemelést kaptam, jól végzett munkám jól megérdemelt jutalmaként... aminek örülök.:) És annak is nagyon örülök, hogy megvan az a képességem, hogy eltekintsek tőle mennyire szánalmas volt a körítés, amit kaptam e mellé az egész mellé. Mármint a mértékére vonatkozóan.:) Kárpótol a tény, hogy alig több, mint egy hete nyertem két złotyt kaparós sorsjegyen.:) Játékszenvedélyem viszont nem hagyott nyugodni és a nyereményből vettem egy újabb sorsjegyet, amin persze már nem nyertem semmi.:( Kárpótol viszont a tény, hogy a hétvégén felfedeztem a csodaszirupot és így már alig köhögök.:)

Nagyjából abban a pillanatban, amikor leesett itthon a hó, meg is untam a telet. Ez már szerdán történt, azóta unom.:) Otthon kínlódtam, mert nyilván nem kellett volna a hétvégén a mínusztizennyolc fokban jeges narancslével kísérni a vodkát. Nem, nem a lengyel téllel volt a baj.:) Ezek után láztalanul (ergo semmi komoly) végigkínlódtam az utóbbi pár napot (néha azt hittem, mostazonnal megfulladok), a tüdőm néha olyan hangokat adott ki, mint egy balatoni stég fapadlóinak recsegése (Kevin hasonlata), és bár az éjszakát még ma sem aludtam teljesen át, de már egészen jól vagyok. Mi ebből a tanulság? :) 

Esett a hó. Sokat és sűrűn. Fújt a szél. Nagyon és hidegen. És este ugyanaz a fény vonta körbe a várost, ami talán a legjobban belém égett Krakkóból. Eddig. Mintha otthon lennék ott. Itthon is persze. És persze ott egészen más érzés, ott inkább olyan megálmodott otthonlét érzés, valami olyan, amit el sem tudok igazán mondani, csak jó.:) Egy valami kezd hiányozni az otthon érzéshez/ből.. hogy történjen valami olyan is, amit csak azok csinálnak, akik ott élnek. Hiszen az ember, ahol otthon van, nem csak turistáskodik. Ha ez így érthető. Egyelőre persze nem néz ki egy krakkói állás valamelyiküknek vagy ilyesmi, de azért érzem, hogy ez egyszercsak valahogy változni fog. Még nem tudom hogyan, de fog.:) Még nem tudom hány év múlva, de fog.:) A minimálisnál minimálisabb nyelvtudásomat viszont állítólag kellő határozottsággal használom, így persze megint azt hitték néhányan, hogy tudok lengyelül... miközben mennyire nem, de legalább nem félek két mondatot elmakogni.:) Öröm a köbön.:)

Mikor tegnap visszamentünk A Helyre összepakolni és ott álltam a kert közepén a kicsit szemerkélő esőben, egy pillanatra picit szomorú lettem, hogy milyen hamar eltelt a mi nagy napunk.:) 

Frank Sinatra szólt, mikor ballagtam Kevin felé kertben. Gyönyörű volt az idő, mintha tavasz lett volna, nem is tél, így még a havat sem bántuk, hogy nem esett.:) Meghitt, romantikus esküvő volt a szabadban, a kicsit ütött-kopott ódon kis kastély oldalában. Valahogy az egész olyan volt mint mi.:) Sok gyertyával, kanadallóval, egy kis evés-ivással, menyasszonyt levegőbe emeléssel és egy kis tánccal.:) Sokan azt mondták, Kevin olyan szépen néz rám, ahogy férfi még nem nézett nőre... wow... őszintén, ezt jó hallani.:) Az biztos, hogy ez nagyon nagy szerelem és nagyon jó érzés volt ezt kimondani és megmutatni másoknak is. Még akkor is, ha úgy érzem sokan nem tudtak vagy nem tudnak ennek igazán örülni, mert sokan semminek nem tudnak örülni, de ebben a pillanatban ez most engem nem igazán zavar, maximum elgondolkodtat.:)

Azt mondta a barátnőm, mikor készülődtünk, hogy olyan, mintha ez lenne az első esküvőm... és fura, de én is így éreztem.:) Nekem megélni ezt most, egészen különleges volt, és csöpögős vagy sem, de nagyon nagyon boldog vagyok.:)

Nem ömlengek tovább... igazán úgysem tudom vissza adni a hangulatát. Lesznek képek, amiket megmutatnék... az többet mond... de ide nem teszek fel, esetleg ha valaki kíváncsi szóljon és facebookon majd megleshet.:)

Momentán dög fáradt vagyok, de pénteken már Krakkóban...:)))

Sikeresen átugrottam, hogy meséljek a karácsonyi töltött káposztáról, az újévi fogadalmak nélküli szilveszterről, az eközben vagonszámra elfogyasztott baileysről :), a "mindjártittazesküvő" részleteiről, meg arról, hogy mindeközben kábé milliószor leírtam volna, hogy milyen furák az emberek. Konkrétan hülyék.:) Tisztelet a kivételnek, persze. Sokszor és sokadszorra rádöbbentem az elmúlt hetekben, hogy mennyire balfék vagyok, hogy tulajdonképpen nem olyan emberek vesznek körül (kvázi barátok), akikkel úgy igazán hasonszőrű lennék vagy igazán egyformán gondolkodnánk (vagy legalább közelítenénk a hasonló gondolkodás felé), vagy akik mellett legalább önmagam lehetnék. Ez a a hétvégén volt a legszembetűnőbb, mikor elbúcsúztattam már semmilyen értelemben sem létező lányságomat egy kisebbfajta buli keretében. Mindenképpen azt kell mondjam, hogy jó volt, de semmiképp sem extraszuper vagy valami hasonló. A helyzetet Fish mentette meg, aki egyszercsak megjelent a buli közepén, mint meglepetéééés és tényleg az volt, én meg a nyakába ugrottam és hálát adtam istennek, hogy véééégre, elkezdődik a buli.:) Fish színész, és nagyjából ez egyetlen olyan színész, aki iránt barmiféle rajongást is tanúsítani tudok, azt is csak nagyon lájtosan... hiába, nem vagyok egy rajongó alkat. Mindenesetre nagyon örültem, hogy betoppant, és végre felszabadultan tombolhattam, mert volt hozzá partnerem.:) Nagyon tud hiányozni néha ez a tombolás. Kevin nem annyira tombolós... (bár amit mesélt a legénybúcsúról...:), mások meg még annyira sem, mint Kevin, így nehéz helyzetben vagyok.:) Ez persze csak egy része a barátokkal való nem passzolásomnak. Inkább úgy érzem, lelki szemetesláda vagyok és bele kényszerítenek egy konvenciókkal kibélelt skatulyába (ha ez jelent bármit is). Az egyetlen és abszolút kivétel Kevin, aki pont azt szereti bennem, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok. De azt hiszem kár álltatni magam, hogy a barátaim a barátaim, vagy legalábbis nem olyanok, mint szeretném. De gondolom még bárhogy alakulhat.:)