Van az a szuper mondás, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. 

Így jártunk valahogy mi is. Pedig mi tényleg jót akartunk. Mégis az lett a vége, hogy anyáink jól egymásnak ugrottak, vérig sértették egymást végérvényesen össze vesztek és persze mindenki bőgött, pedig csak elvittük őket egy hosszú hétvégére. Király. Persze mire haza értünk már én is bőgtem, mert vannak dolgok, amikből kurvára elegem van és mert vannak dolgok, amik ha megfeszülök sem változnak meg. Elfáradtam már. Sajnálom. És tényleg sajnálom. De mindig valamit rosszul csinálok, rosszul szólok, rosszat mondok, rosszul nézek, rossz vagyok. Sosem tudtam, hogyan kezeljem ezt az egészet anyámmal, most még van egy 76 éves anyósom is és kurvára nem jól állnak a dolgok, ahogy állnak.