A mai reggelben az volt az egyetlen vigasztaló, hogy a villamoson lengyelül beszélt mellettem egy fiatal pár. Amúgy borzasztó nehezen indultam neki ennek a hétnek, és nem igazán mondhatnám, hogy fékezhetetlen lendülettel vágtam bele a munkába.:) Este eleve alig tudtam elaludni, mire elaludtam mindketten felriadtunk valami zajra, mert az egyik kép úgy gondolta, hogy pont most veti bele magát a mélybe.:) Szarul volt rögzítve, és nem ábrázol embert, úgyhogy no para, mielőtt belegondolnánk valamit.:) Deviszont elkészült az útlevelem, el is csattogtam érte, újfent szuper kép került bele, de mindegy, így akár már holnap indulhatnánk.:) Dem ár csak alig több, mint három hét, szuppper, de hogy emberek mennyire nem tudnak örülni más örömének, az már komolyan undorító. Bár nem is az a jó szó, hogy nem tudnak örülni, mert amúgy nem érdekel ki minek örül, hanem inkább irigyek. Mert mindenki azt hiszi, hogy csilliárdos vagy, ha már elrepülsz valahová.... ááá... micsoda korlátoltság, de amúgy meg ha az is lennél és tisztességgel, akkor arra miért kéne irigynek lenni? Na mindegy, lehet, hogy csak nekem vannak ilyen kretén ismerőseim meg barátaim, bár hozzáteszem alig pár ember tudja, hogy elutazunk és az is igaz, hogy ezt az magatartást ugyanezen embereknél már az esküvőkor is észre vettem. Mindegy, mert amúgy is drasztikus barátleépítés fog következni, egyszerűen elegem van a felszínes kapcsolatokból. Amúgy meg biztos nekem is vannak jellemhibáim, de valahogy irigy sosem voltam.