De a törpök élete nem csak játék és mese...

Értékelem az elmúlt másfél évet. Holnaptól meg fülhallgatóval és zenehallgatással tolom végig a munkanapjaimat. Persze azért nem ez fog menni non-stop, csak a dalban megbúvó optimizmussal trenírozom a lelkemet.:)

Legyen vagy ne legyen?

Az mennyire oké, mikor az ember anyósa beszól (Kevinnek, mintha én ott se lennék), hogy "nincs ennek a lánynak új pasija?" wtf. És mindebből nekem azt kellett volna értenem, hogy ez egy bók, mert olyan jól nézek ki... Ja, én is így szoktam kedves lenni.:) Tekintve, hogy Kevinnek még az előző évszázadban a volt barátnője csalta és egy hülye kurvaként vonult be a köztudatba, gondolom ő még jobban örült ennek, az egyébként nem olyan vicces hangú beszólásnak (de nem tudom, mert ő meg se mukkant). Végül én voltam, aki szólt, hogy ezt ne tessék. Mert szerintem ez tényleg nem vicces. 

Legyen mindenki trampli, abból nincsen gond.:( 

Ne, ne legyen...

Update: 
Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy mikor fut be az elnézést kérő telefon. 
Szóval "ne, ne legyen..." :)

Megkerültem

Úgy tűnik, egy hete nem írtam már.:( Nem szoktam ennyire nem ráérni, valahogy nem vagyok az a típus (és nem is ezért nem írtam), de tény, hogy hirtelen baromi sok dolgom lett (nem működik, hogy visszafogjam magam) és a heti kettő nyelvóra mellé még felvettem a heti két edzést és, festegetni is voltam és némi társadalmi életet is éltem, mert mostanában mindenki el van hanyagolva, és bár ez a sokminden tök jó, de azért mégsem tetszik, mert mindezért Kevinnel sokkal kevesebbet vagyunk együtt és ez nem jó, és sokkal jobb lenne (szerintem is), ha mondjuk csak három munkanapból állna a hét és akkor az embernek lenne ideje mindenre. Nem volt olyan nap a múlt héten, hogy este tíz előtt haza értem volna... és tudom, hogy magamnak csinálom, de ha az ember kezdeni akar valamit magával, akkor az már rögtön egy csomó idő.:) Na jó, nem nyüsszögök, mert a héten talán már tényleg itt a tavasz és bár megint olyan munkahelyi változások jönnek, amitől kiráz a hideg, de inkább arra gondolok, hogy a tervek szerint jövő hét végén elmegyünk kicsit Kevinnel Krakkóba (el sem hiszem:), mert az nagyon kell már nekünk. Lassan nekiveselkedünk a hálószoba befejezésének is, mert jelenleg még mindig katasztrofális és áldatlan állapotok uralkodnak, de lehet, hogy a nyáron anyu nálunk fog lakni pár hétig, szóval jó lenne, ha meglenne. Persze ettől függetlenül is jó lenne. Most csapongok, de nem baj. Közben volt ez a szuper ünnep, a Húsvét, amit azért imádok annyira, mert a friss kalács és főtt sonka íze verhetetlen és maga a mámor. Pláne, hogy én még ilyen finom vajat, mint ez a Lurpak, az életben nem ettem.:) (jajj, tudom már, van benne margarin is :(... nem baj, akkor is isteni) Ezzel persze egyúttal azt is elmondtam, hogy az elmúlt három napban nem diétáztam, de mert időközben arra is rájöttem, hogy éppen nyolc kilóval (!!!) vagyok kevesebb, mint tavaly ilyenkor, így ezt most nyugodt szívvel megengedtem magamnak.:) A kalácsot amúgy én sütöttem, Kevin imádja, és nyilván én sem tudtam ellenállni (nem is akartam).:)

Korán

Természetesen az esti mulatkázás kimerült egy laza vacsorában és fél tízkor már a zuhany alatt voltam, de mivel ez egy sokjelentésű gyűjtőfogalom, így ez is belefér.:) Most pedig irány az Alföld.

Rend a lelke

Ha már így alakult a reggel, kicsit pakolásztam az asztalomon, körbebástyáztam magam virágokkal meg rendet raktam, s most jól meg is mutatom. És mára végzetem és most teljesen váratlanul elmegyek egy icipicit mulatkázni és teljesen felelőtlenül figyelmen kívül hagyom, hogy reggel fél ötkor kell kelnünk. 

