Pakoltunk. Két napon át. A hétvégén. Összepakoltunk. 58 dobozban az életünk. Máig nem értem, hogyan fért el ennyi cucc abban a csöpp lakásban. Dög fáradtak voltunk. De maradtunk a lakásban a dobozok hátán, merthogy amig nem muszáj, nem költözünk. Így maradtunk keddig. Akkor este, mikor ott álltam az üres lakás közepén, azért kicsit elszomorodtam. Fura érzés volt elhagyni az első helyet amit igazán otthonnak éreztem valakivel. Persze ez egy jó lépés, szóval alapvetően ez nagy boldogság itt bennem, csak valahogy akkor a pillanat hangulatában volt valami szomorú. De már elmúlt. Közben hétfőn még volt egy céges smúzparti ami természetesen éjszakába nyúlt, csak hogy még fáradtabb legyek, kedden reggel meg jöttek a költöztetők. És elhurcolták a cuccainkat az új lakásba, mi meg a többit az átmeneti "otthonunkba" Mikor fél tízkor lerogytunk a kanapéra, dög fáradtan, csak arra tudtunk gondolni, hogy mimnél hamarabb költözni akarunk. Nem jó ott. Szavunk nem lehet, ingyen van meg végülis rendben van, de annyira idegen és annyira kényelmetlen. Na mindegy, ez a kuss kategória. Szerdán viszont el is adtuk a tündér otthonunkat, kifizették, mi is kifizettük az újat, már csak a bankra várunk, hogy átpöccintse a munkáltatói hitelem. Szóval várunk, várakozunk. Pedig legszívesebben már verném a csempét a fürdőszobában.:) Na mindegy, ezen nem túráztatom magam, mert ezzel kapcsolatban most tényleg nem tudunk tenni semmit, azon kívül, hogy várunk. De azért megmutatom mi volt az egyik kedvencem.