Hogy ne mindig csak a nyiffogás legyen a menekült státuszunk miatt, elmondom, hogy azért az egy óriási plusz pont, hogy itt van kád. Én nem tudom ma mi volt velem, de egy kicsit fáztam estefelé. Talán a fáradtság. És akkor Kevin kimondta a tutit, hogy itt az ideje egy forró fürdőnek... Ó, basszus nem tudom, hogy tudtam ennyi ideig kád nélkül élni.:) Kevin csinált nekem egy bodzafröccsöt (mert azért mégiscsak nyár van) és nagyon nagyon sokáig áztattam magam a forróvízben és közben úgy el fáradtam, minta legalábbis egy maratont lefutottam volna.:)

A nagy spontaneitásnak az lett a vége, hogy Kevin megérkezett az IKEÁ-hoz a nagyautóval, de persze nem fért be teljesen az ágy, de azért haza tudtuk vinni. Mire anyósomhoz értünk, már volt vagy tíz óra, és már attól majd meg szakadtam, hogy elcipeltük a bejáratig az autótól. Sok választásunk nem volt, éjjel azért nem nagyon ugraszt senkit az ember, hogy jöjjön cipekedni, így maradtunk ketten.:) Nagy nehezen beküzdöttük a házba, amikor ráeszméltünk, hogy ez bizony nem fog beférni a liftbe... óhogybasznámeg úgyhogy jobb híján ketten felküzdöttük az ÖTÖDIK! emeletre. Azt hittem bele rokkanok.:) De most már van szép új ágyunk.:)

Mostanában keveset tartózkodunk "otthon", mert az otthon nem az otthon, és nem olyan jó otthon lenni. Így aztán a legkülönbözőbb dolgokkal ütjük el az időt, ma például eljöttünk az IKEÁba nézegelődni, aminek a vége az lett, hogy hirtelen felindulásból vettünk egy ágyat a leértékelős sarokban (ahol még a szuper türkiz műanyag pezsgőspoharakon kívül sosem vettünk semmit), de az ágy szuper és szuperjó áron volt (nekünk meg amúgy semmi bútorunk egy kanapén kívül, mert mindent eladtunk, az ágy meg ugye elég fontos :), de nyilván nem fér be a kocsiba.:) Első opció a házhozszállítás volt, de mivel tizensokezer forintért nem vállalnak felelősséget, ezért Kevin inkább most elment Budára a céges nagyautóért, én itt maradtam és őrzöm az ágyat, majd egy óra múlva visszaér, aztán elvisszük az ágyat anyósomhoz, aztán visszamegyünk Budára a kocsiért, aztán haza megyünk. Lesz vagy fél 11, úgyhogy ma sem probléma, hogy sokat leszünk otthon.:) Ez mondjuk külön vicces, hogy lakásunk még nincs, de ágyat már vettük. Fiatalság, bolondság.

Aztán még az a hír van, hogy a céges ügyvédet piszkáltam kicsit a hitel miatt, hogy érdeklődjön már utána, hogy mi van, és azt az infót kaptam, hogy holnap vagy legkésőbb hétfőn utalnak. Ez nyilván hétfő lesz, nem holnap, de így is sokkal jobb, mint a huszadika. Szóval diszkrét örömködés van.

Szomorú vagyok. Annyira utálom ezt a helyzetet. Több, mint egy hete csövezünk az idegen helyen és már a a múlt héten vártuk, hogy az OTP utalja a munkáltatói hitelem. De ez a mai napig nem történt meg. Erre most megtudom, hogy minden hónapban egyszer, csak 20-án folyósítanak. WTF. Sírni tudnék. Most komolyan még majdnem 4 hetet várni kell, hogy egyáltalán utaljanak? Az azt jelenti, hogy még legalább 2 hónap mire egyáltalán szóba jöhet, hogy beköltözzünk.:( Elkeseredett vagyok.

Az a baj, hogy minden reggel felrakom az ékszíjat, amit aztán van lehetőségem ledobni. 

A szezon első fagyija egy vanília-bodza kombó volt. Persze azért a Hirschmannban az igazi.:)

Pakoltunk. Két napon át. A hétvégén. Összepakoltunk. 58 dobozban az életünk. Máig nem értem, hogyan fért el ennyi cucc abban a csöpp lakásban. Dög fáradtak voltunk. De maradtunk a lakásban a dobozok hátán, merthogy amig nem muszáj, nem költözünk. Így maradtunk keddig. Akkor este, mikor ott álltam az üres lakás közepén, azért kicsit elszomorodtam. Fura érzés volt elhagyni az első helyet amit igazán otthonnak éreztem valakivel. Persze ez egy jó lépés, szóval alapvetően ez nagy boldogság itt bennem, csak valahogy akkor a pillanat hangulatában volt valami szomorú. De már elmúlt. Közben hétfőn még volt egy céges smúzparti ami természetesen éjszakába nyúlt, csak hogy még fáradtabb legyek, kedden reggel meg jöttek a költöztetők. És elhurcolták a cuccainkat az új lakásba, mi meg a többit az átmeneti "otthonunkba" Mikor fél tízkor lerogytunk a kanapéra, dög fáradtan, csak arra tudtunk gondolni, hogy mimnél hamarabb költözni akarunk. Nem jó ott. Szavunk nem lehet, ingyen van meg végülis rendben van, de annyira idegen és annyira kényelmetlen. Na mindegy, ez a kuss kategória. Szerdán viszont el is adtuk a tündér otthonunkat, kifizették, mi is kifizettük az újat, már csak a bankra várunk, hogy átpöccintse a munkáltatói hitelem. Szóval várunk, várakozunk. Pedig legszívesebben már verném a csempét a fürdőszobában.:) Na mindegy, ezen nem túráztatom magam, mert ezzel kapcsolatban most tényleg nem tudunk tenni semmit, azon kívül, hogy várunk. De azért megmutatom mi volt az egyik kedvencem.