Morning

A mai reggelt azzal kezdtem, hogy beborítottam homoktövislével a fél asztalom.:) Élvezet volt feltakarítani.:)

Viszont

Ami viszont csúcsszuper és elmondhatatlanul csodás és fantasztikus és ohh, hogy pénteken lefoglaltuk a nyaralást és júliusban irány a tenger.:) Sokat hezitáltunk, hogy hova menjünk, végül az első gondolat győzött... mert abban biztosak voltunk, hogy most valami igazán pihentetőre vágyunk, valahova elrepülni, aztán élvezni napfényt a tengert meg az életet, kicsit mászkálni, kicsit pihenni, enni, inni, pancsolni.

Röviden

• A múlt héten volt volt mindenféle munkahelyi konflikt. Nem élveztem, de jó volt... mert kiálltam magamért és ezt élveztem és jó érzés volt.
• A menetrend szerinti első mélypont is eljött a nyelvtanulásomban... ez nem jó... de igen, most kell kitartanom.
• Egy szokásos kérdés is előjött bennem újra, hogy vajon, fontos vagyok-e valakinek, ha mindig én keresem, most több hét után újra én, a telefont nem veszi fel, és vissza sem hív. A szokásos kérdés... miért ragaszkodom, miközben évek óta egyértelmű a válasz... már nem vagyunk a vaj meg a kenyér... (ezt te mondtad, mikor a cilinderes szemüvegért vissza kellett fordulni)... de azt hiszem, már csak erőlködünk... pontosabban azt hiszem, már csak én erőlködöm.
• Voltam fodrásznál és Feri baromi jól levágta a hajam, és már laza volt minden, megtartom, muszáj, mert szeretem a frizurám.:)
• Vettem edzőcuccot, edzőcipőt, edzőmindent, mert ha már így belejöttem az életmódváltásba, jó lenne megmozdulni is.:)
• A hétvégén volt egy röpke Balcsipart.:) Szétfújt a szél, de jó volt. 

Hova lett?

Tudom, hogy nem lehet dolgokat újra ugyanúgy átélni. Tudom, hogy ami elmúlt, nem jön vissza már és vannak dolgok, amik nem lesznek már soha ugyanolyanok. Bárhogy is szeretnénk, bárhogy is akarjuk. Mégis, mikor valaki meghal apu családjából, úgy érzem, megint elveszett egy darab belőle, egy kis esély, hogy újra együtt kerekezzünk gyopároson, hogy ücsörögjünk a napsütésben, hogy elsétáljunk a fák alatt sakkozó öregek mellett, hogy együtt a piacra menjünk, hogy bármi, hogy valami újra megtörténjen... miközben tudom, hogy nem lehet, mert már meghalt... És azon kapom magam, hogy már csak akkor vagyunk ott, ha temetésre megyünk és hiába megyünk el újra és újra a rongyos macskaköves kis utcán, hogy újra lássam a nagyszüleim házát, hogy újra átéljem a kert végében álló téglafalon való életveszélyes ugrálást, hiába tudom, hogy melyik utcasarkon árulták a szikvízet és melyik ház udvarán az oltott meszet, hiába tudom, hogy kondul a templom haragja, már csak emlékek maradtak és hamvak a földben. Tudom, hogy az elmúlás az élet rendje, csak kurvára utálok szembenézni vele. 

Nem borultam meg, csak mélyen szomorú lettem, még akkor is, ha kevéssé mutatom és annyira borzasztóan nem volt kedvem írni a múlt héten, hogy inkább nem tettem. Majd ma pótolom.

Új élmény

Egészen komoly az élmény, amit most átélek.:) 

A kollégám (a férfi kollégám) reggel kitalálta, hogy ma nőnap alkalmából pezsgőzzünk (csupa női kolléga), úgyhogy ebéd után le is ment és hozott egy üveg pezsgőt. Igazán nem mondhatom, hogy sokat ittam (legalább másfél deci), de most, hogy csak igen ritkán és keveset iszom alkoholt, egész komolyan fejbe vágott, már-már becsíptem... ami egészen fura érzés délután háromkor, munka közben.:) 

Túl sok?

