A türelem ma otthon maradt. Jaj, még magamat is nehezen viselem el ilyenkor, de tényleg borzasztó ez a nap. Ráadásul tovább kell maradnom. Basszus. Kicsi vagyok. Fáradt vagyok. Haza akarok menni. Biztos az a bajom, hogy hétvégén nem igazán pihentünk, mert mindenkinél most volt jelenésünk, anyukámnál, barátoknál, anyósomnál, a barátnőmet fuvaroztuk a reptérre, voltunk kórházban látogatni, vásárolni, és még az irodába is be kellett ugrani. Ehhez képest az előző szülinapos hétvégém a totális semmittevéssel tevéssel telt, amikoris két napig reggeltől estig sorozatot néztem, miközben töménytelen mennyiségű marcipánt megettem (igen, már bánom) és csak péntek este mozdultam ki, hogy Kedvesatival összefussunk majd öt év után, ami egyébként nagyon vicces volt, de és kellemes. Fura, hogy mennyi év el tud telni úgy, hogy tulajdonképpen fel sem tűnik. Mármint nyilván feltűnt, de olyan gyorsan rohantak az évek. Azért remélhetőleg még öt éven belül megeszünk egy pizzát, mármint együtt.:)