Helyzet

Közben azért csak kitavaszodott.:)

De nem tudom igazából miért nem írok már, vagy ha írok, miért ennyire ritkán. Mert az egy dolog, hogy baromira fáradt vagyok. Az új főnököm érkezésével valahogy megsokszorozódott a munkám, vagy csak sokkal jobban pörgök, mert úgy érzem, úgy kell... valószínűleg az igazság valahol félúton van.:) Egyébiránt nekem bejött ez a váltás... mármint a főnökváltás, és kaptam annyi új impulzust, ami átmenetileg elégnek tűnik. A munkámat sokkal jobban megbecsüli, mint eddig bárki itt a hét év alatt, következetes, határozott... amúgy picit smasszer stílusa van, de nem lehet minden tökéletes, a plusz munkáért meg plusz pénzt is kaptam a minap. Szóval örömködés van. Persze csak diszkréten, mert a motoszkálás nem múlt el belőlem. Sokat gondolkodom ezen, és úgy sajnálom, hogy nem lett belőlem egy törtető karrierista nőszemély (nem sajnálom amúgy, de akkor talán egyszerűbb lenne), mert így sokszor azt érzem, hogy az gáz (amúgy nem gáz, csak én ilyen vagyok és kész), hogy nekem elég a munkában az, hogy hagynak rendesen dolgozni, urambocsá értékelik amit csinálok és ezért viszonylag normális fizut kapok. Valahogy annyira a munkán kívül szeretem élni az életem, hogy nem gondolom, hogy ennél több mindent kellene teljesítenie egy munkahelynek. Azért szépen eltelnek így az évek ezzel a gondolkodással.:) 

Nem, mintha nem lenne miről írni.

Cím nélkül

A hétvégén lebetegedtem, az éjjel meg esett a hó. Ennyit a tavaszváró hangulatomról. Két napig fetrengtem otthon és izzadtam a láztól, tegnap képtelen lettem volna bejönni dolgozni, ehhez képest ma már szinte teljesen jól vagyok, csak pici fáradtságot érzek. Gyorsan jött, gyorsan ment, lekopogom, bár megszenvedtem. De hogy ma reggel tényleg azt látom, hogy esett a hó... attól majdnem rosszul lettem. Skandalum. Viszont felfedeztem, hogy júliusban Wadowicében jazz fesztivál lesz és az egyik fellépő Chris Botti, akit imádok és játszom a gondolattal, hogy jó lenne ott lenni, de a lehetőségekhez képest annyi mindent szeretnénk a nyáron, hogy erről lehet, hogy képes leszek lemondani. Pláne, hogy július végén amúgy is tervezünk Krakkóba menni. Meg amúgy is, még elképzelni sem tudom, hogy mi lesz a munkával a nyárra. Egyelőre olybá tűnik, hogy az elképzeléseimnek megfelelő új állás még nem talált meg, és igen, vannak dolgok amikben nem akarok túl nagy kompromisszumot kötni. Ugyanakkor az új főnök közel sem olyan borzasztó, sőt, még azt is mondhatnám, hogy könnyebb vele együtt dolgozni, mint a volt főnökömmel. A stílusa teljesen más, amit nehéz megszokni, de azért nem lehetetlen. Viszont az tutibiztos, hogy nekem van a legnegatívabb energiavámpír kolléganőm az egész föld kerekén! 

Január, február, itt a nyár!

Szerettem ezt a telet, de most már jó lenne, ha vége lenne. Szeretném már hordani a csinos színes dolgaimat, végre nem felvenni a télikabátot, és úgy egyáltalán, szeretném már érezni a tavasz illatát.:) Tudom, még várnom kell. Viszont, tegnap Feri annyira szuper napszítta hajszínt varázsolt nekem (sosem volt még melírozva a hajam), hogy ez még egy lapáttal rátett a tavaszváró hangulatomra.:) Az idén valahogy nagyon előtérbe helyeztem a praktikumot, mármint ami az öltözködést illeti... szóval farmeren és pulcsin kívül szinte csak a karácsonyi időszakban volt rajtam más, és egy ideig ezt élveztem is, de most már vágyom a szuper tavaszi ruháimra.

Az újdonság ereje

Jött egy új kolléga, most mutatták be. Igazán nem gondolom, hogy gyenge lennék, de úgy fogott kezet velem, hogy szerintem eltörött a hüvelykujjam...