Igazán divatba jöhetne a harmincas korosztály körében is a húzós kocsi (utánfutó, guri-guri, tosziga, vagy hívjuk bárhogy), mert nekem már a hátam, derekam, karom, vállam, mindenem leszakad a táskámtól. Én igazán nem tudom mitől ilyen nehéz, de nem voltam rest és este lemértem... négy egész kiló... basszus, az sok, nem? Tekintsünk el a ténytől, hogy estére már legtöbbször legalább a duplájának érzem, plusz még néha egy külön szatyrom is van.:( Nyilván, azért nem járnék húzós kocsival... ;) de ilyenkor felmerül bennem, hogy mindenkinek ilyen baromi nehéz a táskája, vagy csak nekem sikerül valamit nagyon elcsesznem? 

Már megint

Soha nem tudunk úgy hazamenni az IKEA-ból, hogy a Fyndből ne húzzunk haza magunkkal valamit.:)

Sárgaság

A mai nap a későbbiekben sem lett sokkal jobb. Vagy háromszor voltam a főnökömnél, aki nagyon beszédes kedvében volt és egyszercsak megkérdezte, ugyan hogy állok most hangulatilag, hogy érzem itt magam... Azt tudni kell, hogy ennek voltak előzményei még decemberben. Akkor, egy hasonló beszélgetés alkalmával azt mondta, hogy szerinte nekem el kellene mennem, mert már nem vagyok itt boldog. Hahaha.:) Azóta eltelt pár hónap, sok mindenen változtattam, sok mindent átgondoltam és egyelőre nem megyek el, holott pár hónapja még biztos voltam benne, amint visszatörlesztem a laskára felvett munkáltatói kölcsönöm, veszem a kalapom és tovább állok. Ez úgy alakult, hogy holnap vehetném a kalapom.:) Sálálá... ez jó, ettől már felszabadultam.:) Hülye és önként vállalt kötöttség volt ez, de tavaly ez tűnt a legegyszerűbb és legjobb megoldásnak. Szóval, mehetnék, de nem megyek. Most még nem. Ennek több oka is van, nem megyek részletekbe, tök felesleges, de osztottam-szoroztam és egyelőre biztos vagyok benne, hogy így lesz jó. Egyelőre. Később meg majd meglátom. Szóval feltette a nagy kérdést, hogy hogy vagyok, én meg röviden tömören elmondtam és mondtam neki azt is, hogy egyelőre maradok, ha nem így képzelte, akkor ki kell rúgjon és végkielégítést kell fizessen, mert magamtól nem megyek el.:) Azt hiszem ezen meglepődött, de nem baj, szeretek meglepetést okozni. Persze nem akar kirúgni. Azt szeretné, ha boldog lennék itt. Hahaha.:) Szóval most így állunk. 

Ennél sokkal érdekesebb, hogy vágyom egy ilyen cipőre (mint a képen) és tegnap megint szuper élményben volt részem, mert filmforgatáson voltam, körbevezettek a stúdióban, díszletek közt, csomó érdekes dolgot megtudtam és bámulhattam, amíg nagy színészek keményen dolgoznak.:) Jó volt, na. De a cipő a legjobb.:) Sááááárga.:)

Cenzúra nélkül

Káromkodni fogok (sokat) és nem cenzúrázom, aki nem akarja, ne olvassa.

