Az a baj, hogy végignéztem, amint szépen lassan, módszeresen, napról napra megölték a munkakedvem. A sztahanovista énem. A lojalitást bennem. A "jó ide bejönni" érzését. Végignéztem és mégis meg vagyok lepve. Meg vagyok lepve dolgokon. Meg vagyok lepve magamon. Meg vagyok lepve másokon. Olyan ez, mint egy rossz viszony, egy fokozatosan megromló kapcsolat. Aminek a végén tányérok repkednek.
Csak a Herendit vigye valaki a kezem ügyéből...
uh, sanálom... :( átérzem a dolgot , de lehet pont jókor jön a váltás... :)
VálaszTörlés