Mindeközben

Betemet a munka. Közben próbálom szokni az új főnököt. Közben készülöm kellene a félévzáró tesztemre... még gondolni sem merek a múltkori 90 százalékra. Félek, a büszkeség most el fog maradni. Közben kattogok, hogy emberek miért viselkednek néha furán... és persze mert iszonyú nagy kombinátor vagyok, rögtön tudni vélem, hogy miattam, mert ezt mondtam vagy azt mondtam vagy ezt tettem vagy azt nem tettem, vagy bármi, a lényeg, hogy biztos miattam. És persze ettől általában rossz kedvem lesz. A fél életemet azzal töltöm, hogy azon rágódom, vajon nem vagyok-e túl sok, vagy túl kevés, vagy túl bármi és az emberek tényleg kedvelnek-e vagy csak úgy csinálnak, mintha. Persze ezek a vívódásaim csak a számomra kedves emberekkel kapcsolatban fordulnak elő, a többiek nagyjából nem érdekelnek, mármint nem érdekelnek a megfelelési kényszerem szempontjából. Közben persze tudom, hogy ez hülyeség és le kellene már szoknom róla.:) Pláne, hogy közben a legfontosabb emberrel a harmadik házassági évfordulónkat ünnepeljük.:)

Tél

Most, hogy így igazán behúzódott a tél, kedvem lenne egész nap otthon maradni, bekapcsolni a tévében a kandallót, forró teát inni és semmi mást nem csinálni, csak olvasni. Mondjuk csak egy hétig.

Kellett jó pár nap (igazából az egész múlt hét erre ment rá), hogy vissza rázódjak a munkába. A karácsonyi időszak és az egész december annyira jó volt, hogy komolyan sajnálom, hogy csak egyszer van az évben. Persze tudom, a karácsony pont ezért jó. Rengeteg volt a program, a baráti meg céges vacsorák, színház, mozi, családoztunk is, de volt idő kettesben is, rengeteget ettem-ittam (ennek persze lettek következményei... kilókövetkezményei, de kit érdekel, a töltött káposzta és a házi készítésű baileys bármit megér), vendégeskedtünk és hozzánk is jöttek, sokat játszottunk és még anyáink is kibékültek így két év után. Voltak apró meglepetések, például egy rendkívül udvarias és jó fej taxisofőr, aki kezet csókolt, mikor elköszönt, volt váratlan mikulásvirág az ajtó előtt a szomszédoktól (erről majd még mesélek) és az év utolsó napján még Kedvesatival is összefutottunk a Camponában, ami tényleg nagyon váratlan volt és egyben azért jó is.:) Ezek után az évet az eddigi talán legjobb szilveszterrel zártuk, ami reggel fél hatig tartott.:) 

Most már kezdem felvenni a munka ritmusát, nem is unatkozom, meg amúgy is hétfőn jön az új főnök (aki amúgy egy nő) és ki tudja meddig fogunk, meddig kell együtt dolgozni. A múlt évben négy új közvetlen munkatársat kellett megszoknom, most még egy új főnök és valószínűleg még egy új ember. Persze ha váltok, megint új embereket kell megszoknom, de akkor legalább minden más is változik.:) Mindent egybe vetve valahogy mégsem izgulok semmin. Most. Ebben a pillanatban. Még. 

Reklám után

Még magam is meg vagyok lepve, hogy újra írok... legalábbis ebben a pillanatban még úgy tűnik.:) Azt hiszem képtelenség lenne az elmúlt hét hónapot elmesélni, mindenesetre a nyár eleji kiborulásom után már sokkal jobban alakultak a dolgok és minden elrendeződött, aminek el kellett. Voltunk nyaralni is... szuperság volt... voltunk Krakkóban is, egyszer még decemberben is, újra barátokkal... és ezt kivételesen nem bántuk meg. Sokat haladtunk a lakással is, kezdjük igazán belakni, most már maximálisan otthonnak érzem. Meghoztam az évek óta érlelődött és nehéz döntésem is... új állás után nézek, amiben nagy szerepe volt, hogy az eddigi főnököm lelép és valahogy nincs már kedvem újra kezdeni valaki mással, pláne, hogy meglebegtették, nem biztos, hogy szükség lesz ránk. Nem baj, hét év nekem elég volt és nagyon kell a váltás, érzem, jó lesz.

Röviden ennyi, sok minden kimaradt... de talán folytatom.:)