Talán a zilált lelkiállapotomnak köszönhető, hogy egyre furábbakat álmodom. A minap például az egyik középiskolai osztálytársnőm mindkét karja volt vállból leamputálva, bár ő mindezt a világ legnagyobb természetességével kezelte, és ugyanolyan életet élt, ugyanolyan kis tünci nő volt, mintha lettek volna karjai. Ilyenkor elég ambivalens érzésekkel ébredek. Sokkal jobb volt például tegnapelőtt, Kevint álmomban táncolni tanítottam és baromira élveztük.:) Amúgy voltunk a hétvégén szabadulósjátékozni, majálisozni, meg Sunnyék koncertjén és táncoltam az esőben, meg főzőcskéztünk, meg fröccsöztünk, meg minden tök jó volt, de azért még nagyon ott lappangott az idegesség. Hétfőn még mi(!) mászkáltunk a lakásszövetkezethez a szomszéd falbontási tervei kapcsán, aztán besokalltunk. A legújabb az volt, hogy kitalálta, mégis hitelt akar felvenni, de minimum másfél hónap a hitelügyintézés és persze nem akart foglalózni. Ezen túl, elkezdte megint forszírozni, hogy szerinte mennyire nem reális az az ár, amiben megállapodtunk és hogy nagyobb lakásokat is lehet olcsóbban kapni a környéken. Ez az egész már annyira fárasztó és idegesítő volt, hogy Kevin megmondta neki, vagy foglalózik és egy hónapon belül fizeti az egészet, vagy hirdetjük a lakást. Akkor azt mondta Kevinnek, hogy megbeszéli a feleségével, hogy mi legyen és este visszaszól. Azóta is hív.... No comment kategória. Másnap reggel fennhangon szidtak valakit a lépcsőházban az ajtónk előtt, elképzelhető, hogy minket, de ez már nem is számít. Így esett az eset. Nem tudom mi fáj jobban, hogy elvesztegettünk majd egy hónapot a saját hülyeségünk miatt, vagy a felesleges idegeskedés. Mindenesetre a hirdetést kedden fel is raktuk, megjegyzem többért, mint amennyiért vele megállapodtunk, de már hívott három ingatlanos, abból egynek két konkrét érdeklődője van és ma már jönnek mások megnézni, szóval egyelőre nem aggódunk, csak egy kicsit izgulunk. Felkészítettük és staging-eltük a lakást (ha lakberendező lennék, tuti ezzel foglalkoznék), úgyhogy remélem szerintem meg is veszik.:)

Az emberek ilyetén való viselkedésén meg már nem is lamentálok, mert attól tartok felesleges.