Én még így nem beszéltem soha senkivel. De mikor Kevin felhívott dél körül, hogy ma sem lesz kész az autó, ledobtam az ékszíjat és felhívtam a szervizest. Próbáltam uralkodni magamon, ezért vele még nem kiabáltam, de később felhívott a főnöke és akkor már tényleg nem voltam visszafogott. Egy hónapja megy a félrebeszélés, vetítenek, jönnek a kifogásokkal és rohadtul meguntam. Egész eddig türelmes voltam, hétfőn azt ígérték legkésőbb péntekre, szerdán mondták, hogy péntekre tényleg, erre pénteken közlik, hogy nem, mert mégsem, mert a fényező meg a satöbbi. És ezt már eljátszották párszor. Sikerült belőlem kihozni a harcosabb énem, én megmondtam a faszinak, hogy hétfőn nagyon szar napja lesz, ha nem lesz kész a kocsi, mondtam, hogy bemegyek asztalt borogatni. Szerintem nem gondolták, hogy ennyire ki tudok borulni, de szerintem még én sem gondoltam. Szóval az ötödik hétvége, hogy megint nem tudunk elintézni egy csomó mindent, amit már rég el kellett volna. Kiba ideges lettem. Aztán háromkor elmentem az okmányirodába útlevelet intézni, visszafele bementem a Mekibe (tényleg a legrosszabbat hozzák ki belőlem) a téren vettem egy forralt bort is és visszajöttem dolgozni. A forralt bor még tart.