Végül a legrosszabb hírt hozta tegnap a kolléganőm... hogy beteg. Hetek óta elég feszült bent a levegő, mert tudtuk, hogy lehet, hogy baj van... csak nem tudtuk, hogy mekkora. Hát nagy... Olyannyira, hogy a jövő héten már kezelésre megy... és persze elő kéne vennem a legoptimálisabb énem... csak nem minden pillanatban megy. Kicsit ambivalens érzések keveregnek bennem... mert egyfelől nem teljesen passzol a természetünk, és mindig is voltak vele problémáim... ennek ellenére azért hellyel közzel elvagyunk... de most borzasztóan sajnálom és megvisel, ami történik vele. Fura ez az egész. Végignéztem apámat és félek bele gondolni, hogy valami kísértetiesen hasonlót kell majdnem csak megint közelről látnom. Jobb pillanataimban talán tudok optimista lenni. Amúgy meg dög fáradt vagyok. Nagyon sok a munka tényleg és ez az egész lelkileg is leszív... aludni tudok, de reggel mindig sokkal korábban ébredek és már nem tudok vissza aludni, kattog az agyam és remeg a gyomrom. Tudom, hogy még sokkal több dolgom lesz és rosszul vagyok, ha csak eszembe jut, hogy milyen őrültek háza vár ránk a másik kolléganőmmel... merthogy maradunk ketten. Vagy legalábbis sokszor lesz, hogy ketten visszük a hátunk ezt a sok szart. Ez egyelőre egy sokismeretlenes egyenlet.

Ettől most egy kicsit távolabbi lett az ünnep, pedig tényleg nagyon várom. Lassacskán befejezem a díszeim... azt a negyvenhat darabobot...:) Ó, azért csuda szépek lettek.:) Hétvégén fotózok is. Hétvégén takarítunk is, a lakás olyan mint egy kupleráj... mondjuk nem szó szerint.:D Vettünk néhány dolgot a héten az IKEA-ban, azokat is fel kell szerelni, a konyhát is le kéne festeni még egyszer... de tekintve, hogy egy picit aludni is szeretnénk, valószínűleg nem lesz mindenre idő... pláne, hogy szombaton dolgozunk, pláne, hogy szombat estére még programunk is lett... Nem egyszerű.:) Én meg már tényleg legszívesebben csak mézeskalácsot sütögetnék otthon meg hasonlók.:)