Ennyi év munka után még mindig nincsenek bevált trükkjeim arra az esetre, amikor nagyon sok dolgom van, de semmi kedvem dolgozni. De tényleg semmi. Végképp semmi. Biztos ez is az időjárás miatt van.:) Meg a fáradtság. Miatt. Tegnap este amúgy kicsit felhúztam magam, mert BK hónapok óta először megint lenézett és folyton belém kötött meg piszkált. Például azzal, hogy mennyire gáz, hogy bodzafröccsöt iszok. (wtf. had' igyak már azt ami jól esik) Mindezt persze viccesen, mintha nem gondolná komolyan. Baromira idegesítő volt, kevesen is voltunk, viszonylag hamar le is léptem, kinek hiányzik ez. Nekem nem. Már gondoltam arra, hogy Kevint jobban integráljam a társaságba (néha ő is jött), akkor biztosan nem lennének ilyen jellegű konfliktusaim BK-val, de amúgy meg jó néha külön bandázni, ahogyan Kevin is eljár olykor haverokkal vagy kollégákkal sörözni, nélkülem. De hát ez így normális, nem? Amúgy a bodzafröccs szerintem akkor is tutifinom és én imádom. Úgyhogy át is neveztem a blogot.:) 

Egy lány egy macskás borospoharat tartogat a kezében a villamosmegállóban... Így most mindenki eszembe jutott, akinek olvasom a blogját és tudom, hogy szereti a macskákat.

Mulatkáztunk kicsit a Kadarkában, és kicsit bűntudatom van, amiért nem otthon pakoltam inkább, de olyan régen találkozunk a többiekkel, hogy felmentést adok magamnak.:)

Annyira szuperság, hogy vasárnap besétált az ajtón a vevőnk.:) Hétvégén egymásnak adták a kilincset az ingatlanosok, akik nagyjából meg is nyugtattak bennünket, hogy rendben lesz ez a dolog, mert tényleg szép lakás, rendben van, az ára jó volt, szóval annyira nem aggódtunk. Szombat este stressz levezetendő Pancsikénál vacsoráztunk meg vodkáztunk, vasárnap délelőtt meg jöttek a lakást megnézni és azon nyomban le is foglalózták.:) Ebből egyenesen következik, hogy hamar költözni is kell, így vasárnap átcuccolunk a legszükségesebb dolgainkkal Kevin sógorának a lakásába, ami átmenetileg az otthonunk lesz, aztán kedden jönnek a hórukkos srácok és a elköltöztetik a dobozainkat az új lakásba, amit remélhetőleg a jövő hét vége felé birtokba is vehetünk és indulhat a felújítás.:)

Otthon az érdeklődők miatt eddig féltve őrzött rend hirtelen átcsapott valami kaotikus kupiba és bár még nem egészen látom, hogyan pakolunk össze pár nap alatt, de biztos rendben lesz.:)

És tegnap vettem egy csini nyitott orrú kék cipőt.

Talán a zilált lelkiállapotomnak köszönhető, hogy egyre furábbakat álmodom. A minap például az egyik középiskolai osztálytársnőm mindkét karja volt vállból leamputálva, bár ő mindezt a világ legnagyobb természetességével kezelte, és ugyanolyan életet élt, ugyanolyan kis tünci nő volt, mintha lettek volna karjai. Ilyenkor elég ambivalens érzésekkel ébredek. Sokkal jobb volt például tegnapelőtt, Kevint álmomban táncolni tanítottam és baromira élveztük.:) Amúgy voltunk a hétvégén szabadulósjátékozni, majálisozni, meg Sunnyék koncertjén és táncoltam az esőben, meg főzőcskéztünk, meg fröccsöztünk, meg minden tök jó volt, de azért még nagyon ott lappangott az idegesség. Hétfőn még mi(!) mászkáltunk a lakásszövetkezethez a szomszéd falbontási tervei kapcsán, aztán besokalltunk. A legújabb az volt, hogy kitalálta, mégis hitelt akar felvenni, de minimum másfél hónap a hitelügyintézés és persze nem akart foglalózni. Ezen túl, elkezdte megint forszírozni, hogy szerinte mennyire nem reális az az ár, amiben megállapodtunk és hogy nagyobb lakásokat is lehet olcsóbban kapni a környéken. Ez az egész már annyira fárasztó és idegesítő volt, hogy Kevin megmondta neki, vagy foglalózik és egy hónapon belül fizeti az egészet, vagy hirdetjük a lakást. Akkor azt mondta Kevinnek, hogy megbeszéli a feleségével, hogy mi legyen és este visszaszól. Azóta is hív.... No comment kategória. Másnap reggel fennhangon szidtak valakit a lépcsőházban az ajtónk előtt, elképzelhető, hogy minket, de ez már nem is számít. Így esett az eset. Nem tudom mi fáj jobban, hogy elvesztegettünk majd egy hónapot a saját hülyeségünk miatt, vagy a felesleges idegeskedés. Mindenesetre a hirdetést kedden fel is raktuk, megjegyzem többért, mint amennyiért vele megállapodtunk, de már hívott három ingatlanos, abból egynek két konkrét érdeklődője van és ma már jönnek mások megnézni, szóval egyelőre nem aggódunk, csak egy kicsit izgulunk. Felkészítettük és staging-eltük a lakást (ha lakberendező lennék, tuti ezzel foglalkoznék), úgyhogy remélem szerintem meg is veszik.:)

Az emberek ilyetén való viselkedésén meg már nem is lamentálok, mert attól tartok felesleges.