És még mindig megszólalok néha, amikor van véleményem... ójajjpedig, de jó lenne mindig tudni százig, ezerig számolni.:) Amúgy a múlt heti kis irodai incidens óta nyugalom van, amolyan megáll a kés a levegőben típusú nyugalom. Szóval értitek... rossz a hangulat... és akkor még finoman fogalmaztam, mert állítólag úrinő vagyok  (by direktor úr).:) Mindegy, mert akkor is úgy gondolom, hogy egy munkahely nem egy kávézó és nem pszichológiai rendelő vagy lelki-segély szolgálat és nem azért vagyok itt, hogy napi nyolc órában hallgassam valakinek a kínjait. És persze közben ne legyen véleményem, miközben ő cseszte el, mert szerintem normális ember nem vesz fel tizenötmilliót csak azért, mert lakópark kell... persze tudom panelban élni nem menő... most meg sír, mert ugye deviza éssatöbbi. De azért a tenger mellé elment nyaralni, mert az jár neki. Persze, így is lehet élni, csak nekem nem kell mesélni róla. Amúgy is unom már ezt a folyton sírást. Szerintem sem leányálom az élet, sőt szerintem eztán csak rosszabb lesz, de mellékes. És ezért miért kell folyton panaszkodni, hogy szarazélet? Persze lehet, hogy csak azért gondolom így, mert nekem nem annyira szar, és innen könnyebb dumálni.:) Na mindegy. De azért elmesélem, hogy a minap megint milyen álmom volt... Egy korábban valamilyen szociális intézményként működő, elhagyatott kastélyban épp filmforgatás volt én pedig egy félre eső, napfényes és parkra néző szobában a küszöbön üldögélve valami édes szirupba mártogatott, óriási eperszemeket eszegettem egy fehér menyasszonyi ruhában.:) Nem hiába mondom én, hogy nemszarazélet.:)