Az van, hogy már megint június van. Kivételesen egy olyan június, amikor nem kell nem megyünk egyetlen esküvőre sem.:) Már egészen fura, de pedig milyen jó lenne.:)

Házam táján annyi újság van... hogy borzasztóan hócipőm tele van ezzel az egész rohad kócerájjal, amit a munkahelyemnek neveznek. Szép lassan az elmúlt évek alatt elmúlt minden báj és varázslat, ami eleinte körülvette és még sokáig visszatartott, de már nem... szóval, most már konkrétan tudom, hogy el fogok innen menni, amint kitalálom a tuti bizniszt. Ez mondjuk a nullától hatszázezer évig terjedhet.:) Ez a leglényegesebb azt hiszem.:)

Amúgy semmi különös... nyilván ezért sem írok nagyon.:) Mozgok, tanulok, sokat jövünk-megyünk, elvagyunk, tervezzük a nyarat, az északi tengert, meg a délit, meg ilyenek. Meg persze Krakkót.:) Végre nyár van, végre lehet fröccsözni teraszokon, paradicsomot enni, meg cseresznyét. Venni kéne napszemüveget, meg bőröndöt, meg fényképezőgépet. Meg telefonálni is kéne, mert azt hiszem már hónapokkal ezelőtt kellett volna. Tudom is, meg érzem is.

És tudom, hogy nagyon mű, de a Paulaboci csokipudingja annyira nagyon finom, hogy csak na.:)