Többször mondták már ismerősök, hogy van egy koncertfelvétel, amit a Kívánságkosárban előszeretettel újra meg újra leadnak. Nem vagyok egy Kívánságkosár fun, de tegnap este bele botlottam, pont mikor épp az a bizonyos felvétel pörgött. És tényleg ott ült apu a közönség közt és tényleg pont látni és tényleg egyszerre volt jó és szívbe markoló. És amúgy döbbenet, hogy mennyire nem számít, hogy múlnak az évek. Egy ponton túl nem számít az idő. Ugyanolyan szar érzés. Valamelyik éjjel álmomban álmodtam, hogy elutazott valahova évekre, aztán felébredtem - álmomban, és rájöttem, vagyis teljesen tudatában voltam, hogy csak álmodtam, hiszen meghalt, de tudatosan azt akartam álmodni, hogy elutazott, mert jobb nekem azt hinni, hogy csak messze van, nem a föld alatt. Ez azért elég szar. De mostanában mást is álmodtam vele, ami csak azért fura, mert ez az elmúlt három és fél év alatt alig fordult elő egy-kétszer.

Amúgy imádta Tanita Tikaramot, úgyhogy tessék: :)