Nagyjából abban a pillanatban, amikor leesett itthon a hó, meg is untam a telet. Ez már szerdán történt, azóta unom.:) Otthon kínlódtam, mert nyilván nem kellett volna a hétvégén a mínusztizennyolc fokban jeges narancslével kísérni a vodkát. Nem, nem a lengyel téllel volt a baj.:) Ezek után láztalanul (ergo semmi komoly) végigkínlódtam az utóbbi pár napot (néha azt hittem, mostazonnal megfulladok), a tüdőm néha olyan hangokat adott ki, mint egy balatoni stég fapadlóinak recsegése (Kevin hasonlata), és bár az éjszakát még ma sem aludtam teljesen át, de már egészen jól vagyok. Mi ebből a tanulság? :) 

Esett a hó. Sokat és sűrűn. Fújt a szél. Nagyon és hidegen. És este ugyanaz a fény vonta körbe a várost, ami talán a legjobban belém égett Krakkóból. Eddig. Mintha otthon lennék ott. Itthon is persze. És persze ott egészen más érzés, ott inkább olyan megálmodott otthonlét érzés, valami olyan, amit el sem tudok igazán mondani, csak jó.:) Egy valami kezd hiányozni az otthon érzéshez/ből.. hogy történjen valami olyan is, amit csak azok csinálnak, akik ott élnek. Hiszen az ember, ahol otthon van, nem csak turistáskodik. Ha ez így érthető. Egyelőre persze nem néz ki egy krakkói állás valamelyiküknek vagy ilyesmi, de azért érzem, hogy ez egyszercsak valahogy változni fog. Még nem tudom hogyan, de fog.:) Még nem tudom hány év múlva, de fog.:) A minimálisnál minimálisabb nyelvtudásomat viszont állítólag kellő határozottsággal használom, így persze megint azt hitték néhányan, hogy tudok lengyelül... miközben mennyire nem, de legalább nem félek két mondatot elmakogni.:) Öröm a köbön.:)

Mikor tegnap visszamentünk A Helyre összepakolni és ott álltam a kert közepén a kicsit szemerkélő esőben, egy pillanatra picit szomorú lettem, hogy milyen hamar eltelt a mi nagy napunk.:) 

Frank Sinatra szólt, mikor ballagtam Kevin felé kertben. Gyönyörű volt az idő, mintha tavasz lett volna, nem is tél, így még a havat sem bántuk, hogy nem esett.:) Meghitt, romantikus esküvő volt a szabadban, a kicsit ütött-kopott ódon kis kastély oldalában. Valahogy az egész olyan volt mint mi.:) Sok gyertyával, kanadallóval, egy kis evés-ivással, menyasszonyt levegőbe emeléssel és egy kis tánccal.:) Sokan azt mondták, Kevin olyan szépen néz rám, ahogy férfi még nem nézett nőre... wow... őszintén, ezt jó hallani.:) Az biztos, hogy ez nagyon nagy szerelem és nagyon jó érzés volt ezt kimondani és megmutatni másoknak is. Még akkor is, ha úgy érzem sokan nem tudtak vagy nem tudnak ennek igazán örülni, mert sokan semminek nem tudnak örülni, de ebben a pillanatban ez most engem nem igazán zavar, maximum elgondolkodtat.:)

Azt mondta a barátnőm, mikor készülődtünk, hogy olyan, mintha ez lenne az első esküvőm... és fura, de én is így éreztem.:) Nekem megélni ezt most, egészen különleges volt, és csöpögős vagy sem, de nagyon nagyon boldog vagyok.:)

Nem ömlengek tovább... igazán úgysem tudom vissza adni a hangulatát. Lesznek képek, amiket megmutatnék... az többet mond... de ide nem teszek fel, esetleg ha valaki kíváncsi szóljon és facebookon majd megleshet.:)

Momentán dög fáradt vagyok, de pénteken már Krakkóban...:)))

Sikeresen átugrottam, hogy meséljek a karácsonyi töltött káposztáról, az újévi fogadalmak nélküli szilveszterről, az eközben vagonszámra elfogyasztott baileysről :), a "mindjártittazesküvő" részleteiről, meg arról, hogy mindeközben kábé milliószor leírtam volna, hogy milyen furák az emberek. Konkrétan hülyék.:) Tisztelet a kivételnek, persze. Sokszor és sokadszorra rádöbbentem az elmúlt hetekben, hogy mennyire balfék vagyok, hogy tulajdonképpen nem olyan emberek vesznek körül (kvázi barátok), akikkel úgy igazán hasonszőrű lennék vagy igazán egyformán gondolkodnánk (vagy legalább közelítenénk a hasonló gondolkodás felé), vagy akik mellett legalább önmagam lehetnék. Ez a a hétvégén volt a legszembetűnőbb, mikor elbúcsúztattam már semmilyen értelemben sem létező lányságomat egy kisebbfajta buli keretében. Mindenképpen azt kell mondjam, hogy jó volt, de semmiképp sem extraszuper vagy valami hasonló. A helyzetet Fish mentette meg, aki egyszercsak megjelent a buli közepén, mint meglepetéééés és tényleg az volt, én meg a nyakába ugrottam és hálát adtam istennek, hogy véééégre, elkezdődik a buli.:) Fish színész, és nagyjából ez egyetlen olyan színész, aki iránt barmiféle rajongást is tanúsítani tudok, azt is csak nagyon lájtosan... hiába, nem vagyok egy rajongó alkat. Mindenesetre nagyon örültem, hogy betoppant, és végre felszabadultan tombolhattam, mert volt hozzá partnerem.:) Nagyon tud hiányozni néha ez a tombolás. Kevin nem annyira tombolós... (bár amit mesélt a legénybúcsúról...:), mások meg még annyira sem, mint Kevin, így nehéz helyzetben vagyok.:) Ez persze csak egy része a barátokkal való nem passzolásomnak. Inkább úgy érzem, lelki szemetesláda vagyok és bele kényszerítenek egy konvenciókkal kibélelt skatulyába (ha ez jelent bármit is). Az egyetlen és abszolút kivétel Kevin, aki pont azt szereti bennem, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok. De azt hiszem kár álltatni magam, hogy a barátaim a barátaim, vagy legalábbis nem olyanok, mint szeretném. De gondolom még bárhogy alakulhat.:)