Én tényleg mindig veszek bérletet. Mindig. Sosem bliccelek. Jegy nélkül nem szállok tömegközlekedési eszközre. Becsületes polgárnak tartom magam. De hogy jóérzésű normális ember nem megy BKV, á pardon bocsánat BKK ellenőrnek, az biztos. Én például nem mennék. Nem mondom, hogy az összes ellenőr egy bunkó állat, de mondjuk én ma pont egy ilyenbe szaladtam bele. Kéri a bérletet. Mutatom. Persze akkor vettem észre, hogy basszus, tegnap lejárt. Nem ezer éve, csak tegnap. Két megállót jöttem, ez már a végállomás volt, gondoltam ez olyan emberi dolog, hogy elfelejtettem. Ott a többi bérletem, látszik, hogy mindig megveszem, nem egy bliccelő suttyó vagyok, aki azon spórol, hogy ezekre a szar járművekre megvegye a jegyet. Normálisan, minden hónapban megveszem. Bár, ez úgy tűnt, nem számít. És úgy tűnt, bár elfelejteni emberi, de nem egy emberi ellenőrrel futottam össze. Egy utolsó feledékeny senkiházi vagyok, aki most megfizeti a feledékenysége árát. (Az utolsó senkiházi nem volt benne, de amúgy ő mondta.) Mondtam, hogy leszállok és most azonnal megveszem. Á nem, olyan nincs. És ott nyomta meg a gombot. Mert az egy dolog, hogy kibaszott nyolcezer forintra megbüntet (értem, ez a dolga), de hogy még elkezd kioktatni, meg poénkodni, azt már nem. Kuss van bazmeg, kuss. Hallgass. Nem érdekel a véleményed. Végezd el a dolgodat, bármennyire is szemét a munkád és hallgass. Persze az tök rendben van, hogy engem megbüntetnek, miközben egyértelmű, hogy nem csaló vagyok, de vannak akikhez oda sem mennek, mert félnek tőlük, ugye nem kell mondanom. Mindegy. Elmehettem volna, mert nem volt velük közteres  és már leszálltam a villamosról, semmit sem tudott volna velem csinálni, de vagyok olyan barom, hogy nem mentem el, mert úgy vagyok bekötve, hogy azt tartom becsületesnek (hülye vagy Vesperla), ha fizetek, hiszen a szabályok szerint valóban jogtalanul használtam az a kibaszott tömegközlekedési eszközt. Fizettem, de akkor már nem voltam kedves, mert kihozott a sodromból ez a kiskirály, aki azt hiszi, hogy a világ ura és bárkit megalázhat, mert bkv ellenőr lett. Aki amúgy holnapután elvágná a torkomat, ha épp arra kapna utasítást. Az emberekből kiveszett az empátia, a megértés, az egymás iránti figyelem, igazából minden, ami a normális emberi közösségeket összetartja (ha így folytatják belőlem is kivész). Ez csepp a tengerben, de sajnos tényleg látszik, hogy vannak emberek, akiknek az okoz örömet, hogy rúgjanak embertársaikba. Nagyon kiborultam, még akkor is, ha csak nyolcezer forint (kiba sok pénznek tartom amúgy)... de végülis örüljek, hogy nem vertek meg. (Örülök.:) Még szerencse, hogy kivételesen volt egy tízes a tárcámban, bár sosem hordok magamnál készpénzt, de ha tizenhatezer forintra megbüntetett volna, tuti megütöm. Na mindegy. Végülis ő csak a munkáját végezte (ne ragozzuk, hogy milyen munka) és ha minden jól megy kap érte jutalékot és hónap elején többet visz haza, amiből majd elmegy nyaralni egy másik országba, ahol majd megbünteti az ellenőr, mert nem jó jegyet vett a metróra. És amúgy meg bassza meg. Igen, pont így.:)

via GIPHY

Laza

Mától van nálunk egy új lány, úgyhogy kicsit vissza kell fognom magam.:) Érdekes amúgy, hogy az ember pár év alatt, egy kis közösségben mennyire el tudja engedni magát. Legalábbis én el tudom.:) 

Takarékláng

Néhány nap távlatából már nem tűnik túl érdekesnek elmesélni dolgokat... mindenesetre végre kicsit vége a pörgésnek, amit tudom nagyrészt magamnak köszönhettem.:) 

Sok volt az éjszakázás mostanában, mert vagy a reptérre mentünk fogadóbizottságnak, vagy buliztunk vagy Oscart néztem vagy csak szimplán nem tudtam aludni. Közben megsütöttem az ominózus szülinapi tortát és megünnepeltük Aidát és odaadtam a festményt is, amit festettem (ez volt az a buli, amin Kevinnel karaokéztunk, ami nem az elfogyasztott italok mennyiségét, hanem inkább a buli minőségét mutatja és mindezt csak azért írom le, hogy sose felejtsem el... nem mintha tudnám:). Közben még bandáztam egyet a régi társasággal és voltunk bunkertúrán is (ami amúgy baromi jó és érdekes, úgyhogy menjetek ti is), meg voltunk látogatóban a kolléganőmnél a kórházban, intéztem hivatalos ügyeket plusz a munka plusz a lengyel.:) Így röviden ennyi, azt hiszem.:) Ma reggelre a torkom is úgy érezte, hogy a múlt héten elhalasztott fájását most már műsorra tűzheti, úgyhogy ezerrel kúrálom magam, mert még egy icipicit sem akarok lebetegedni. Azt viszont még el kell mondanom, hogy bár ritkán vagyok eltelve magammal, de vettem egy farmerruhát meg egy sötétkék éktalpú cipőt, és jól nézek ki, na (és ezt igen sokan meg is jegyezték).:) 

És a tortát muszáj megmutatnom, mert oly büszke vagyok rá.:) Potom 12 órám van csak benne, de megérte.:)